28

A Liammel való kapcsolatom az utóbbi két napban pontosan olyan, mint anno a gimi legelején. Vagyis szinte az összes óránk külön van és amikor esélyem lenne, hogy beszéljek vele hirtelen csak úgy felszívódik. Pont úgy mint mikor kezdetben elkezdtük a gimit. Akkor is egy csomó óránk külön volt és mikor úgy döntöttem, hogy elbeszélgetek vele arról, hogy miért viselkedik állandóan velem furán, akkor mindig hirtelen eltűnt. Pedig csak annyit akartam volna tőle megkérdezni, hogy miért utál ok nélkül. Azonban akár mikor meglátott neki nyoma veszett.
És most pont ugyan ezt érzem. Ami a legszörnyűbb pedig az, hogy nem tudom mégis mi ütött belé. Már akkor sejtettem, hogy valami baja van mikor hétvégén olyan hirtelen ment el tőlünk. Ebből kifolyólag eléggé szörnyű hétvégét tudhattam magam mögött. Ugyanis azon törtem az agyam, hogy Liamnek mi a baja. Alig vártam, hogy végre hétfő legyen ugyanis tudtam, hogy akkor legalább beszélhetek Vele.
De csalódnom kellett mivel egész nap még csak színét sem láttam. Tudom az lett volna a legjobb ha a barátainál érdeklődtem volna a holléte felől. Csak történetesen Harryt láttam egyetlen egyszer a folyosón és valahogy nem volt merszem megszólítani. Hisz elméletileg Ő is utál engem és nem hiszem, hogy Liam miatt kedves lenne velem. Szóval inkább ejtettem ezt az ötletet és helyette az összes szünetben a tornaterem körül bóklásztam, hátha találkozok Liammel. Mondanom se kell, hogy megint csalódnom kellett. A tanításnak vége lett én pedig szomorúan mentem haza. Talán fel kellett volna hívnom Őt, de akár hányszor a kezembe fogtam a telefonomat és fel akartam hívni, egyszerűen képtelen voltam megtenni ugyanis nem akartam azt, hogy nyomulósnak tűnjek.
Eljött a kedd. Reggel rögtön megtudtam a folyosón, hogy Louis, Zayn és Liam azért hiányoztak az előző nap ugyanis suli látogatáson voltak az előző nap. Vagyis elmentek a sport akadémiára a jövőbeli főiskolájukra felmérni a teremet. Így azért egy picit jobb kedvem lett, ugyanis nem engem került. Becsengettek az első órára és fájó szívvel jöttem rá arra, hogy megint egy olyan nap ahol nincs közös órám Liammel. Nem értem, hogy miért nem jár spanyolra vagy németre. Ő inkább ez helyett zenét meg rajzot vett fel. És eljött a nagyszünet. A szekrényeknél állt és szokás szerint Harryvel meg Louisval beszélt. Én megláttam és elindultam feléjük. Tudom, hogy észre vett. Láttam, hogy meglátott a diákok közül. De mikor a közelébe értem, Louis valamit a fülébe súgott és ez követően mind a hárman hirtelen felszívódtak. Reménykedve követtem ugyanis naivan azt hittem, hogy biztos valami fontos dolga akadt. Csak aztán bementek a fiú öltözőbe és nem úgy néztek ki mint akik ki akarna onnan jönni. Ismét egy bazi nagy csalódás. Haza érve már komolyan a sírás kerülgetett amiért Liam így viselkedik velem. Nem hívtam fel, hanem mindent hagytam és vártam. Nem ettem és nem csináltam semmit. Azt vártam, hogy felébredek és ki fog derülni, hogy az egész kettőnk közötti kis dolgot csak képzeltem. Nem lepődnék meg rajta.

Szerda reggel. Vagyis az a reggel mikor úgy kelek fel mint egy zombi, ráadásul apa autójából kiszállva rögtön bőrig ázok ugyanis még az sem érdekel, hogy szakad az eső. Az éjjel folyamán alig aludtam valamit ugyanis csakis Liam körül forogtak a gondolataim. Nem akartam aludni, ugyanis féltem tőle hogyha reggel felébredek akkor akkor rájövök arra, hogy a kettőnk közötti dolgokat csak álmodtam. Pedig az a valóság volt. Minden! De akkor most mégis mi történt kettőnk között? Miért kerül? Valamit csináltam? Ha csináltam akkor legalább mondaná meg és akkor nem gondolkodnék rajta.
A szekrényekhez érve akaratom ellenére is, de Őt keresem a tekintetemmel. Szerintem én ebbe fogok bele őrülni. Inkább gúnyolódna rajtam. Még az is jobb volt mint ez, hogy kerül.
- Na mi van máris lerázott az újdonsült barátod? - hallom meg Dylan komor és gúnyos hangját. Imádom, hogy a szekrénye pont az enyém mellett van. Egyébként is én azt hittem, hogy nem beszél velem ugyanis elárultam őt, vagy mi. Pedig mennyivel könnyebb lenne ha kiönthetném valakinek a szívem. Talán Paig szívesen meghallgatna.
- Nincs hangulatom most a bántó szavaidhoz - mondom csendesen és kiveszem a könyveimet a szekrényből majd egy ügyes mozdulattal a táskámba csúsztatom őket. A hangom eléggé szarul cseng. Úgy mintha náthás lennék. Pedig nem vagyok az, sőt még csak nem is sírtam. Na jó, talán az éjjel egy kicsit.
El akarok menni, de mikor ez megtörténne a volt legjobb barátom elkapja a karom és gyengéden magához fordít. Pont úgy néz rám mint régen, mikor Liam vagy a foci csapat többi tagja bántó szavakkal illettek én pedig nem bírtam feldolgozni és Dylan vállán sírtam ki magam. Ő mindig meghallgatott és nem nevetett ki amiért nyomi voltam.
- Mi a baj Parker? - kérdezi kedvesen és az előbbi bunkó stílusának már nyoma sincs. Szerintem nehéz neki az, hogy ne beszéljen velem. Hisz mégis csak a legjobb barátja voltam hosszú évekig. És valljuk be őszintén szerintem Paig nem nem tud engem helyettesíteni. Hiányzok Dylannek.
- Semmi. - válaszolom egyszerűen, majd kihúzom a karom a szorításából és lesütöm a szemeimet. Most komolyan bánkódok egy fiú miatt akivel még csak nem is jártam. Pedig én azt hittem, hogy jelentek valamit Liamnek. Olyan félreérthetően viselkedett velem az utóbbi időben. Bókolt, flörtölt és kedves volt.
- Bántott? - vonja fel az egyik szemöldökét én pedig értetlenül pislogok felé.
- Ki? - kérdezem ugyanis totál elveszítettem a fonalat. Dylan megforgatja a szemeit majd megigazítja a szemüvegét. Most jön a nagy bölcsessége.
- Tudod most a fejedhez vághatnám, hogy én megmondtam, hogy ez lesz. Payne már csak ilyen. Egy bunkó paraszt aki nem törődik mással csak magával - ja, hogy Ő Liamről beszél. Sejthettem volna. Ennyire meglátszik, hogy miatta vagyok szomorú? Csodás. - Mindezek mellett még én is csodálkozok ugyanis azt hittem, hogy ennél azért többet fog veled játszadozni. - arcán egy sunyi mosoly jelenik meg.
Most aztán tényleg közel vagyok ahhoz, hogy képen töröljem. Mégis ki ez, és hol van a legjobb barátom? Neki nem az lenne a dolga, hogy felvidít és reményt ad? És Ő mit csinál? Kiröhög, hogy Liam csak kihasznált.
- Hogy te mekkora egy paraszt vagy! El sem hiszem, hogy téged tartottalak a legjobb barátomnak - csóválom meg a fejem utálattal a hangomban. Erre Dylan abba hagyja a nevetést és kissé csalódottan pislog felém. Remélem felfogta, hogy utálom.
- Erről csak Te tehetsz. A nagy szerelmeddel még csak épp, hogy összemelegedtetek erre máris lerázott. Nem hiszem el, hogy ilyen naiv vagy - emeli fel a hangját. Szánalmas ez a gyerek. - Fogd már fel végre, hogy Payne soha nem fog téged szeretni! Csak kihasznál majd dob, pont úgy mint a többi barátnőjét. Ő senkit nem szeret, csak saját magát! - rossz ezt hallani.
Sőt eddig azt hittem, hogy csak Liam és a barátai tudnak annyira megalázni, hogy elsírja magam. Hát ezek szerint tévedtem, ugyanis Dylan szavai még jobban fájnak mint a focisták összes gúnyolódásai.
És tudjátok miért fáj ennyire? Azért mert kimondta azt amit gondolok. Lehet Liam tényleg csak játszott velem és mivel én nem adtam meg neki magam ezért már nem kíváncsi rá. Csak ugye van a szívem ami azt súgja, hogy ez nem igaz ugyanis olyan oldaláról ismerhettem meg amit eddig még senki nem látott. És most döntsd el, hogy mi az igaz. Tényleg csak a szexre kellek neki és ha azt megkapja eldob. Vagy pedig szerelmes belém, csak új neki ez az érzés és képtelen feldolgozni?
- És még te mondod magad intelligensnek. Látszik, hogy a videó játékokból nem tanultad meg, hogy hogyan viselkedik egy barát - horkantok fel gúnyosan és a vállamra kapom a táskám, majd emelt fővel távozok, de előtte még csak azért is neki megyek a vállának. Velem senki nem fog ilyen hangnemben beszélni.
Mégis, hogy tudtam benne megbízni? Sőt, hogy tarthattam pont Dylant a legjobb barátomnak? Hiszem Ő csak egy irigy féreg aki nevet más szenvedésén. Rossz emberismerő vagyok ezek szerint, ugyanis mindig olyanban bízok meg akiben nem lenne szabad. Az biztos, hogy ezzel végleg leírta magát előttem. Nem csoda, hogy szinte mindenki utálja Őt. Nagyon undok természete van. Kár, hogy eddig nem vettem észre. Igazából csak nem akartam beismerni mivel Ő volt az egyetlen a suliban aki normálisan viselkedett velem. Kitudja lehet soha nem is tartott a barátjának és csak szánalomból volt velem. Féreg.

- De jó, pont Téged kerestelek! - hallom meg a jól ismerős mély rekedtes hangon ami jelen esetben visszhangzik az egész kihalt folyosón. Annyira elbambultam, hogy becsengettek. Még jó, hogy most nem késtem el semmilyen óráról ugyanis lebetegedett az egyik tanár így elmarad az első óra. De mivel, hogy én vagyok az igazgató lánya ezért szó nélkül normálisan be kellett jönnöm a suliba.
Azonban mikor meghallom Harry hangját lassítok a lépteimen és akaratom ellenére körül nézek a folyosón, hogy megbizonyosodjak róla kihez beszélt. Rajtunk kívül nincs itt senki, szóval hozzám beszélt. De miért keresett pont engem?
- Te most hozzám beszélsz? - kérdezem a kelleténél kicsit nyersebben amit nem szándékosan csinálok. Egyszerűen most csak úgy mérges vagyok a világra. Igen mérges vagyok Liamre amiért nem beszél velem és nem tudom mi baja van. De legfőképp Dylanre vagyok mérges amiért így viselkedett velem. Nehéz kamasznak lenni.
- Látsz rajtunk kívül mást is a folyosón? - vonja fel a szemöldökét Harry, majd felém sétál és hanyagul a göndör fürtjeibe túr. Amitől irtó dögösen fest. Megvonom a vállam és elmosolyodok. - Ha így jobban esik akkor igen, téged kerestelek - mondja vigyorogva.
- Miért? - kérdezem gyanakodva. Kezdem elveszíteni a fonalat. Liam normálisan viselkedik velem. Majd Harry emberszámba vesz és barátságosan kezd el beszélgetni velem. Erre vágytam mindig!
- Zayn bulit szervez és megkért, hogy én is szóljak pár embernek, de mivel nem bízok Liambe ezért úgy gondoltam, hogy megkérdem, hogy akkor biztosan tudsz-e jönni. - meséli el röviden az én pupilláim pedig kitágulnak.
Buli? Zayn Maliknál? És Liam meghívott engem? Mégis mikor? És én miért nem tudok róla? Basszus ez már beteges. Én semmiről nem tudok. Mellesleg emlékeznék rá ha Liam meghívott volna Zayn bulijába. De Ő sehova nem hívott csak Niall bulijába ahova nem mehettem viszont nem is bánom ugyanis így legalább Liam nálam aludt.
- Sajnálom, de engem Liam semmilyen buliba nem hívott meg - húzom el a számat, erre Harry arcára fagy a mosoly és gyanakodva kezdi el kémlelni az arcom miközben a csupasz állát vakargatja. Most gondolkodik? Őszintén megmondva nem ismerem Harry Styles szokásait ugyanis akár hiszitek, akár nem, de ez az első alkalom, hogy beszélgetek vele normálisan. Eddig mindig csak gúnyolódott rajtam ami tőle valamiért nem fájt soha annyira mint például Liamtől. - Sőt a hétvége óta az az érzésem, hogy kerül. - teszem még hozzá és lehajtom a fejem.
Nem tudom, hogy Liam mit mondott el abból ami kettőnk között történt a barátainak, de ezt mikor Harry meghallja az arca megenyhül.
- Nem kerül, csak szimplán barom - meglepetésemre a átcsapja a kezét a vállamon majd úgy indulunk el előre a folyosón. Csak meg ne lásson senki mert ezek után meg az lesz, hogy titkon Harryvel is kavarok. Kösz Mandy már elintézett Liam miatt mivel állítólag elvettem a pasiját. Nincs kedvem a többi hajrálánynál is kihúzni a gyufát.
- Gőzöm sincs, hogy miről beszélsz - csóválom meg a fejem egyhangúan. Harry jellegzetesen hangosan kifújja a levegőt majd az ég felé emeli a tekintetét.
- Nők - mondja rosszállóan mire én játékosan megbököm a vállát Ő pedig felkuncog. Talán nem is annyira rossz fej mint amilyennek én hittem. - Pedig azt hittem, hogy Te tényleg okosnak születtél.
- Mert annak is születtem - mondom felháborodva.
Igen büszke vagyok rá, hogy tanulás nélkül okos vagyok. És ha okos vagyok akkor mi van? Más örülne ha ilyen aggyal rendelkezne mint az enyém.
- Nem tűnsz annak már bocs, ugyanis nem látod azt ami a szemed előtt történik - mondja bölcsen, én pedig érdeklődve várom a folytatást. Mégis mit nem látok ami a szemem előtt történik?
- Kifejtenéd bővebben? - kérdezem meg végül pár másodperc erős gondolkodás után. Nem hittem volna, hogy pont Harry Styles lesz az aki majd kifog az agyamon. És lám sikerült a kis fürtöskének.
- Haragszol Liamre mivel azt hiszed, hogy kerül Téged miközben ez egy oltári nagy hülyeség - kezdi el mondani én pedig érdeklődve hallgatom. Hm eltalálta, tényleg haragszom Liamre amiért kerül. - Miközben az igazság az, hogy nem kerül csak történetesen megijedt - mondja ki úgy mintha tök nyilvánvaló lenne, azonban én megtorpanok és magam elé bámulok.
- Megijedt? - suttogom magam elé meredve.
Liam mégis mitől ijedt meg? Hisz semmi nem történt kettőnk között amitől félnie kéne. Vagy igen? Hisz tényleg furán viselkedett amit nem tudok hova rakni. Na de mi az amitől fél? Ki kell derítenem most. És ha nem csal az érzésem Harry nagyon is tudja az igazságot...