Epilógus

És itt is az epilógus ami szerintem szomorú lett :c de ez van...mellesleg holnap átalakítom a blogot az új törim végett és teszek fel valami bevezető félét is és pénteken pedig jön az első fejezet :) remélem a kövi törimnél is velem tartotok :D

Liam James Payne

Még most sem értem, hogy a srácoknak hogyan sikerült elhúzniuk a szalagavató bálra. Pedig itt vagyok miközben a tornaterem egyik legeldugottabb asztalánál ülök és komoran nézem a boldogan szórakozó társaimat. Mindegyikőjük arca fülig vigyor ahogy szerelmükkel, kiszemeltjükkel táncolnak és örülnek annak, hogy sikeresen be tudták fejezni a középiskolát. Egyikőjüket sem zavarja az, hogy alig egy hete elvesztettek egy társukat. Sőt szerintem sokan még most sem tudják, hogy ki volt az a Parker McClinton.
De én tudom és örökre tudni is fogom, ugyanis Ő volt az én szerelmem aki igazán ismerte a valódi énemet. Számára én voltam a tökéletes fiú, pedig annyi ocsmány dolgot elkövettem ellene, de ő mindezek ellen szeretett. Sőt még akkor is szeretett mikor a Temze felett lévő híd szélén állt és végső elkeseredettségében az öngyilkosság mellett döntött, mert én összetörtem a szívét. Miattam halt meg, de ezt senki nem akarja elhinni. Az orvosok szerint lelkileg össze volt törve és nem bírta feldolgozni a sok megaláztatást amit az iskolában és a szüleitől kapott. Az iskolában is miattam kapott bántódást ugyanis én vettem fel azt a videót. Ha nem vettem volna fel, akkor nem tekintették volna kurvának és nem tudta volna meg, hogy csak egy fogadás miatt jöttem össze vele.
Az a kibaszott fogadás. Már az elején éreztem, hogy csúnya vége lesz ha belé megyek. De elvakított a győzni akarás. Meg akartam mutatni Louisnak, hogy én igen jobb vagyok nála. És be is bizonyítottam, de egyben el is véreztem. Hisz megöltem egy embert. Egy embert akit szerettem! Ezt soha nem fogom tudni magamnak megbocsájtani. És soha nem is akarok többé boldog lenni. Parkeren kívül én más lányt soha nem fogok tudni igazán szeretni.
Egy hét telt el a szörnyű délután óta, de én még mindig úgy érzem mintha tegnap tartottam volna a karjaim között Parker élettelen testét. Akár mikor rá gondolok és arra, hogy miattam lett öngyilkos, minden vágyam nekem is utána ugrani. Akkor nem kellene szenvednem az érzéseim miatt. Hiányzik P. Hiányzik a mosolya, a hangja, a teste ...egy szóval mindene. Nélküle az életem üres és senki nem tudja pótolni a hiányát.

Hirtelen a DJ változat a lemezen és egy ismerős dallam szólal fel a hangszórókból mire a táncparkett legtöbb tagja morogva megy le, ugyanis már pedig ők nem fognak Justin Bieberre táncolni. Azonban az én arcomra egy halvány mosoly kúszik és megjelenik előttem Parker miközben épp hozzájuk tartottunk az apám kocsijában és a rádióban pontosan ugyan ez a dal csendült fel. Parker pedig nagy meglepetésemre elkezdett énekelni majd idétlenül mozogni. Imádtam nézni ahogy teljesen hülyét csinált magából, de őt nem érdekelte. Ugyanis Ő szerette azt, hogy más és fura. Pont ez tette Őt egyedivé. Ő senkinek nem akart megfelelni, csak egyszerűen boldog akart lenni. És én elvettem tőle a boldogságot mivel az élete része lettem. Ha nem mentem volna bele a fogadásba akkor még mindig élne.
- Khm - hirtelen összerezzenek majd farkasszemet nézek az igazgatóval vagyis Parker apjával. Egy kicsit meglepődök ugyanis a temetés óta nem volt suliban. Amit én meg is értek, hisz a lánya halálában állítólag ő is benne van, mivel soha nem tudta elfoglalni Parket döntéseit. Van benne valami. - Ezt a lányom szobájában találtuk ma reggel. - nyújt felém egy dobozt amiben rögtön ráismerek a Batmans filmjeimre amit még én adtam kölcsön Parkernek. - És mivel a Te neved szerepel rajta, gondoltuk egyszer még lehet szükséged lesz rá - teszi hozzá alig hallható hangon. Soha nem láttam még így összetörve egy férfit. De én nem csodálom, hisz most vesztette el a lányát. Elveszem a dobozt és ismét elmosolyodok. Parker az én felsőmbe halt meg, vagyis azt viselte a tragédiakor. Ettől még szarabbul érzem magam.
- Pedig a Superman a jobb - mondom Mr.McClintonnak aki elég furán néz rám. Nem érti, hogy mire akartam ezzel célozni, de én igen. Mióta Parker meghalt minden nap Supermant nézek és tudjátok tényleg igaz volt mikor azt mondta, hogy sokkal jobb film mint Batman. Sajnálom, hogy nem tudtuk együtt megnézni.
- Most már tudom, hogy Te tényleg szeretted Őt - hangja a sírástól el van torzulva, és ismét görcsbe rándul a gyomrom. Igen tényleg szerettem őt, de most már ezt nem tudom neki elmondani. Maximum csak a sírjának.
- Örökké szeretni fogom. - javítom ki, de a férfi nem bírja tovább. Megfordul és amilyen gyorsan csak tud sarkon fordul, de még hallom ahogy halkan felzokog.
Tekintetemet a dobozra vezetem. Ismét Parker írásával találom szembe magam. A vezeték nevem elé oda írta a keresztnevét. Vagyis a dobozon most már a Liam + Parker Payne virít. Azt veszem észre, hogy az arcomról patakokban folynak le a könnyek és nem érdekel, hogy a suli diákjai kitágult szemekkel bámulnak.
Ők nem tudják, hogy milyen elveszíteni egy olyan személyt aki igazán szeretett téged az összes hibáddal együtt. De én tudom milyen érzés a karjaid között tartani azt a személyt akit Te juttattad a halálba és akinek soha nem fogod tudni elmondani, hogy mennyire sajnálod ezt az egészet, és hogy igazából mennyire szereted...

34

Új rész! Szerintem most tényleg nagyon fogtok utálni :D mellesleg már csak egy epilógus és vége a törinek :/ komizni érrrrrrrr

Liam James Payne

- Liam Te egy oltári nagy seggfej vagy! - jegyzi meg Harry az ebédszünetben a tornateremben, három nappal a történtek után. Három napja történt az pontosan, hogy Parker meglátta azt a videót a kivetítőn amit én vettem fel aznap este mikor átmentem hozzájuk és megfektettem. És három napja tudta meg azt is, hogy csak egy hülye fogadás miatt jöttem össze vele. Eszméletlen, hogy még csak három nap telt el azóta, ugyanis szerintem olyan mintha azóta megállt volna az idő.
Gőzöm sincs, hogy mit csináltam három napja ugyanis lélekben még mindig a pálya közepén állok a fülemben pedig az cseng ahogy Parker az arcomba ordítja azt zokogva, hogy az életénél is jobban szeret. És soha nem hittem volna, hogy ennyire szerelmes lesz belém. Azt hittem, hogy számára én is csak egy futó kaland leszek és meg fogja érteni ezt az egész dolgot. Szerelemről nem volt szó. Azt meg pláne nem hittem volna el, hogy már a gimi kezdete óta odáig van értem. Na jó ezt sejtettem ugyanis belém szinte az össze gimis csaj szerelmes. De valahogy Parker jobban belém van zúgva mint a többi. Ó, te jó ég én meg össze törtem a törékeny lelkét. Ráadásul ami a legszörnyűbb az -az, hogy a szívem mélyén gyűlölöm magamat amiért megsirattam. Neki nem áll jól a sírás. Meg aztán mellesleg ki vagyok én, hogy megsirassak egy ártatlan lányt aki még csak semmiről nem is tehet. Mert nem tehet, csakis az én hibám az, hogy már napok óta senki nem látta. És ez is az én hibám.
De még mindig nem jöttem rá, hogy a srácok honnan szerezték meg azt a felvételt. Ugyanis oda sem akartam volna nekik adni. Furán hangzik tudom, de valahogy tökre jól elvoltam Parkerrel. Sőt már olyan szinten voltam, hogy szinte már meg sem kellett magam játszanom előtte. Nyugodt szívvel csókoltam meg és minden szabad időmben vele akartam lenni. Boldog voltam mellette és pont ezért nem akartam azt, hogy valaki tudomást szerezzen a felvételről. Azt terveztem, hogy elmondom P-nek az igazat és reménykedtem benne, hogy talán képes lesz megbocsájtani. Őszintén megmondva még most is reménykedek benne, hogy talán tudjuk onnan folytatni a dolgokat ahonnan abba hagytuk. De fura mód a telefont nem veszi, hozzájuk pedig nem merek elmenni ugyanis az apja így is érdekesen néz rám. Viszont idegesít, hogy nem tudok felőle semmit.
Három nap azért hosszú idő. Egyébként megértem ezt a viselkedését. Hisz a fültanúja voltam mikor a suli legköcsögebb tagja azt kérdezte tőle, hogy hány fontért szopja le. Igen a hülyeségem miatt egy kurvának tartják. Érdekes, hogy azon a videón engem szinte észre sem vettek. Pedig ugyan úgy benne vagyok és elélvezek mint Parker. Életem legjobb szexe volt amit vele élhettem át. És tudjátok miért volt jó? Mert élveztem és nem akartam bizonyítani. Csak csináltam a dolgom nyugodtan és örültem, hogy végre egy olyan lány fekszik alattam akinek tökéletes vagyok úgy ahogy vagyok.
- Azért mert megint összejöttem Mandyvel? - fordulok Harry felé, aki csak morog egyet. Zayn épp focizni próbál, de egyedül nem tartja élvezetesnek. Niall pedig pontosan Harry mellett ül és az ebédre kapott almáját majszolja.
Összejöttem megint Mandyvel. Igazából ez nem igaz, ugyanis mikor Parker elrohant a meccs után, Mandy a nyakamba ugrott és azt mondta, hogy Ő mindig is tudta, hogy még őt szeretem. De hát én nem is szeretem Mandyt. Egy lány van aki mellett felhőtlenül boldog vagyok és az Parker. Jesszus most, hogy mondhattam ilyet? Hisz én még soha nem voltam szerelmes.
- Nem, azért vagy seggfej mert megint sikeresen tönkre basztál egy életet - hallom meg a tornaterem ajtajánál Louis hangját mire én rögtön felállok.
Nem beszélek vele. Sőt utálom amiért bele rángott abba a fogadásba. Ha Ő akkor nem kezdi el játszani az eszét akkor én nem akartam volna bizonyítani neki. Parker, Louis miatt utál most engem. És soha nem fogok megbocsájtani az állítólagos barátomnak.
- Ez volt a célod nem? Tudtad nagyon jól, hogy Parker így fog viselkedni ha megtudja, hogy csak fogadásból voltam vele - mondom fogcsikorgatva, mire Louis megforgassa a szemeit. Tudom, hogy ezt akarta. - Most már boldogan ráhajthatsz ugyanis én nem vagyok a képbe. - a hangom elhalkul és hatalmas ürességet érzek a szívembe. Nem tudom őket együtt elképzelni. Parker csak engem szerethet. Nem pedig Louist. Hisz én mindent tudok már az életéről, az összes kis titkát, a titkos tetkóját a kedvenc Justin Bieber dalát.
- Őszintén megmondva az volt a célom, hogy időközben ráébredsz arra, hogy mennyire is fontos a számodra Parker. Azt reméltem, hogy végre észhez térsz és be fogod magadnak vallani, hogy igenis szerelmes vagy bele - emeli fel a hangját Louis és erre a kis monológjára Zayn, Niall és Harry is feláll majd úgy figyelik a kissé ideges barátjukat. - De tévednem kellett mivel Te megint elbasztad. Jobban mondva végre bebizonyítottad az állításomat, hogy Te csak magadat szereted. Le sem szarod mások érzéseit, mindig csak azt nézed, hogy mi a jó neked - fáj amit mond, ugyanis részben igaza van. A szívem mélyén mindig is szerettem Parkert, csak nem akartam beismerni ugyanis akkor nem tűntem volna olyan menőnek. Te jó ég! Én akkor ezek szerint mindig is szerettem Parkert csak nem vallottam be magamnak. Ezért voltam boldog mikor vele voltam.
- Ez nem igaz! Igenis törődök más érzéseivel! - mondom felháborodva, de Louis ismét csak horkant egyet.
- Ha annyira törődnél mással, akkor anno nem vállaltad volna el a csapatkapitányságot. Ha a barátodnak tartottál volna akkor hagytad volna a franca és engedted volna, hogy más kapja meg. De nem, ugyanis Te rögtön elvállaltad mivel így még nagyobb hírnévre tehettél szert. Harry, Niall és Zayn soha nem vállalták volna el ugyanis tudták, hogyha elvállalnák akkor nekem rettentő nagy csalódást okoznának. És nem is vállalták el mivel ők az igaz barátaim, nem úgy mint Te aki még képes is volt fogadni csak azért, hogy övé legyen az ösztöndíj. - nem válaszolok semmit csak megsemmisülten lerogyok egy székre és a tenyerembe temetem az arcom.
Így bele gondolva nem Louis a gonosz és rossz barát hanem én. Hisz igaza van. Harry, Niall és Zayn soha nem akart csapatkapitány lenne. Ráadásul az egész poszt Louist illette volna meg, nem pedig engem. És még dicsekedtem is vele mikor én lettem a kapitány. Nem is gondoltam arra, hogy Louisnak ez mennyire fájhat. És a fogadásban is igaza van. Ha érdekelt volt Parker akkor nem mentem volna bele az egész játékba. De engem nem érdekelt Parker és az érzései, hanem engem csak az ösztöndíj érdekelt.
- Jól megkeverted alattam a szart - mondom bosszúsan és nagy meglepetésemre Louis mellém ül majd megpaskolja a vállam.
- Nem, én csak ráébresztettelek arra, hogy mennyire szereted Parkert - mondja büszkén, mire én meglepődök. Szeretem? Tényleg ez lenne a szerelem amit iránta érzek? Mert ha igen akkor nagyon klassz dolog.
- Szeretem? - kérdezem meglepetten és melegség járja át a szívem ugyanis hirtelen a szemem előtt megjelenik Parker tökéletes arca. Imádom a mosolyát.
- Haver valld már be végre, hogy fülig bele zúgtál a csajba - mondja Harry vigyorogva.
- Tudod igazad lehet - kezdek el gondolkodni. - Boldog voltam mikor vele voltam. Amikor pedig nem volt velem hiányzott. Ráadásul mind éjjel még most is a mosolygós arcát látom. És imádom mikor a nevemet mondja - mondom hangosan majd hirtelen megvilágosodok és felállok úgy mintha egy szellemet láttam volna. - Te jó ég...Én tényleg szerelmes vagyok Parkerbe! - arcomra egy hatalmas vigyor kúszik.
- Végre - mondja unottan Zayn. - Ideje volt, hogy rájöjj.
- Most pedig menj Rómeó és mond el neki, hogy mit is érzel valójába. Ja, de azt is mond hozzá, hogy mekkora egy idióta vagy - bök rajtam egyet Niall, de mikor ezt megteszi a nadrágom zsebében megcsörren a telefonom. Rögtön kiveszem és reménykedek benne, hogy Parker az, de csalódnom kell ugyanis nem az ő édes hangjával találom magam szembe.
- Liam Te vagy az? - hallom meg Parker anyukájának a hangját és ezzel egy időben olyan érzés kap el mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből. Gyorsabban szedem a levegőt és nem tudom miért, de úgy érzem, hogy valami szörnyű dolog történt. Soha nem éreztem még ilyet, de mégis tudom, hogy nagy baj van. Talán lehet azért kapott el ilyen fura érzés, ugyanis eddig még soha nem hívott fel az anyukája. Vajon mit akarhat tőlem?
- Igen én vagyok az - köszörülöm meg a torkom. Egy picit félre állok ugyanis a srácok így is kíváncsian pislognak felém.
- Parker veled van? - kérdezi idegesen és egy időben úgy érzem mintha hideg zuhannyal öntöttek volna nyakon.
- Nincs - mondom már én is feszülten. - Miért, mi történt?
- Pár órája elment otthonról és azóta nem jelentkezett - mondja szomorúan az asszony, mire a kezem megfeszülnek. Mi van akkor ha azért éreztem fájdalmat a szívemben, mert Parkerral valami történt? Nem élném túl ha érné őt valami. Hisz suliba is miattam nem jár. - Kezdek aggódni érte ugyanis eddig még soha nem csinált olyat, hogy csak így szó nélkül elment. Ráadásul az idő is eléggé borzalmas.
- Oda megyek magukhoz. - ajánlkozok fel kedvesen.
- Azt megköszönném - mondja majd megszakítja a vonalat. A telefonomat vissza csúsztatom a zsebembe majd a srácok felé fordulok.
- Parker eltűnt és van egy olyan érzésem, hogy valami őrültséget akar csinálni. Muszáj Őt megtalálni mert ha valami hülyeséget akar elkövetni az csak az én hibám lesz - hadarom el egy szuszra, de mielőtt bármit tudnának szólni, sarkon fordulok és kirohanok a tornateremből. Futva rohanok végig az iskola folyosójain és meg sem állok a parkolóig ahol apám kocsija parkol. Még szerencse, hogy reggel oda adta mivel esett az eső.
Az idő ellenére irigységre méltó, hogy milyen gyorsan megérkezek Parkerék házához. Az autót sem zárom be úgy rohanok fel a jól ismert lépcsőn, de mikor csengetni akarnék az ajtó magától kinyitódik és szembe találom magam Mrs.McClintonnal. Idegesen tördeli a kezét amit meg is értem. Hisz eltűnt a lánya.
- Köszönöm, hogy ide jöttél - mondja és próbál mosolyogni. - Te vagy az egyetlen aki igazán ismeri Parkert. - teszi még hozzá mire az én szívem összeszorul. Fáj ezt hallani, ugyanis az is én voltam aki összetörte a szívét. A világ legpocsékabb embere vagyok.
- Tényleg nem tudja, hogy hova ment? - kérdezem csendesen és az emelet felé fordulok. Addig innen nem megyek el míg Parker haza nem jön és nem tudom neki elmondani, hogy mennyire szeretem. Mert szeretem az életemnél is jobban.
- Tudod a történtek óta nagyon magába zárkózott. Senkivel nem hajlandó beszélni és nem is eszik rendszeresen. Csak naphosszat üvölteti a zenét miközben a plafont bámulja és sír - remek, még jobban utálom magam. Tönkre tettem életem szerelmét lelki életét. Gratulálok Liam James Payne.
- Sajnálom. Igazából bocsánatot szeretnék Tőle kérni és el akarom neki mondani, hogy mennyire szeretem - sütöm le a szemeimet és végre a nő elmosolyodik. Jó hangosan kimondani amit érzek. - Esetleg nem lenne probléma ha felmennék a szobájába? - kérdezem reménykedve.
- Nyugodtan menny csak - mutat az emeletre én pedig biccentek egyet és felsietek Parker szobájába.
A helységbe beérve hatalmas rendetlenséggel találom szembe magam. Mikor utoljára itt jártam szokatlan rend uralkodott. Most meg mindenhol szana-szét hevernek a ruhái. Még a laptopja is le van csukva. Gondolok egyet és újra elő halászom a telefonomat majd rögtön tárcsázom a számát és a fülemhez emelem miközben a szobájában nézelődök köröl. A vonal süket, én pedig megtorpanok mikor az asztalához érve egy lappal találom szembe magam. Összeráncolom a homlokom, és mikor el tudom olvasni Parker apró betűit még a telefon is kiesik a kezemből. Hangos reccsenéssel törik szét a készülék, de én nem foglalkozok vele.
Ugyanis a papírra apró betűkkel az van ráírva, hogy Temze ,meg valami sok firka amit nem tudok kivenni. De az agyamba felhangzik egy párbeszéd amit ketten folytattunk az autóban...

" Képes lennék Őt megmenteni a haláltól, sőt ha úgy lenne, hogy öngyilkos akar lenni és le akar ugrani a Tower Bridgeről és én ezt látnám, de mikorra oda mennék Ő bele vetné magát a Temzébe én utána ugranék. 
- Komolyan képes lennél utána ugrani? - kérdezte csendesen Parker.
- Ha fülig szerelmes lennék az illetőbe, igen. "

Lesápadok és hirtelen minden világossá válik a számomra. Parker a Tower Bridge ment és öngyilkos akar lenni...miattam. Mit tettem? Ez mind az én hibám. Meg kell mentenem Őt. Nem engedhetem, hogy ezt megcsinálja. Nem hagyhat itt engem, hisz szeret engem és én is szeretem Őt. Nekünk együtt kell lennünk örökre. Ezt a hülyeséget is miért mondtam el neki? Nem gondoltam akkor komolyan. Csak hülyeségből mondtam, de ezek szerint benne nagyon is megmaradt. Igazából Parker után képes lennék utána ugrani. Nem érdekelne ha én is meghalnék.
Mintha villámból lőttek volna ki úgy hagyom el a szobáját és egyben az egész házat. Mrs.McClintonnal nem találkozok ugyanis épp valakivel beszélget telefonon. Újra beülök a kocsiba és megindulok a célom felé. Könyörgöm Istenem csak ne késsek el. Parker nem teheti ezt meg. Neki muszáj élni!
Délutáni csúcsforgalom ellenére hamar megérkezek a Tower Bridgehez. Kipattanok az autóból és elrohanok a korlát végéhez, hogy megkeressem Parkert. De mikor egy csomó embert meg egy mentőautót látok a szívem mélyén tudom, hogy elkéstem.
A tömegbe vetem magam és az összes utamba kerülő alakot ellököm magamtól, majd mikor sikerül előre tolakodnom a fűben meglátom Őt. Őt az én Batmanes felsőmbe, mikor egész teste csuron vizes a szemei pedig le vannak csukva. Orvosok állanak körülötte, az emberek pedig csak borzadva csóválják a fejüket.
- Parker! - kiáltok fel és rögtön az élettelen test mellé ugrok majd a karjaimba veszem és lágyan rázok rajta egyet. De semmi nem történik, csak annyi, hogy még én is vizes leszek. Nem csak az Ő vizes ruhái miatt hanem a szakadó esőtől is ami pont akkor jött rá mikor megfogtam a szerelmemet. - Parker térj magadhoz! - kérlelem a lányt és elkezdem puszilgatni jég hideg arcát. Az ajkainak lilás színe van az átfázástól.
- Sajnálom fiú - teszi az orvos a vállamra a kezem, de én nem foglalkozok vele. Csakis Parker tökéletes arcát nézem aki úgy fekszik a karjaim között mintha békésen aludna. Nem hagyhatott itt! - Egy halász látta mikor bele vetette magát a mélységbe. Mikor a mentősök kiértek már nem tudták megmenteni - meséli a rövid történetet az én arcomról pedig patakokban folynak le a könnyek amik Parker amúgy is vizes arcán landolnak. Mégis itt hagyott. Miattam lett öngyilkos. Én üldöztem Őt a halálba!
- Parker azt mondtad, hogy örökké szeretni fogsz. Hát akkor szeress örökké mert én is szeretlek. Nem hagyhatsz csak így itt. Megígérted, hogy szeretni fogsz - ismét puszikat nyomok az arcára, de semmi. A hajam tiszta víz az esőtől úgy ahogy a ruháim is. Még több ember gyülekezik körénk, de eszembe sincs elengedni a barátnőm élettelen testét. - Könyörögve kérlek ne hagyja magamra! Én szeretlek téged és bánok mindent amit csináltam. Igazából én mindig is szerettelek csak soha nem volt merszem bevallani. - zokogva a teste fölé görnyedek és nem akarom Őt itt hagyni. Nekem ő az életem. Istenem mit tettem! Megöltem Őt. Ezt soha nem fogom magamnak megbocsájtani. Ráadásul a szavamat sem tartottam be ugyanis nem ugrottam utána. Pedig Ő biztos várt rám. És én cserben hagytam. - Szeretlek Parker! - mosolyodok el ahogyan az élettelen testét nézem, majd lassan ismét magamhoz húzom és a jég hideg ajkaira nyomok utoljára egy lágy csókot amibe minden elfojtott érzelmemet belé teszek. - Örökre Te leszel az én Supergirlm. - teszem még hozzá és végig simítok vizes haján majd nyomok egy csókot egy homlokára és engedem, hogy egy mentős felhúzzon a fűről, majd könnyes szemekkel nézem ahogy elviszik előlem Parker élettelen testét...

33

Új rész :D és könyörgöm ne utáljatok ez végett a rész miatt :c azért remélem tetszeni fog :P komizni érrrrrrr...

Az utolsó előtti meccs. Vagyis az a meccs ami tönkre tette az egész életemet. Na, de ne siessünk ennyire előre és vegyük szép sorjába a dolgokat. Pontosabban kezdjük rögtön onnan ahol abba hagytuk. Vagyis az éjszaka után mikor is az ártatlanságomat oda adtam Liamnek. Emlékeztek, hogy először mennyire merev és kissé visszahúzódó voltam ugyanis állandóan az járt az eszembe, hogy szerintem a kapcsolatunkban ez még túl nagy lépés. De mégis gyenge voltam, ugyanis engedtem a kísértésnek. Hisz annyira kedvesen beszélt velem és elhitette velem, hogy nem akar fájdalmat okozni. A bizalmamba férkőzött majd azt vettem észre, hogy sorra kerülnek le rólunk a ruhadarabok én pedig totál elélvezek a kényeztetése alatt amit Ő nevetve fogadott. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem jó az ágyban és, hogy nem tudja, hogy mit csinál. Liam nagyon is tudja, hogy hogyan kell egy lányt a csúcsra juttatni. És én mindezt elhittem neki. Igen, boldog voltam amiért olyan sráccal veszítettem el a szüzességem akit szeretek.
Mert szerettem Őt és még most is szeretem. Számomra Ő az élet és ez örökre így is marad. Mégis aki az életet jelentette, abban csalódtam a legnagyobbat. Összetört, megalázott, kinevetett. Egy vicc tárgyává tett amiről én még csak nem is tudtam.
És igen, itt a szexre gondolok. Éreztem, hogy nem szabad engednem neki. Hisz egy hónap után rögtön megfektetett. De miközben csókolt és szép szavakat suttogott a fülembe, valahogy elfelejtettem azt, hogy ez így nem lesz jó. Pedig tudtam, hogy nem jó, ugyanis így én is hivatalosan az egyik ribanca lettem akit kihasznált. Nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy végre közel tudhatom magamhoz és végre az én nevemet kiabálja mikor felnyög. Ennél több vágyam pedig nem volt. Hisz megkaptam Őt. Őt aki a minden a számomra. Aki talán fontosabb mint a levegő vétel. És megkaptam Őt aki tönkre tett.
Aki miatt most a Temze felett lévő Tower Bridge egyik eldugott pontján lévő korlátjába kapaszkodok és nézem az alatt nyugodtan csorgó folyót, miközben arcomról patakokban folynak le a könnyek és az a jelenet jár a fejembe, amit pár napja láttam. Mikor megtudtam azt, hogy Liam egész végig csak hülyített. Mikor a hatalmas kivetítőn megláttam a videót ahol épp Liammel szeretkezek és amit fél iskola végig nézett. Majd mikor végre lett a csodás filmnek Louis Tomlisnon és a többi focista boldogan gratuláltak Liamnek, hogy megnyerte a fogadást így Ő játszhat az utolsó meccsen. Emlékszem mikor a pillantásom találkozott Liammel. Semmit nem tudtam kivenni az arcából. Csak semlegesen nézett és tudtam, hogy amit hallottam igaz volt. Vagyis tényleg fogadott rám a haverjaival, jobban mondva Louis-val, hogy melyikőjük tud előbb megfektetni és az aki előbb célba ér azé lesz az ösztöndíj. Igen, a cuki aranyos Liam, fogadott rám. Rám, majd még csak bocsánatot sem kért szóval nem is bánja.
Összetört és meggyalázott. De mégis az fáj a legjobban, hogy csak hülyített. Én azt hittem, hogy tényleg szeret. Hát tévednek kellett, ugyanis Ő senkit nem szeret csak magát.

*Visszaemlékezés*
- Hol van a hajrálány ruhád? - kezd el incselkedni Liam a lelátók mellett miközben Ő már a foci felszerelésében villog előttem. Felkuncogok és a kezemet a nyaka köré fonom, majd elkezdek a hajával játszani. Nem tehetek róla még mindig imádom a haját.
Mellesleg ezen a meccsen kívül más csak egyetlen egyszer fogom Őt látni játszani. Ráadásul az utolsó meccsen fog majd eldőlni, hogy ki kapja az ösztöndíjat. Ettől Liam egy kicsit parázik, de mondtam neki, hogy rám mindenben számíthat. Meg amúgy is szerintem tudja, hogy aratni fog és szó nélkül neki fogják majd ítélni az ösztöndíjat. - Megígérted, hogy egész meccs alatt csak nekem fogsz szurkolni. - biggyeszti le az ajkait.
- És fogok is - vágom rá gondolkodás nélkül. - Hisz itt vagyok nem? Csak történetes nincs seggvillantós szoknyám.
- És csak az én nevemet fogod kiabálni? - húzza össze a szemöldökét kérdően.
- Mivel, hogy Te vagy a pasim akit mellesleg teljes szívemből szeretek és eszembe sem lenne megbántani - mondom mosolyogva, de valami oknál fogva a vidámsága egy másodperc alatt eltűnik. Mindig ilyen hamar megváltozik a kedve mikor arról kezdek el beszélni, hogy mennyire szeretem. De rá kellett jönnöm, hogy szegénykémnek nagyon nehéz az érzéseiről beszélni. Szóval nem nagyon izgat, hogy nem érzékeli azt mennyire fontos szavakat mondok neki minden áldott nap.
- Parker én...- kezdi el mondani, de pont abban a pillanatban halljuk meg az edzője sípját ami azt jelenti, hogy a pályára kell mennie most azonnal. Vajon mit akart mondani. - Szerencse csók? - kérdezi pimaszul majd felém nyomja a száját én pedig vigyorogva csókolom meg. Ismét elszédülök a csókjától, de mikor feleszmélek addigra már hűlt helye van. Jobban mondva mikor leülök a lelátókon lévő egyik székre, addigra Ő már a pálya közepéről integet felém. Azonban az sem kerüli el a pillantásomat, hogy Louis milyen csúnya nézéssel díjazza Liamnek ezt a gesztusát. Mi van már a barátnőjének sem szabad integetni?
Nem tudok rajta sokat agyalni ugyanis a meccs elkezdődik. De valamiért Louis feszültebb a megszokottabbnál. Állandóan mindenkivel kiabál és Ő akar a központban lenni. Végül odáig fajul a dolog, hogy kiállítsák, Ő pedig idegesen megy le a pályáról és többet színét sem látni, ami megint csak különös.
Végül az egész meccs végig nem láttuk, de engem aztán már nem is nagyon zavart, ugyanis Liam szokás szerint hozta a formáját, vagyis a csapat megint neki hála győzedelmeskedett. Azonban mikor azon voltam, hogy lemenjek a pályára, hogy tudja gratulálni Neki, hirtelen a kivetítőn elindult egy videó.
És szembe találtam magam a saját szobámmal. Még a vég is megfagyott az ereimbe mikor megismertem a saját hangom abban a videóban. Megtorpanok és kikerekedett pupillákkal bámulok a kivetítőre ahol már nem csak a hangommal hanem a testemmel is farkas szemet nézek. Jobban mondva nem csak a saját testemmel hanem Liamével is. Ez a videó akkor készült rólunk, mikor lefeküdtünk. Valaki lekamerázta az egészet!
Megsemmisülten kezdem el csóválni a fejem, majd látom meg Liamet a pályán, falfehér arccal. Könyörgöm mondja valaki, hogy nincs benne a keze ebben az egészbe. Ugye nem lenne olyan pofátlan, hogy csak azért feküdt le velem, hogy utána tudjon röhögni rajtam.
Hideg zuhanyként ér a felismerés mikor össze áll a kép. Liam csak áll a pálya szélén és nem csinál semmit ami azt jelenti, hogy nagyon is tudott erről  a kis akcióról. Én hülye, tudhattam volna, hogy valami nem stimmel vele. Hisz soha nem mondta a szemembe azt, hogy szeret. Olyankor mindig terelte a témát, vagy pedig totál lesápadt. Lehet, hogy csak a szex miatt kellettem neki.
A kezeim ökölbe szorulnak és úgy indulok le a pályára az állítólagos barátom felé. De velem egy időben Harry, Zayn, Niall és Louis is befut és az utóbbi kezet nyújt Liamnek.
- Gratulálok Liam, kellemes csalódást okoztál ugyanis nem hittem volna, hogy tényleg sikerülni fog magadba bolondítanod és megfektetned - mondja rossz állóan Louis én pedig lassítok a lépteimen. Liam és Louis farkasszemet néznek. Louis mégis miről beszél?
- Honnan van a videó? - kérdezi Liam nyersen. Á, szóval a videóról is tudott. Ilyen nincs. - Direkt úgy csináltam, hogy ti még csak ne is tudjatok róla. - teszi még hozzá.
- A fogadás az fogadás - von vállat Zayn, mire én majdnem elájulok. Mondja valaki, hogy csak félre hallottam. Nem mondta azt, hogy fogadás. Liam nem lehet akkor paraszt, hogy fogadott rám. - És a fogadásban az is benne volt, hogy levideózod az akciótokat.
- Tudom és pont ezért rejtettem el ugyanis semm...- kezdi el mondani, de nálam akkor telik be az a bizonyos pohár. Gondolkodás nélkül elindulok Liam felé majd könnyekkel áztatott arccal vágom pofon. De még mindig így sem vagyok jól. Liam elfehéredik és sajnálkozó pillantásokat küld felém.
- Könyörgöm mond azt, hogy nem igaz - kérlelem zokogva, de nem válaszol. - Hazudd azt, hogy tényleg szerettél és nem csak valami hülye fogadás miatt voltál velem. - alig tudok beszélni a sírás miatt és várom, hogy végre Liam a nyakamba ugorjon boldogan és csókoljon meg majd nevessünk együtt a buta tréfáján amivel csak Louis akart megtréfálni. De Liam nem mozdul. Csak komoran áll és nem szól semmit.
- Sajnálom - nyögi ki nagy nehezen, én pedig még sírni is elfelejtek. Sajnálja? Ennyi? - De hidd el, hogy ez a videó nem az én hibám. Eszembe sem volt megmutatni a fél sulinak. - mondja hevesen. Hát persze, hogy nem akarta azt, hogy nyilvánosságra kerüljön mindenki előtt ugyanis ebben Ő is benne van. Pontosabban a diákok nézhettek egy ingyen pornó filmet.
- Kérdezhetek Tőled valamit? - szólalok meg csendesen Ő pedig bólint egy aprót. - Volt valami igaz ebből az egy hónapból? Csináltál valamit ami nem hazugság volt? Vagy csak az összes pillanat amit velem voltál megjátszás volt? - zúdítom rá a kérdéseimet, mire Ő csak lesüti a szemeit. Rögtön tudom, hogy mi a válasza. - Szóval minden egy kibaszott megjátszás volt. Tudod ez szörnyű, ugyanis én tényleg oda adtam neked az életemet. Minden kis rejtett titkomba beavattalak ugyanis megbíztam benned mivel annyira szerettelek. Sőt még most is szeretlek mivel akkora idióta vagyok...
- Parker hidd el, hogy ha vissza tudnám fordítani az időt...
- Hagyjuk ezt Liam. Te neked én csak egy buta fogadás voltam, semmi több. Soha nem szerettél úgy ahogy én téged - ismét felsírok, de amilyen gyorsan csak tudom letörlöm a könnyeimet. Liam üres tekintettel mered rám.
- Te tényleg ennyire szerettél? - kérdezi rekedtesen.
- Az életemnél is jobban - mondom halkan, és meg akarja érinteni a kezem, de én nem engedem. Liam arca megenyhül, de mikor ismét szólásra tudná nyitni a száját én sarkon fordulok és elmegyek, miközben a diákok durva dolgokat vágnak a fejemhez és azt kérdezgetik, hogy mennyiért vállalok el egy kört.

*Visszaemlékezés vége*

A videónak hála az iskola kurvája lettem. Minden fiú utánam koslatott és magukénak akartak. Senki nem védett meg. Mégis az jobban fájt mikor megláttam azt, hogy Mandy újra Liammel van. Értitek az én Liamemmel. Megint összejöttek, ráadásul a srác még csak nem is erőltette magát, hogy bocsánatot kérjen tőlem.
Összetörtem, majd bezárkóztam a szobámba ugyanis nem voltam képes iskolába menni. Ráadásul még a saját apám is elárult. Mikor megtudta, hogy mit csinált Liam csak annyit mondott, hogy Ő megmondta. Nem állt ki mellettem, inkább örült neki, hogy ezt csinálták velem. Az anyám pedig nyugodtan közölte velem, hogy majd találok más srácot. De én nem akarok mást, csak Liamet! Neki azonban nem kellek, úgy ahogy a szüleimnek és a barátaimnak sem. Senkit nem érdekel, hogy mi van velem, akkor mégis miért éljek?
Igen ez vezetett ide, hogy most itt állok egy korlát szélén miközben sírok. Senki nem tudja, hogy itt vagyok. És nem is akarom, hogy megtudják, Nekem nincs miért élnem. Liam nélkül nem akarok élni. Számomra Ő az élet, és ha Ő nem szeret akkor nekem nincs miért élnem. Én nem bántam meg egy percet sem abból az időből mikor Liammel voltam, ugyanis akkor igazán boldog voltam mivel azt hittem, hogy Liam végre tényleg szeret. De nem szeretett. Csak egy fogadás voltam a számára, ugyanis egy vacak ösztöndíj fontosabb volt a számára mint én.
Az ég megdörren felettem és a folyó hullámaim felélednek. Egy mély sóhaj hagyja el a számat, majd fejemet az ég felé fordítom és már csak éppen, hogy csak fogom a korlátot. De mikor végre elengedném, még utoljára kinyitom a számat és a szemeimet is ahol szokás szerint annak a fiúnak az arcával találom szembe magam aki miatt most itt vagyok. Igazából ez az ötlet is tőle támad ugyanis Ő volt az aki azt mondta, hogy képes lenne utána ugrani egy lánynak ha szeretné. Hát én utánam soha nem fog utánam ugrani, ugyanis nem szeret. Nem szerelmes belém fülig. És soha nem is lesz az. Én csak egy fogadás miatt voltam a barátnője.
-  Szeretlek Liam! - suttogom a levegőbe pedig tudom, hogy soha nem fogja meghallani. De mégis a lelkem megkönnyebbül mikor elengedem a korlátot és csak zuhanok előre a hatalmas mélységbe. Egy csobbanás és végleg elmúlik a fájdalmam és nem érzek többet semmit...

32

És íme itt a következő rész :D és már csak 3 rész van :/ viszont az utolsó három lesz szerintem a legizgisebb xD komizni érrrrrrrr

Egy hónap! Igen, pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy Liammel a parkban voltam és csókolóztunk. És ennyi idő telt el azóta mióta hivatalosan is összejöttünk. Fura olvasni mi? De még milyen fura bele gondolni, hogy az a srác akiről soha nem hittem volna, hogy egyszer velem fog járni, most tényleg a pasim. Mert tényleg az. Értitek? Liam James Payne a suli legmenőbb sráca, a foci csapat kapitánya velem jár és csak az enyém. Úr Isten, még mindig rohamot kapok mikor bele gondolok ebbe. Pedig már hozzá kellett volna szoknom, hogy én vagyok a barátnője. Csakis én, és még csak ribanc sem vagyok és nem is hülyít, hanem tényleg tetszek neki. Ráadásul eddig én vagyok a leghosszabb kapcsolata állítása szerint. Ugyanis eddig maximum csak két hetes kapcsolatai voltak, mivel egyik barátnőjével sem érezte magát ilyen boldognak mint velem.
És tényleg boldog. Vagyis tökre észre lehet venni rajta, hogy mikor velem van mennyire felhőtlenül tud mosolyogni. Nincs semmi megjátszás, vagy kényszer az arcán, csakis önmagát adja ugyanis tudja, hogy előttem nem kell szégyenlősködnie. Ugyanis én elfogadom olyannak amilyen. Engem nem érdekel, hogy a foci csapat kapitánya és, hogy a suliban mindenki csodát vár tőle. Én önmagáért szeretem. Nem pedig a beképzelt menő énjét. Hanem én azt a Liamet szeretem akivel órák hosszat tudok civakodni azon, hogy Batman vagy a Superman a jobb - még mindig nem egyeztünk meg, szóval élvezettel veszekszünk ezen.
Egyébként vicces ugyanis ha azt vesszük a kedvenc filmjének köszönhetjük azt, hogy hivatalosan is összejöttünk. Ugyanis mikor az ikreket el kellett vinnem abba a vidámparkba amit megígértem Mattynek, Liam is velünk tartott. De mikor bevittük az ikreket, Liam szomorú volt majd muszáj volt elmondani, hogy mi baja. Nos a baja az volt, hogy aznap játszották a mozikban utoljára a kedvenc filmjének legújabb részét, de Ő nem tudott rá eljutni. Így aztán az én éles eszemnek köszönhetően megbeszéltem vele, hogy elmegyek vele megnézni, de úgy, hogy az ikrek nem fogják megtudni. Na és akkor örömében a nyakamba ugrott és azt mondta, hogy ennél jobb barátnőt el sem tudna magának képzelni. Kicsit sokkos állapotba kerültem ugyanis egészen addig nem tudtam, hogy mi járunk. Észbe kapott és mikor kellő kép lenyugodott, hivatalosan is megkérdezte, hogy szeretnék e lenni a barátnője. És szerintetek mi volt a válaszom? Természetesen még csak gondolkodnom sem kellett hanem szó nélkül megcsókoltam. Cuki kis történet.
Viszont a suliban a többi lány diák társam nem ennyire boldog mint én. Sőt merem azt állítani, hogy most még jobban utálnak mint régen. Ugyanis anno az volt a bajuk, hogy nyomi voltam és állandóan olvastam. Most viszont azért gyűlölnek mert lecsaptam a kezükről a suli leghelyesebb fiúját. Eléggé ocsmány dolgokat vágnak a fejemhez, de én nem foglalkozok velük. Helyette inkább büszkén sétálok végig a folyosón kézen fogva Liammel. Igen, nem szégyenli azt, hogy én vagyok a barátnője. Sőt inkább mindig együtt vagyunk még a suliban is. Ráadásul végre a többi haverját is igazán megismertem és rá kellett jönnöm, hogy ott sem mindig felhőtlen a viszony. Jobban mondva csak Liam és Louis között van elég sok balhé. Mármint Louis állandóan tök kedvesen és aranyosan viselkedik velem, mikor nincs Liam jelen, de szerencsétlenségére az utolsó percekben a barátja feltűnik és akkor Liam állandóan szenvedélyesen megcsókol Louis előtt majd diadalittasan rá vigyorog. Furán viselkednek az biztos. De lehet, hogy mindig is így viselkedtek csak nekem nem tűnt fel.

Mélázásomból az ajtó csöngője zökkentett ki. Egy kicsit megriadtam ugyanis alig van pár perce, hogy a szüleim elmentek otthonról. Egy teljes napig enyém az enyém az egész ház mivel apa szervezett ilyen sulis kirándulást a tanároknak, és mivel ő az igazgató természetesen muszáj volt elmennie, az anyám pedig soha nem engedné el egyedül. Ráadásul az ikreket is rábízta egy bébicsőszre szóval még ők sem lesznek otthon. Hát nem szuper? Persze a szüleim megígérték, hogy minden órában fel fognak hívni mivel kicsit aggódnak, hogy én vigyázok az egész házra. Mégis mit tudnék a házzal csinálni? Elég sok mindent, de a terveim között csak lazulás szerepel a televízió előtt miközben kukoricát meg csokit fogok zabálni. Igazából szerettem volna Liamet áthívni, de ma nem tudtam vele beszélni ugyanis egész nap foci edzése volt és ilyenkor nem akarom zavarni a hülyeségeimmel. Szóval reggel egy gyors csók váltás után elszakadtunk egymástól és azóta még csak nem is látszik. De hiányzik, ugyanis már megszoktam, hogy minden szünetben együtt vagyunk és suli után is haza kísér. Aminek az apám nem örül, de nem tud ellene mit csinálni. Végre rájött, hogy boldog vagyok. És számára pedig ez elég.

Ismét csengetnek mire én unottan kikelek az ágyamból és egy kissé bosszúsan megyek le a földszintre ajtót nyitni. De mikor az ajtó túloldalán meglátom, hogy ki áll, rögtön a mérgem tova száll, majd gondolkodás nélkül vetem magam Liam nyakába miközben lábaimat a dereka köré tekerem, Ő pedig a seggemnél tart meg. Szóhoz sem engedem jutni hanem letámadom az ajkát és heves csókolózásba kezdünk. A csókja számomra az élet és az energia. Akár hányszor megérzem ajkait a számon olyan érzés fog el mintha újjá születettem volna. Egy szóval nekem Liam az élet és ha elveszíteném meghalnék.
- Ennyire hiányoztam Édesem? - kuncog fel Liam mikor végre szétválnak az ajkaink, de eszembe sincs lemászni róla. Kezeim még mindig a nyaka körül vannak és szinte csodálattal nézem ahogy csillogó tekintettel mosolyogva figyeli az arcom.
- El sem tudod képzelni, hogy milyen rossz volt ma nélküled egész nap - biggyesztem le az ajkaimat erre Liam megajándékoz egy hatalmas puszival. - Hiányoztál Li!
- Te is hiányoztál. - mondja aranyosan, én pedig majd elolvadok. - Ezért is gondoltam, hogy eljövök és megnézem, hogy mi a helyzet az én Supergirlmel. - igen, supergirlnek hív mivel szerinte ez pont illik rám. És most mondjátok azt, hogy még mindig nagyképű. Ráadásul most még a supermanes felsőm is van rajtam amire eléggé csúnyán néz. Igen, megint össze öltöztünk mivel rajta meg a Batmanes trikója van amit mellesleg imádok rajta, pont úgy ahogy a batmanes fullcapjét is, de azt csak ritkán viseli.
- Akkor mit ácsorgunk az ajtóban? - engedem el és végre biztos talaj van a lábam előtt. - Gyere be! - fogom meg a kezét és engedem, hogy az ujjaink összekulcsolódjanak, de mikor én elindulok Ő nem követ. Ezért érdeklődve fordulok felé, felhúzott szemöldökkel.
- A szüleid nem fognak balhézni, hogy itt vagyok? - kérdezi félénken, mire én felkuncogok.
Igen, Liam sajnos tudja, hogy az apám nem nagyon kedveli. Azt pedig pláne utálja, mikor kettesben vagyunk a szobámba. Ezért mindig úgy oldjuk meg, hogy akkor jön csak át mikor apa még nincs otthon.
Tenyerem közé fogom az arcát és először is egy lágy puszit nyomok az arcára, mitől rögtön mosolyoghatnékja támad kedve.
- Nincsenek otthon - mondom és ismét megpuszilom, de ezúttal elhúzza a fejét és úgy várja a folytatást. - Elfelejtetted, hogy a tanárok egy napra elmentek Bristolba? Tudod az én apám az igazgató és Ő szervezte szóval az anyámat is magával vitte - kezemmel a hajába túrok, de Ő ismét magához húz és szorosan megfogja a derekam.
- Szóval azt akarod mondani nekem, hogy holnap estig Tiéd az egész ház? - kérdezi pimaszul mire én bólintok. Tudom mire gondol. - Mondj csak P, nem fogsz félni éjjel egyedül? - húzogatja fel-le a szemöldökét, én pedig elnevetem magam. Soha nem voltam félős típus.
- Igazából azt terveztem, hogy film maratont tartok egyedül - mesélem el a tervemet szűkszavúan a kezeimet pedig a nyaka köré fonom, Ő pedig a karomat simogatja.
- Ezek szerint nincs is rám szükséged - mondja tetette sértődéssel, majd meg akar fordulni, hogy el tudjon menni, mikor én vissza húzom. Tudom, hogy csak az agyamat húzza, de akkor sem akarom, hogy menjen el. Hisz végre kettesben tudunk lenni a szobámba úgy, hogy senki nem fog zavarni.
- Arra gondoltam, hogy esetleg Te is csatlakozhatnál hozzám. - mondom incselkedve, erre a szemei felragyognak és jókedvűen csókol meg. Majd mikor szétválunk kéz a kézben indulunk fel a szobámba. Liam rögtön leveti magát az ágyamra, miközben én a kezébe nyomok egy csomó dobozt amin a kedvenc filmjeim vannak. - Keress valami jó filmet, addig én készítek kukoricát - kacsintok felé, Ő pedig bólint majd kiviharzok a szobámból egyenesen le a földszintre a konyhába, hogy tudjak popcornt csinálni.
Szokatlanul gyorsan készítem el ugyanis minden perceben Liammel szeretnék lenni. Kitudja, hogy mikor lehetünk megint kettesben ennyi ideig.
A szobámba érve, Liam még mindig az ágyamon ül, de most már a kezében tart egy dobozt amit vigyorogva felém nyújt én pedig rögtön elveszem, hogy megnézzem mire esett a választása.
- Thor? - húzom fel a szemöldökeimet kérdően. Igazából szeretem ezt a filmet, csak fura, hogy pont erre esett a választása.
- Aha - bólint büszkén. - Te Supermant szereted, míg én Batmant és mivel nincs kedvem megint órák hosszat ezen civakodni, gondoltam nézzünk meg egy más szuperhősös filmet amiért egyikőnk sem rajong annyira. - ó, de aranyos már. - Most csak szeretnék veled lenni, és érezni akarom a közelséged - mondja majd azt veszem észre, hogy bele húz magam mellé az ágyba és boldogan bújok a mellkasába miközben Ő kukoricával tömi a száját és a hátamat simogatja. A film nem érdekel, csak Liam és az, hogy mennyire közel van hozzám. Végül unom a filmet és engedi, hogy a száját tele tömjem kukoricával. Annyira jó vele, ilyen állapotban lenni.
- Liam? - kérdezem végül ugyanis nagyon bele merült a film nézésbe. Ne a film érdekelje már hanem én. Hisz én vagyok a barátnője.
- Hm? - kérdez vissza és szerintem rájön, hogy mi a bajom ugyanis egy puszit nyom a hajam közé. Erre én megunom a semmitevést majd egy ügyes mozdulattal felülök és gondolkodás nélkül ráülök Liam derekára. Először meglepetten figyel majd gondolkodás nélkül a derekamra teszi a kezét és lágyan simogatni kezdi azt. Félreértés ne essék semmit olyat nem akarok csinálni. Vagyis akarnék, de ne én legyek már a kezdeményező.
- Szeretlek - nézek a szeme közé és megcsókolom mire Ő az arca megfeszül és nem csókol vissza. Viszont engem nem nagyon zavar. Mosolyogva fekszem vissza az ágyra és ezúttal én szentelem a figyelmemet a képernyőre. Viszont Liam tekintetét érzem az arcomon. Majd pár másodperccel később az ajkait megérzem a nyakamon.
Lassan csókolja az érzékeny pontokat én pedig reflexszerűen csukom le a szemem és élvezem az érintését. De mikor kinyitom és a szemeink találkoznak a tekintetében szomorúságot vélek felfedezni. Van valami különös a nézésében mikor ismét letámadja az ajkam. Azonban a mostani csókja már sokkal hevesebb és szenvedélyesebben. Az egész testem felett átveszi az uralmat és hirtelen elvesztem a józan eszem.
Számat apró nyögések hagyják el miközben a pólóm alatt a melltartómmal játszik. Nem vagyok képes ellökni a kezét ugyanis nem akarom. Pedig a szívem szerint korainak tartom még ezt az egészet. Szeretem Őt, de nem tudom, hogy jó döntés-e vele elveszíteni a szüzességem.
- Nekem ez az első - nyögöm ki nagy nehezen mikor leveszi rólam a felsőm. De olyan mintha egy süketnek beszélnék. Még csak nem is figyel rám, hanem gondolkodás nélkül pattintja ki a melltartóm kapcsát.
- Nyugi P. Bízd rám magad és olyan élményben lesz részed amit soha a büdös életben nem fogsz elfelejteni - suttogja a fülembe és valamiért hiszek neki.
És hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élvezem. Hisz ez volt az álmom vagy nem? Akkor miért érzem azt, hogy meg fogom bánni azt, hogy lefeküdtem vele? De hisz a barátom és a szerelmes pároknál tök normális ha lefekszenek egymással...

31

És itt a várva várt rész :D szerintem ezt már sokan vártátok és én imádtam ezt írni :D mellesleg a komikra válaszolok, csak most telóról írom ezt a pár szót xD komizniiiiii érrrrrrr!!!!!

Liam csillogó tekintettel bámulta a három biciklit, amik közül ha nem csal a sejtésem az egyik az ő tulajdona volt, míg a másik kettő a nővérié. És ezt onnan gondolom, hogy az egyik kék volt szóval egyértelműen az övé lehetett még régebben. Mondjuk nagyon nehéz elképzelni Őt biciklizés közben. Nem tudom miért, de neki valahogy tök jól áll az autó és a vezetés. Olyan szexin néz ki vezetés közben. Habár Ő mikor nem néz ki szexin. De azért biciklin is szívesen elképzelném. Biztos tök cuki lehet ahogy pedálozik. Szívesen megnézném.
- Aranyos biciklik - mondom végül, miközben Ő leporolja a kék színűt és szinte csodálattal érint meg,és mosolyog.
Csak nem elő törtek benne a régi emlékek? Hát ha én megtalálnám a régi bicajomat biztos, hogy pontosan így nézném én is. Azonban az én biciklimet megkapta Becky mivel anya azon akarta őt megtanítani. De arra senki nem számított, hogy a lökött húgom véletlenül az út közepén hagyta, majd jött egy kamion és ripityára törte azt. Egyetlen egy biciklim volt, ami a saját ízlésem szerint lett dekorálva. Erre a húgom csak úgy tönkre tette! Azóta sem bocsájtottam meg neki, sőt tartozik egy biciklivel.
- Ez nem aranyos, hanem menő - mondja felháborodva miközben végig mutat a kék biciklin büszkén. Nem tudom, hogy mitől menő egy bicikli. Szerintem ugyan olyan mint a másik kettő. Habár nem, ugyanis azoknak rózsaszín színük van és pillangós matricákkal van tele tetoválva. Juj, ez de kemény már. Úgy látszik a nővérei szerethették a Hello Kittyt meg a pinket. - El sem tudod képzelni, hogy anno mennyit kellett könyörögnöm míg a szüleim megvették. Emlékszem, hogy mikor megkaptam egész éjjel a szobám közepén állt nehogy valaki elvigye. - nosztalgiázik egy kicsit én pedig magamba jót derülök rajta. Imádom Liam múltját ugyanis minden kis apróságra kíváncsi vagyok az életéből.
-  Egy szóval szerelmes voltál a bicajodba- gondolkodok el mosolyogva, erre kapok Tőle egy csúnya nézését. Most mi van? Úgy nézi a biciklit mintha az élne. Rám szokott ennyire szépen nézni. Na várjunk csak, rám is ilyen szépen szokott nézni? Húha.
- Egész környéken nekem volt a legjobb biciklim. Louis és Zayn hetekig nem beszéltek velem mivel annyira irigykedtek rám amiért én megkaptam, Ők meg nem. - húzza ki magát büszkén, nekem pedig minden erőmre szükségem van nehogy felröhögjek. Vicces ahogy elő adja. Ráadásul eszbe jut az ahogy Louis és Zayn durcáskodnak mivel a szüleik nem voltak hajlandók nekik megvenni a biciklit. Liam meg biztos csak azért is dicsekedett vele, hogy már pedig neki van. Kár, hogy gyerekkorunkban nem ismertük egymást. Van egy olyan érzésem, hogy ők már az oviban is menők voltak.
- Én is büszke voltam az én bicajomra egészen addig míg Becky meg nem kapta és tönkre nem tette - húzom el a számat szomorúan és Liamtől kapok egy együtt érző mosolyt.
Végül pár perces csönd áll be. Nem szeretem a csöndet ugyanis az azt jelenti, hogy nincs közös témánk. Ami persze ránk nem igaz, hisz eddig mindig volt valami témánk.
- Esetleg nem akarsz menni pár kört a városban? - kérdezi zavartan miközben a hajába túr, az én szívverésem pedig pár másodpercre leáll. Ő most biciklizni akar velem a városban? Ketten? Mint egy igazi randi? Ráadásul most végre senki nem tud bezavarni. Ó, hogy mióta vártam már ezt a pillanatot.
- Komolyan? - kérdezem izgatottan és remélem, hogy ezt most nem csak képzeltem. Azt akarom, hogy igaz legyen. De, hisz igaz.
- Mondjuk elmehetnénk a parkba biciklivel - tervezgeti izgatottan az útvonalat, de nekem eszembe jut egy fontos tényező. Nincs biciklim!
- De Liam nekem nincs biciklim - mondom szomorúan, de Ő neki még ez sem veszi kedvét. Helyette a tekintete az egyik rózsaszín eszközre vándorol és rögtön nekem is leesik a dolog. Van biciklim. Jobban mondva a nővérének van, de szerintem nem fog megsértődni ha kölcsön veszem pár órára.
- Még választhatsz is. Nicolának és Ruthnak már úgy sem kell, meg amúgy is ha kellene nekik, szerintem nem haragudnának meg érte, hogy pár óra kölcsön vetted - mondja jókedvűen, miközben én lefújom a port a hozzám legközelebb álló bicikliről. Kár, hogy ilyen színe van.
- Hát ez szuper - mondom boldogan és kitoljuk a bicikliket az utcára. Liam rögtön felül az övére és mint ahogy sejtettem, észvesztően dögösen néz ki. Nincs olyan póz ami neki nem illene. Hanyagul fogja az egyik kezével a kormányt, míg a másik keze a teste mellett lóg le. Az egyik lábával a járdán támaszkodik, míg a másik a pedálon van és onnan figyel engem. - Ezer éve nem bicikliztem. - mondom vigyorogva és valahogy én nem tudok olyan biztosan ülni a járgányomon mint ahogy Ő.
Őszintén megmondva régebben sem nagyon szoktam biciklizni ugyanis a szüleimnek soha nem volt idejük velem eljönni. Magam meg nem szerettem ugyanis unalmas volt. Ezért nem is vagyok olyan profi. Sőt szerintem bénázni fogok. Tíz éve már biztos, hogy nem ültem biciklin. Jesszus mire vállalkoztam. Ez van mikor nem gondolom át a dolgokat.
- Nyugi én is rég bicikliztem. Pedig régen minden hétvégén a szüleimmel elmentünk a parkba - nyugtat meg barátságosan majd a másik lábát is ráteszi a pedálra és meghajtsa magát. Követem a példáját és rettentő büszke vagyok magamra amiért tudom irányítani. Tökre azt hittem, hogy el sem fogok tudni indulni.
Liam aranyos ugyanis bevár és egymás mellett haladunk a kihalt utcákon. Ő fülig vigyor és tényleg boldog. Ami azt jelenti, hogy jól szórakozik és élvezi a társaságom. Én is boldog vagyok, de azért örülnék neki ha végre nem két keréken kellene közlekednem. - El tudod engedni az egyik kezeddel a kormányt? - fordul felém Liam, a haját pedig lágyan megfújja a szél amitől az végül kócosan pihen a fején. Jaj esküszöm a dögössége miatt fogok felfordulni.
- Azt hiszem - mondom gondolkodva, viszont nem értem, hogy miért akarja, hogy engedjem el. Hisz még így, hogy a két kormányt kell fognom még így sem érzem magam biztonságban. - Miért engedjem el? - kérdezem bizonytalanul, Liam pedig közelebb teper hozzám.
- Csak engedd el, majd a többit bízd rám - mondja mosolyogva én pedig teljesítem a kérését. Lassan engedem el a kormányt, majd fel vagyok készülve a pofára esésre, mikor megérzem Liam puha érintését. Megfogta a kezem! Azért akarta, hogy engedjem el a kormányt, hogy tudjunk kézen fogva biciklizni. Hát én menten elolvadok. Kézen fogva biciklizünk, ráadásul nem is zavarja. Sőt örül neki amiért végre én is élvezem a biciklizést.
Így megyünk egészen a parkig ahol fura mód alig van ember, viszont én annál jobban örülök neki. Végül Liam egy hatalmas fa előtt áll meg, majd száll le a biciklijéről és ül bele a fűbe majd kifújja a levegőt. Lassan, de én is követem a példáját, majd arra eszmélek fel, hogy a karomnál fogva húz le maga mellé a fűbe, eléggé közel magához. Annyira, hogy a lábaink állandóan össze érnek, ráadásul ismét megfogja a kezem miközben az ujjaink össze kulcsolódnak. Ismét zavarba jövök, de próbálok nem foglalkozni vele. Helyette inkább a gyönyörű tájat kémlelem.
- Tudod ennél tökéletesebb randit el sem tudtam volna veled képzelni - fordul felém mosolyogva és érzem, hogy totál elpirulok.
Akkor mi most tényleg randizunk. Istenem életem első randija, ráadásul azzal a sráccal akivel mindig szerettem volna ha megtörténik. Ilyen nincs. Valaki csípjen meg.
- Legalább végre kettesben vagyunk és senki nem tud közbe zavarni - nevetek fel és gondolok itt arra mikor randizni próbált hívni, de egészen máig soha nem sikerült.
- Már rég el kellett volna hívnom téged randizni - mondja suttogva, a tekintete pedig az ajkaimra vándorol. Ráadásul látja, hogy zavarban vagyok ezért még közelebb csúszik hozzám, majd lágyan kiseper egy kósza hajszálat az arcomból. Megremegek. - El sem tudod képzelni, hogy mióta vártam már erre a pillanatra - mondja és érzem már a leheletét az arcomon. A szája minél közelebb kerül az én ajkamhoz, de mikor megcsókolna én megijedek és megint lehajtom a fejem. Erre Liam csalódottan elhúzódik tőlem. Francba már megint meg akart csókolni, de én betojtam. Pedig nagyon is így képzeltem el az első csókomat. Hisz minden tökéletes. Akkor meg mitől ijedtem már megint meg? Ez nem normális dolog. - Miért van az, hogy akár mikor meg szeretnélek csókolni, Te állandóan elfordulsz? - remek, most már magyarázkodhatok is.
- Nem veled van a baj - nyöszörgöm és megölelem a térdem. Ez annyira cikis helyzet. Basszus tizenhét éves vagyok és még mindig nem csókolóztam. Mi van akkor ha ezt most megtudja? Vagy ha elbénázom is kinevet majd soha többet nem fog velem szóba állni ez miatt?
- Hát akkor mivel? - emeli fel a hangját. - Parker ha Te nem érzel irántam semmit akkor jobb ha már most elmondod, mert akkor hagyom ezt az egészet a francba és nem fogok hiú ábrándokat gondolni. Nekem rettentően bejössz, de ha te csak a barátom akarsz lenni akkor inkább mond meg - úr isten. Bejövök neki. Ami azt jelenti, hogy tetszek neki és nem csak játékból akar megcsókolni. Kell ennél szebb mondat tőle? Mindig is ezt akartam Tőle hallani. És most végre hallgattam.
- Nekem is tetszel. El sem tudod képzelni, hogy mennyire - szólalok meg végül csendbe, erre nagy szemeket mereszt rám, de az arca megenyhül. Kimondtam! Ennyi év után ki mertem mondani. - De az van, hogy...nos én...- gyerünk nyögd már ki! Hamar túl leszel rajta. - Énmégsohanemcsókolóztam - hadarom el egy szuszra, miközben egész arcom lángba borul, Liam pedig furán néz rám.
- Hogy mi van? Bocs, de nem értettem - ráncolja össze a homlokát végül értetlenül.
Mélyen kifújom a levegőt és ezentúl próbálok érthetően beszélni. A legrosszabb esetben magamra hagy, nem igaz? És ismét levegőnek fog nézni.
- Soha nem csókolóztam még - nyögöm ki végül és a térdemre hajtom a fejem és úgy várom, hogy röhögjön ki. De mikor pár másodperc múlva sem hallom a nevetését, bátortalanul felemelem a fejem és találkozik a tekintetünk. Ugyan olyan az arca mint eddig. Semmi gúny nincs rajta.
- Azt akarod nekem mondani, hogy akkor ez az első igazi randid? - kérdezi kedvesen, mire én bólintok egy aprót.
- Nyugodtan kinevethetsz. - mondom szomorúan, erre lágyan az állam alá nyúl, hogy tudjon a szemembe nézni. Annyira tökéletes arca van. És ilyen közelről még tökéletesebb. Ó, anyám.
- Lehetek az első srác az életedben aki megcsókol? - kérdezi szeretetteli hangon, és a fejem magától kezd el bólogatni.
Liam felkuncog a feje pedig megint közelíteni kezd felém. De most nem húzom el. Helyette bandzsítva nézem a száját, amik pár perc múlva az ajkaimon pihennek. A szemeim rögtön lecsukódnak, miközben egyik kezemmel átkarolom a nyakát, míg a másik szabad kezemet a hajába vezetem és lágyan túrok belé. Erre Ő elneveti magát, de eszébe sincs elválni az ajkaimtól. A csókjaitól a mennyekben érzem magam, miközben  a szívem majd kiugrik a helyéből, a gyomrom pedig görcsbe rándul. Szinte még a saját nevemet is elveszítem, annyira bódító hatással van rám. Képzeletben már hallom a jól ismert tűzijátékot.
El sem tudtam volna máshogy képzelni az első csókomat. És végre valóra vált az álmom. Liam James Paynetől kaptam meg az első igazi csókom...

30

És ezzel hivatalosan is elérkeztünk a töri legjobb részeihez...vagyis a kövi résztől lesz csak igazán izgisek a fejezetek :D  komizni érrrr

Zayn bulijából végül nem lett semmi, ugyanis a szüleim szokás szerint hozták a formájukat, vagyis nem engedtek el mivel állításuk szerint még mindig teljesen ki vagyok önmagamból fordulja. Igazából csak az apám dramatizálja túl a dolgokat, anya pedig nem tud a makacssága ellen csinálni semmit sem, így ráhagyja a dolgot. Szóval újból nem beszélek velük ugyanis megint mérges vagyok rájuk amiért ismét tönkre tették a randimat Liammel.
Liam. Mikor megtudta, hogy a szüleim nem engednek el, megértette. Sőt még Ő sem ment el, hanem helyette egész éjjel velem videó kamerázott csak, hogy bebizonyíthassa azt, hogy tényleg nem ment el nélkülem. Aranyos volt tőle ahogy bizonygatta, hogy nélkülem nem nem lenne olyan jó buli. Meg aztán tartott attól is, hogy esetleg megint pohár után nyúl bánatában, és nincs kedve még egyszer holt részegnek lenni. Ezért döntött úgy, hogy ha igazából nem is lehet mellettem, de virtuálisan viszont igen. Jól el voltunk így ketten az éjnek évadján. Hajnalban még Niall is feltűnt a szobájában és azt mondta, hogy jól tettük, hogy nem mentünk mert semmi nagy szám nem volt. Liam nem nagyon törődött vele, sőt azt mondta, hogy Ő ezerszer jobban szórakozott a gépje előtt mint egy buliban. Erre Niall eléggé értetlenül nézett rá, majd végül leesett neki és úgy döntött inkább békén hagyja a mi kis virtuális randinkat.
Igen, randiztam Liammel még ha csak gépen keresztül, de akkor is ketten voltunk és szerintem minél közelebb kerülünk egymáshoz. Kezdem úgy érezni, hogy lassan a barátságunk kezd átmenni 'több mint barátság' státuszba. És ezt onnan veszem, hogy minél többet flörtöl és olyan dolgokat mond amitől én szinte elolvadok. Meg aztán ott vannak a véletlen érintkezések, a hosszan tartó szemezgetések. Mi ez ha nem egy igaz szerelem kezdete?
Azonban hiába szórakoztam jól az éjjel, ugyanis sajnos rögtön másnap reggel meglett a kára. Jobban mondva az volt a tervem, hogy délig ki sem kelek az ágyból, de az anyám hadjáratot indított ellenem és korán reggel, olyan tíz óra körül szó szerint kivert az ágyból. Ismét egy fekete pont jár neki ugyanis szerintem már élvezettel keseríti meg az életemet.

- Ébresztő kisasszony! - húzza le rólam a takarót kicsit sem kedvesen, de eszem ágában sincs felébredni. Helyette fejemet a párnába fúrom majd abba morgok bele. Miért büntet engem a Sors ilyen szülőkkel? Miért? Mit csináltam amiért ezt érdemlem? - Mit csináltál az éjjel, hogy nem tudsz felkelni? - magamban elmosolyodok, de anyának nem válaszolok. Persze még az kell, hogy jusson apa fülébe. A végén még kikapcsolja az internetet csak azért nehogy ilyen többször megtörténjen.
- Hagyj békén. Aludni akarok! - kezdek el hisztizni, de az anyám nem mozdul az ágyam mellől. Ilyen nincs.
- El kell vinned az ikreket az egyik osztálytársukhoz - hangja parancsolóan cseng, mire én unottan felülök és ha a tekintetemmel ölni lehetne, anya már rég halott lenne.
- Miért nem viszed el őket Te? - kérdezem az egyértelmű megoldást. Utálom mikor rám bízzák a sátán kölykeit. Nem az én gyerekem, szóval nem értem, hogy miért nekem kell szinte minden áldott nap vigyáznom rájuk. Van saját életem amibe az ikrek nem tartoznak bele. Ez van.
- Mert nekem dolgoznom kell mennem - mondja az egyértelmű választ, de mikor meglássa, hogy megint szólásra nyitom a számat, inkább újra megszólal. - Az apádnak pedig valamilyen sulis dolgot kell elintézni. - na nézd már a saját anyám gondolatolvasó. Igen, tényleg apára gondoltam, hogy miért nem Ő viszi el a taknyosokat az osztálytársukhoz.
- Csodás - dőlök hanyatt az ágyon és megint a párnámba fúrom a fejem. Ilyen nincs. - Amint felkelek elviszem őket.
- Nem majd hanem most! - mondja komoran és addig nem hajlandó kimenni a szobámból, míg én fel nem kelek.
Így aztán bő egy óra elteltével már a borús London utcáin gyalogolok az ikrekkel. Igen könnyebb dolgom lenne ha a szüleim oda adták volna az autót, de nekem nincs ilyen szerencsém. Szóval maradt a gyaloglás. Ami nem is lenne katasztrófa, de sajnos az ugyanis az ikrek barátja, a házunktól jó fél órára lakik. Ennyit pedig én utálok gyalogolni. De nincs más választásom. És ha bele gondolok, hogy még nekem kell vissza is jönnöm értük. Menten rosszul leszek.
A fél óra gyaloglásból végül több mint egy óra lett, ugyanis a drága testvéreim minden áron meg akartak állni fagyizni. Szóval muszáj volt teljesítenem a kéréseiket, mivel az út közepén kezdtek el hisztizni meg ordibálni velem. Kicsit sem volt ciki.
De végül aztán sikeresen megérkeztünk abba az utcába ahova kellett hoznom őket. Egy átlagos londoni negyed, átlagos házakkal. Pont mint a mi utcánk, csak annyi különbséggel, hogy az itteni házaknak nagyobb kertjük volt.
Az ikrek szinte már rohantak a számukra ismert ház felé, én pedig utánunk nehogy valami bajt csináljanak, mikor az egyik kapu kinyitódott, én pedig szembe találtam magam Liammel. Megtorpantam ugyanis először azt hittem, hogy csak rosszul látok. Mit keres Ő itt? Vagy lehetséges az, hogy Ő itt lakik? Igen, nem tudom, hogy hol lakik. Valahogy ez a téma soha nem foglalkoztatott annyira. Amúgy is miért ne lakhatna itt? Hisz ez egy normális környék.
- Liam? - kérdezem bizonytalanul, mire az arcán megjelenik egy boldog mosoly, amitől rájövök, hogy tényleg Ő az. Így aztán megkönnyebbülten lépkedek felé, miközben Ő a kezében tartott fekete zsákot bele teszi a kukába. - Te itt laksz? - kérdezem kíváncsian.
- Aha - válaszolja egyszerűen nyugodtan. - Mit csinálsz erre fele? - hú szóval most már tudom, hogy hol lakik.
Egy újabb álmom teljesült. Persze nem kell rosszra gondolni. Nem fogok betörni a szobájába és nem fogom elrabolni az alsógatyáját vagy valami. Mondjuk szerintem képes lennék megcsinálni, de nem akarom, hogy őrültnek higgyen vagy valami.
- Az ikreket hoztam az egyik barátjukhoz - bökök a Liamék mellett lévő házra ahova pár perce az ikrek bementek. Milyen fura már, hogy pont egymás szomszédjuk. Azt hiszem mostantól többször fogom ide hozni az ikreket. Ezt ha tudtam volna előbb, akkor minden áldott nap ide küldtem volna őket.
- Amyékhez? - kérdezi csodálkozva majd Ő is a szomszéd házra néz. Így hívják az ikrek barátját? Gőzöm sincs, soha nem érdekelt, hogy kikkel barátkoznak. Tőlem még nyugodtan el is vihetnék Őket, az sem zavarna. - Idegesítő egy kis csaj. Nyáron költöztek ide, de nem bánnám ha újra elköltöznének. - mondja rossz állóan, én pedig értem, hogy miért pont Amy lett a testvéreim barátja. Ha pont olyan a természete mint az övék akkor nem csoda, hogy megértik egymást.
- Akkor értem, hogy miért barátkozott össze az ikrekkel - nevetek fel és Liam is felkuncog az én szemem pedig megakad a piszkos ruháján. Úgy látszik valaki nagy munkában van. - Mellesleg mit csinálsz, hogy ilyen piszkos vagy? - kérdezem meg végül, és a poros fehér trikójára bökök és Ő is levezeti rá a tekintetét, majd hanyagul vállat von.
- Az apám reggel kicsapta a hisztit, hogy soha semmit nem csinálok otthon. Ezért megfenyegetett, hogy ma ki kell takarítanom a garázst, mert ha nem csinálom meg akkor nem mehetek el délutánonként focizni a srácokkal. - húzza el a száját undorodva. És én még azt hittem, hogy csak az én szüleim diktátorok. Mintha az anyámat hallanám mikor nem akarok otthon segíteni. Szülők már csak ilyenek. - Tényleg nem akarsz bejönni? - kérdezi meg végül aranyosan, mire én szokásomhoz híven ismét zavarba jövök.
- Nem szeretnék zavarni - mondom hezitálva és elkezdek az egyik hajtincsemmel játszani. Persze minden áron, be szeretnék menni, de másrészt nem szeretnék tolakodó lenni. Hisz nagy munkában van.
- Nyugi, nem akarlak befogni melózni. Egyszerűen csak unatkozok és örülnék a társaságodnak - mondja vigyorogva és bájosan rám néz. Hát ellent lehet állni az ilyen nézésnek? Még a lábaim is megremegnek mikor így néz rám. És szerintem Ő ezt tudja.
- Hát lényegében mindegy, mivel meg kell várnom az ikreket - vonom meg a vállam egyszerűen, erre Liam elkapja a karom majd behúz a kapun.
Hatalmas kert, aminek a közepén egy focilabda pihen. Gondolkodnom se kell róla, hogy kihez tartozik. Ám Liam nem a házba vezet hanem a garázsukba ahol, hát...nos nem nagyon lehet észre venni, hogy takarított. Egy csomó poros doboz, meg kacatok amikhez ha nem csal az érzésem már évek óta nem nyúlt senki. Határozottan olyan formája van mint egy rég nem használt garázsnak. Nem csoda, hogy az apja ráparancsolt, hogy takarítsa ki.
- És ha bele gondolok abba, hogy órák hossza itt melózok, de látszatja még mindig nincs - mondja megsemmisülten majd egy ügyes mozdulattal kinyit egy dobozt és elkezd benne turkálni. Azt hiszem, hogy rájöttem mint csinált itt takarítás helyett. Tuti, hogy a dobozok tartalmát nézegette.
- Hát...- nem akarom megbántani úgyhogy inkább nem fejezem be.
Helyette elkezdek körül nézni a piszkos garázsban. Nem akarok szemtelennek tűnni, szóval diszkréten nézelődök körül. De mikor az egyik polcon megpillantok egy képkeretet ami tiszta por, nem állom meg, hogy ne menjek közelebb és nézzem meg jobban. A kép poros, de jól kivehető rajta egy pöttöm fiúcska aki rettentően hasonlít Liamre. Lopva körbe nézek, hogy hol van, majd mikor megbizonyosodok róla, hogy nem figyel, egy gyors mozdulattal leveszem a képet majd leporolom és szembe találom magam egy családi képpel.
Igen, Liam családjáról készült, ugyanis megismerem rajta az apját. Aki pont ugyan úgy nézett ki régebben is mint most. A kép valamilyen estély előtt készülhetett ugyanis egész család eléggé puccosan ki volt öltözve. Jobban szemügyre veszem a képet és rájövök, hogy valami nem stimmel. Liam a képen egy számomra ismeretlen szőke hajú nő előtt áll, aki kicsit sem hasonlít Angiere. Viszont annál jobban hasonlít Liamre. Na de várjunk csak. Ha ez a nő ennyire hasonlít Liamre, úgy ahogy az apja is, akkor lehet, hogy Ő az anyja? De ha Ő az anyja akkor ki Angie? Ismét elkezdem a képet nézegetni és most a két lányon töröm a fejem. Azok is hasonlítanak a képen lévő személyekre. Lehet, hogy ők Liam nővérei? Ez lenne Liam családja? Hisz ez egy családi fotó ahol jól látszik, hogy a gyerekek hasonlítanak a szüleikre. De akkor én miért csak az apjával és Angievel találkoztam személyesen aki mellesleg rajta sincs a családi képen. Mondjuk ez mindent megmagyarázna. Legfőbb azt, hogy Liam miért beszélt vele olyan bután azon a bizonyos vacsorán.
- Hogy én mennyire utáltam kiskoromba azt az öltönyt - hallom meg Liam hangját a hátam mögött, mire én összerezzenek és kis híján kiejtem a kezemből a képet, de szerencsére ez mégsem történik meg. Mégis mióta állhatott mögöttem?
- Liam...én...nem akartam kutakodni, csak megakadt rajta a szemem és...-kezdek el magyarázkodni ugyanis nem akarom, hogy megsértődjön, vagy valami.
- Semmi baj - von vállat mosolyogva majd kiveszi a kezemből és szomorúan elkezdi nézegeti azt. - Itt még minden rendben volt a családban. A nővéreim otthon éltek, az apám normális volt és nem képzelte magát egy húsz éves kamasznak és volt anyám. - volt anyja? Sejtettem, hogy Angie nem az igazi anyja.
- Szóval Ő az anyukád - bökök a képen lévő nőre aki pontosan a gyerek Liam mögött áll, miközben kezei a fia vállán pihennek. - Gyönyörű.
- Volt - javít ki Liam. - Tizenhárom éves koromba meghalt egy autóbalesetben. És akkor az egész család széthullott vele együtt. - mondja komoran, mire én barátságosan megsimogatom a kezét Ő pedig hálásan rám néz.
- Sajnálom - mondom szomorúan. Ismét kapok tőle egy hanyag vállrándítást. Nem hiszem el, hogy ennyire hidegen hagyja ez a téma. Hisz elvesztette az anyukáját, szóval nem hiszem, hogy nem fáj neki. - De Angie...
- Angie egy frissen végzett egyetemista ribanc akikre mostanában az apám bukik. És pont ezért nem laknak már itt a nővéreim. Hisz Angie pont annyi éves mint Ruth! Te tudnál élni egy ennyi éves kurvával? Én sem élnék, de az apámnak már csak én maradtam szóval nem tudnám vele megcsinálni, hogy cserben hagyom. Mindezek mellett utálom Angiet. - mondja el röviden, majd a képet újra vissza teszi a polcra és ezzel lezártnak tekinti a témát.
- Erről tud más is? - kérdezem.
- Arról, hogy mekkora béna családom van? - kérdez vissza. - Nem. Te vagy az első akinek elmondtam. - hú, hát ez nagyon kemény. Én vagyok az első! Hát nem szuper? Tudjátok, hogy mit jelent ezt? Igen, azt hogy megbízik bennem.
- Ígérem, hogy soha senkinek nem fogom elmondani - mondom kedvesen és erre felém fordul.
- Köszönöm - mondja majd lágyan megölel én pedig beszippantom az illatát. De nem tudom sokáig élvezni ugyanis amilyen gyorsan megölelt olyan gyorsan enged is el majd kezd el kutatni ismét a garázsban. Végül a sarokban megtorpan és hirtelen felsikít. Megijedek és rögtön mellé lépkedek, hogy megnézzem mi történt. De mikor oda érek csak három biciklit látok. Ettől ijedt meg? - Megtaláltam a régi bicajunkat ! - mondja izgatottan úgy mint egy kisgyerek. Ezzel most mit akart mondani?...

29

Új rész :D csak én imádom ennyire ezt a gifet ??? xD szerintem igen...komizni érrrrrr

- Megijedt? - kérdezem bizonytalanul és tekintetemet le sem veszem Harryről. Ez nekem hihetetlen. A hatalmas Liam Payne megijedt valamitől. Ez mégis, hogy történhetett meg? Hisz Ő arról volt híres, hogy soha semmitől nem fél és senki nem tudja elszomorítani. Ráadásul Ő soha nem veszít - lásd a foci meccseket, ahol nagyon kevés és lényegtelen meccseket veszített a csapata. És ez is részben az Ő érdeme ugyanis fantasztikus csapat kapitány. A magabiztossága és a lelkesedése miatt imádja Őt mindenki és még a tanárok is. Kevés diák van aki ennyire lelkes valamilyen sport miatt. És velem most Harry azt akarja bevetetni, hogy ez a srác aki sok diák példaképe, most megijedt valamitől? Hát ez vicces és én nem veszem be. - Mégis mitől? - faggatom tovább a göndörkét aki ezt hallatán rögtön elengedi a vállam majd fejcsóválva eltávolodik tőlem.
Harry nagyon is tudja, hogy mi játszódik most a barátjában. És nekem is tudnom kell róla. Mi van akkor ha Liamnek valami súlyos baja van? Hisz a családjáról is olyan nyersen és fájdalmasan beszél, mintha valami szörnyű dolgok történnének minden alkalommal mikor együtt vannak. Tudom én vagyok a hülye amiért nem kérdezek a családjáról, de úgy tartom, hogy elmondja ha akarja. Sajnos nem úgy néz ki mint aki nagyon el akarja mondani, hogy mi a helyzet a családjával. Nem értem, hogy miért? Pedig bennem megbízhat sőt még segítenék is neki ha engedné. De Ő nem engedi. Inkább eltereli a témát csak, hogy ne kelljen a családjáról beszélnie.
- Megijed az irántad táplált érzéseitől - mondja ki végül szemforgatva és összekulcsolja a kezeit a mellkasa előtt.
Azonban mikor ez a mondat elhagyja a száját hirtelen forogni kezd velem a világ és a szívem ezerszer gyorsabban kezd el dobogni. Nem tudom, hogy mi történt velem, de fülig érő mosoly került az arcomra és legszívesebben Harry nyakába vetettem volna magam, aki eléggé undok módon állt mellettem. Lehet, hogy szerinte lényegtelen amit mondott, de számomra nem. Hisz pontosan azt mondta, hogy Liamnek érzései vannak irántam. És milyen érzései lehetnek egy srácnak amitől ennyire megijed? Igen, Liam a szerelemtől ijedt meg. És az irántam érzett szerelme miatt. Értitek? Mert én értem és végre valóra fog válni az álmom ugyanis végre nem csak én érzek így iránta, hanem végre fordítva is igaz.
- Ez most komoly? - kérdezem ragyogó szemekkel, izgatottan, Harry pedig inkább távolabb áll tőlem ugyanis szerintem észre vette, hogy bármelyik pillanatban a nyakába vethetem magam örömömbe. Fejét az ég felé emeli és lassan csóválni kezdi aminek következtében a göndör tincsei elkezdenek rugózni. Aranyos. Irigylem a fürtjeit. - Tényleg ezért kerül mert fél beismerni az érzéseit előttem?
- Részben - bólint egyhangúan. Azért egy kicsit több életet is vihetne már a beszédjébe. Hisz örülnie kéne amiért az egyik legjobb barátja végre igazán szerelmes, ráadásul belém. Mindig is mondtam, hogy Liam számára én vagyok a tökéletes lány. Nem csoda, hogy már a gimi első félévében elterveztem a közös jövőnket. - De mint ahogy említettem megijedt, ráadásul bemesélte magának azt, hogy állandóan bajba kever. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy az lesz a legjobb ha távol tartja magát Tőled, mivel akkor nem fog téged bántani. - magyarázza Harry úgy mint egy betanult szöveget. Ha engem kérdeztek én még soha nem hallottam Őt ennyire precízen beszélni. Sőt számára az is nagy feladatnak bizonyul sokszor, hogy el tudjon mondani egy egész mondatot " ő", "izé" "öhm" szavacskák nélkül. Igen meglátszik a beszéd stílusán, hogy nem olvas sokat hanem inkább a csajokat hajtsa.
Azonban számomra ez most lényegtelen. Helyette inkább Liam felfogása rémisztett meg. Miért kever engem állandóan bajba? Ha azt hiszi, hogy az apám titkon agyon ver akkor téved. Jó a viszonyom a szüleimmel, csak történetesen nehezen tudnak bele törődni, hogy kezdek felnőni. Szóval gőzöm sincs, hogy miért gondol ilyen hülyeségekre. Meg amúgy is, szerintem én saját magamat keverem állandóan bajba. Hisz Ő inkább állandóan segített. Az apámmal is képes volt beszélni a Mandyvel való verekedésem után, és magára vállalta az egész balhét.
Na várjunk csak. Szombat reggel mikor haza akartam menni és bele futottunk a szüleinkbe, apa szokás szerint hozta a formáját és megint elő állt azzal a dumával, hogy megváltoztam meg ilyenek. Liam ez követően szomorodott el, majd amilyen gyorsan csak tudott elhagyta a házunkat. Ráadásul a verekedés napján elsírtam magam az apám miatt mivel azt vágta a fejemhez, hogy csalódott bennem, én hülye pedig pont Liamnek sírtam el magam. Szóval akkor ezért gondolja azt, hogy bajba kever állandóan mivel azt hiszi, hogy Ő miatta romlott meg a kapcsolatom a szüleimmel. Ami oltári nagy hülyeség.
- De ez hülyeség - csattanok fel mérgesen, Harry pedig hanyagul vállat von.
- Én nem vagyok szerelem guru, szóval légyszíves ha most pletykálni akarsz velem, vagy tanácsot kérni, akkor most szólok, hogy rossz helyen jársz. Nem vagyok csaj. - mondja unottan, mire én felkuncogok.
- Tudom Harry, hogy nem vagy csaj. - mondom mosolyogva.
- Csodás. Tartsd ehhez magad - mondja komoran, majd ismét bele túr a göndör fürtjeibe és el akar menni, de én még utoljára utána szólok. - Mellesleg örülnék neki ha csinálnál valamit ugyanis ha így folytassa az összes meccset el fogjuk veszíteni ugyanis nem tud a focira sem koncentrálni. Tök béna a pályán. - húzza el a száját.
- Köszönöm, hogy ezt most elmondtad. Pedig azt hittem, hogy Te élvezed azt ha más szenved - mondom, mire Ő megtorpan és újra vissza fordul felém. Zöld szemeivel mérget és az alsó ajkába harap. Szinte már hallom ahogy az agytekervényei dolgoznak, hogy mit mondjon. Lényegében most megkapta Tőlem az igazat. Ugyanis eddig én azt hittem, hogy neki nincs szíve. Hisz mindig élvezettel figyeli ha valakit szenvedni lát, vagy megalázhat. Viszont most segített rajta. Ha annyira köcsög lenne mint ahogy eddig mutatta magát akkor nem mondta volna el, hogy Liamnek mi baja van.
- Liam a haverom ami azt jelenti, hogy szívesen segítek rajta - vonja meg a vállát, de hiába akar macsónak tűnni én át látok rajta. Nagyon is a szívén viseli az emberek sorsát. - Viszont örülnék ha ez a kis beszélgetésünk kettőnk között maradna. Nem akarom, hogy Liam esetleg megtudja, hogy bekavartam vagy valami. - teszi hozzá csendesen.
- Bízhatsz bennem Haz - mondom mosolyogva, az arcán pedig megkönnyebbülést vélek felfedezni és úgy hagy magamra.
Azt hiszem, hogy tényleg félre ismertem a focistákat. Liamnek igaza volt, hogy a barátai tök jó fejek. Bár Niallt, Louist és Zaynt is megismerhetném közelebbről.
Gondolkodásomból a csengő zaja zökkent ki, ami azt jelenti, hogy ideje órára menni. Ahol azonban nem figyelek. Helyette alig várom, hogy végre legyen ebédszünet ugyanis elhatároztam, hogy akkor végre elbeszélgetek Liammel.
És miért pont az ebédszünet? Nos köztudott tény, hogy olyankor ha Liamnek van ideje mindig a tornateremben van és edz. Mivel most nem akar a közelembe jönni, így az ebédszünetekben is nagyban kikerüli az ebédlőt, úgy gondolom, hogy akkor most egész szünet alatt a torna teremben van egyedül. Ami nekem jó ugyanis akkor kettesben lehetek vele és nem kell attól tartanom, hogy esetleg valaki bezavar, vagy valami.

Magabiztosan lépkedtem a tornaterem ajtaja felől, ahol ismerte labda zaj fogadott. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy ki lehet az aki ilyen elszántan rugdossa a focilabdát. Egy mosoly kúszott az arcomra, mikor az ajtón lévő kis ablakon bekukucskáltam és rögtön megpillantottam Liamet, miközben a kapu előtt állt és próbálta berúgni a labdát. Ám a szám tátva maradt ugyanis ennyit bénázni még életemben nem láttam. Liam ha kapura rúgott akkor az mindig be is ment. Soha nem rúgott félre, vagy valami. Viszont most ötödik próbálkozásra is csak a falat találta el a kapu helyett. Vagy épp még a labdába sem tudott bele rúgni ugyanis eltévesztette az irányt.
Annyira elesettnek és szomorúnak tűnt, hogy még életemben nem láttam így. Látszott rajta, hogy totál kikészült a bénázása miatt, viszont nem adta fel. Igaz káromkodva rugdosta a szerencsétlen labdát és szerintem örült neki, hogy a teremben csak maga van ugyanis ha valamelyik tanár meghallotta volna, hogy miket kiabál a labdának menten mentőt kellett volna hívni.

Hangtalanul nyitottam ki a tornaterem ajtaját és örültem neki, hogy nem tűnt fel Liamnek, hogy vendége akadt. Nesztelen léptekkel indultam meg felé, majd mikor kellő közelségbe értem egy ügyes pillanatban hátulról átölelte a derekát, miközben államat a várra tettem. Liam megremegett az érintésemtől, de nem húzódott el. Helyette rám vezette a mogyoróbarna kiskutya szemeit amikbe én szokás szerint elvesztem. De most nem magam miatt vagyok itt, hanem miatta.
- Helló Focista - morogtam lágyan a fülébe, mire Ő meghökkent, de mást nem nagyon csinált. Hú, de merész lettem hirtelen. De ha Ő nem meri kinyögni az érzéseit akkor rám hárul a feladat, hogy jelezzek neki, hogy nekem sem közömbös.
- Parker? - kérdezi végül bizonytalanul majd azt veszem észre, hogy kibújik az ölelésemből és pár lépést hátrál miközben felém fordul. - Mit csinálsz itt?
- Ennyire nem örülsz nekem? - kérdezem csalódottan és remélem, hogy nem fog elküldeni. Én már pedig akkor is beszélni fogok vele ha most innen kidob. Ha kell minden percben a nyakára fogok járni, csak azért, hogy tudjam neki elmagyarázni azt, hogy Ő már pedig soha nem kever bajba. - Hisz Te mondtad, hogy ha egyszer úgy lesz kedvem nyugodtan eljöhetek megnézni mikor focizol. - emlékeztetem a mondatára amit nekem intézett mikor az apám irodája előtt beszélgettünk és randizni hívott.
- Örülök neki, hogy itt vagy. El sem tudod képzelni, hogy mennyire csak...- itt hirtelen elharapja a mondatot majd megsemmisülten a hajába túr és még utoljára bele rúg a labdába ami természetesen megint nem megy be a kapuba. Kifújja a levegőt és a lelátókat veszi célpontba ahol végül leül én pedig rögtön mellé ülök. Először nem szól semmit csak maga elé bámul, majd végül erőt vesz magán és felém fordul. - Nagyon haragszanak rád a szüleid a hétvégi incidens miatt? - kérdezi csendesen. - Legközelebb ha beállítok hozzád részegen, küldj el a francba nyugodtan.
- Pedig én szívesen ápolgattalak akkor éjjel - kuncogok fel, Liam pedig meglepetten pislog párat.
- Tényleg? - kérdezi bizonytalanul mire én mosolyogva bólintok.
- Szerintem aranyos volt az esetlenséged - mondom vigyorogva és végre Ő is felnevet. Nekem tényleg bejött még részegen is. Ez van ha az ember fülig szerelmes valakibe. - Mellesleg a szüleim nem haragszanak senkire. Inkább csak az életre amiért az ilyen gyorsan elszaladt. Az apámnak nehéz feldogoznia azt, hogy kezdek felnőni és inkább foglalkozok, teszem azt veled, mint vele. Ő azt akarná, hogy örökké a kislánya maradjak. Tipikus apás gondolkodás. Viszont az anyám meg az ellenkezője. Azt sem bánná ha beköpném azt, hogy menyasszony vagyok - mesélem röviden és érthetően és remélem felfogja, hogy mit is akarok ebből kihozni. Azt biztos, hogy figyelmesen figyel ami jó jel. - Szóval könyörgöm verd ki a fejedből azt a hülyeséget, hogy állandóan bajba keversz ugyanis ez hazugság. És ezzel, hogy most kerülsz nem oldasz meg semmin. Így még nagyobb tudnám keverni magam mint úgy, hogy ha Te mellettem vagy. - Liam mikor ezeket a mondataim meghallja elfehéredik és először szóhoz sem tud jutni. Valami rosszat mondtam?
- Ezt. Meg. Te. Honnan. Tudod? - kérdezi akadozva én pedig agyban fejbe lövöm magam. Hupsz erről nekem nem szabadna tudnom. Hisz Harry megkért, hogy ne mondja semmit. Hogy az a lepcses szám!
- Öhm...
- Harry mondta igaz? - kérdezi végül, mire én félve bólintok egyet. - Tudhattam volna, hogy nem szabad neki elmondanom.
- Csak segíteni akart, ugyanis nem bírta elviselni, hogy ilyen szomorúnak lát - mondom gyorsan, nehogy véletlenül még neki támadjon Harrynek. Nem akarom, hogy miattam veszekedjenek. Hisz olyan jó barátok.
- Mit mondott még? - kérdezi Liam gyanakodva.
Igen az lenne a legjobb ha most azt mondanám, hogy mindent tudok. Vagyis tudom azt, hogy titkon nagyon is érez irántam valamit. De ezt nem fogom neki megmondani. Azt akarom, hogy Ő saját maga vallja be.
- Csak ezt - mondom végül egyszerűen, azonban Liam még mindig feltűnő mentesen méreget. Ha ki akarja venni az arcomból, hogy hazudok e, akkor elég sokáig kell bámulnia, ugyanis belőlem nem szed ki semmit.
- Sajnálom amiért hülyén viselkedtem az elmúlt pár napban - húzza el a száját végül szomorúan és a cipőjét kezdi el bántani. Barátságosan megsimogatom a kezét, mire Ő hálásan rám mosolyog. - Csak egyszerűen féltem attól, hogy esetleg a szüleiddel miattam romlik meg a kapcsolatotok.
- Spongyát rá - vonok vállat. - De légyszíves többet ne viselkedj velem így. Nem bírom elviselni mikor levegőnek nézel vagy kerülsz.
- Nem akartalak megbántani - süti le a szemeit. - Azt meg pláne nem akartam, hogy miattam légy szomorú.
- Felejtsük el - terelem el a témát majd izgatottan elkezdek fészkelődni és eszembe jut egy remek ötlet. - Harry mesélt Zayn bulijáról. És tudom, hülyeség, hogy én szólok, de nincs kedved elmenni velem? - Liam pupillái kitágulnak és felkuncog. Modern világban élünk szóval szerintem nem ciki ha egy csaj hívja randizni a srácot.
- Te most randizni hívsz engem? - kérdezi kacagva.
- Inkább pót randinak nevezném. - helyesbítek ugyanis Ő volt az aki először randizni hívott.
- Egyébként benne vagyok. Szívesen elmegyek veled randizni - mondja jókedvűen én pedig ismét a mennyekbe érzem magam. Ennél már csak az a jobb mikor váratlanul magához húz és szorosan megölel. Újra minden a régi kettőnk között...