32

És íme itt a következő rész :D és már csak 3 rész van :/ viszont az utolsó három lesz szerintem a legizgisebb xD komizni érrrrrrrr

Egy hónap! Igen, pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy Liammel a parkban voltam és csókolóztunk. És ennyi idő telt el azóta mióta hivatalosan is összejöttünk. Fura olvasni mi? De még milyen fura bele gondolni, hogy az a srác akiről soha nem hittem volna, hogy egyszer velem fog járni, most tényleg a pasim. Mert tényleg az. Értitek? Liam James Payne a suli legmenőbb sráca, a foci csapat kapitánya velem jár és csak az enyém. Úr Isten, még mindig rohamot kapok mikor bele gondolok ebbe. Pedig már hozzá kellett volna szoknom, hogy én vagyok a barátnője. Csakis én, és még csak ribanc sem vagyok és nem is hülyít, hanem tényleg tetszek neki. Ráadásul eddig én vagyok a leghosszabb kapcsolata állítása szerint. Ugyanis eddig maximum csak két hetes kapcsolatai voltak, mivel egyik barátnőjével sem érezte magát ilyen boldognak mint velem.
És tényleg boldog. Vagyis tökre észre lehet venni rajta, hogy mikor velem van mennyire felhőtlenül tud mosolyogni. Nincs semmi megjátszás, vagy kényszer az arcán, csakis önmagát adja ugyanis tudja, hogy előttem nem kell szégyenlősködnie. Ugyanis én elfogadom olyannak amilyen. Engem nem érdekel, hogy a foci csapat kapitánya és, hogy a suliban mindenki csodát vár tőle. Én önmagáért szeretem. Nem pedig a beképzelt menő énjét. Hanem én azt a Liamet szeretem akivel órák hosszat tudok civakodni azon, hogy Batman vagy a Superman a jobb - még mindig nem egyeztünk meg, szóval élvezettel veszekszünk ezen.
Egyébként vicces ugyanis ha azt vesszük a kedvenc filmjének köszönhetjük azt, hogy hivatalosan is összejöttünk. Ugyanis mikor az ikreket el kellett vinnem abba a vidámparkba amit megígértem Mattynek, Liam is velünk tartott. De mikor bevittük az ikreket, Liam szomorú volt majd muszáj volt elmondani, hogy mi baja. Nos a baja az volt, hogy aznap játszották a mozikban utoljára a kedvenc filmjének legújabb részét, de Ő nem tudott rá eljutni. Így aztán az én éles eszemnek köszönhetően megbeszéltem vele, hogy elmegyek vele megnézni, de úgy, hogy az ikrek nem fogják megtudni. Na és akkor örömében a nyakamba ugrott és azt mondta, hogy ennél jobb barátnőt el sem tudna magának képzelni. Kicsit sokkos állapotba kerültem ugyanis egészen addig nem tudtam, hogy mi járunk. Észbe kapott és mikor kellő kép lenyugodott, hivatalosan is megkérdezte, hogy szeretnék e lenni a barátnője. És szerintetek mi volt a válaszom? Természetesen még csak gondolkodnom sem kellett hanem szó nélkül megcsókoltam. Cuki kis történet.
Viszont a suliban a többi lány diák társam nem ennyire boldog mint én. Sőt merem azt állítani, hogy most még jobban utálnak mint régen. Ugyanis anno az volt a bajuk, hogy nyomi voltam és állandóan olvastam. Most viszont azért gyűlölnek mert lecsaptam a kezükről a suli leghelyesebb fiúját. Eléggé ocsmány dolgokat vágnak a fejemhez, de én nem foglalkozok velük. Helyette inkább büszkén sétálok végig a folyosón kézen fogva Liammel. Igen, nem szégyenli azt, hogy én vagyok a barátnője. Sőt inkább mindig együtt vagyunk még a suliban is. Ráadásul végre a többi haverját is igazán megismertem és rá kellett jönnöm, hogy ott sem mindig felhőtlen a viszony. Jobban mondva csak Liam és Louis között van elég sok balhé. Mármint Louis állandóan tök kedvesen és aranyosan viselkedik velem, mikor nincs Liam jelen, de szerencsétlenségére az utolsó percekben a barátja feltűnik és akkor Liam állandóan szenvedélyesen megcsókol Louis előtt majd diadalittasan rá vigyorog. Furán viselkednek az biztos. De lehet, hogy mindig is így viselkedtek csak nekem nem tűnt fel.

Mélázásomból az ajtó csöngője zökkentett ki. Egy kicsit megriadtam ugyanis alig van pár perce, hogy a szüleim elmentek otthonról. Egy teljes napig enyém az enyém az egész ház mivel apa szervezett ilyen sulis kirándulást a tanároknak, és mivel ő az igazgató természetesen muszáj volt elmennie, az anyám pedig soha nem engedné el egyedül. Ráadásul az ikreket is rábízta egy bébicsőszre szóval még ők sem lesznek otthon. Hát nem szuper? Persze a szüleim megígérték, hogy minden órában fel fognak hívni mivel kicsit aggódnak, hogy én vigyázok az egész házra. Mégis mit tudnék a házzal csinálni? Elég sok mindent, de a terveim között csak lazulás szerepel a televízió előtt miközben kukoricát meg csokit fogok zabálni. Igazából szerettem volna Liamet áthívni, de ma nem tudtam vele beszélni ugyanis egész nap foci edzése volt és ilyenkor nem akarom zavarni a hülyeségeimmel. Szóval reggel egy gyors csók váltás után elszakadtunk egymástól és azóta még csak nem is látszik. De hiányzik, ugyanis már megszoktam, hogy minden szünetben együtt vagyunk és suli után is haza kísér. Aminek az apám nem örül, de nem tud ellene mit csinálni. Végre rájött, hogy boldog vagyok. És számára pedig ez elég.

Ismét csengetnek mire én unottan kikelek az ágyamból és egy kissé bosszúsan megyek le a földszintre ajtót nyitni. De mikor az ajtó túloldalán meglátom, hogy ki áll, rögtön a mérgem tova száll, majd gondolkodás nélkül vetem magam Liam nyakába miközben lábaimat a dereka köré tekerem, Ő pedig a seggemnél tart meg. Szóhoz sem engedem jutni hanem letámadom az ajkát és heves csókolózásba kezdünk. A csókja számomra az élet és az energia. Akár hányszor megérzem ajkait a számon olyan érzés fog el mintha újjá születettem volna. Egy szóval nekem Liam az élet és ha elveszíteném meghalnék.
- Ennyire hiányoztam Édesem? - kuncog fel Liam mikor végre szétválnak az ajkaink, de eszembe sincs lemászni róla. Kezeim még mindig a nyaka körül vannak és szinte csodálattal nézem ahogy csillogó tekintettel mosolyogva figyeli az arcom.
- El sem tudod képzelni, hogy milyen rossz volt ma nélküled egész nap - biggyesztem le az ajkaimat erre Liam megajándékoz egy hatalmas puszival. - Hiányoztál Li!
- Te is hiányoztál. - mondja aranyosan, én pedig majd elolvadok. - Ezért is gondoltam, hogy eljövök és megnézem, hogy mi a helyzet az én Supergirlmel. - igen, supergirlnek hív mivel szerinte ez pont illik rám. És most mondjátok azt, hogy még mindig nagyképű. Ráadásul most még a supermanes felsőm is van rajtam amire eléggé csúnyán néz. Igen, megint össze öltöztünk mivel rajta meg a Batmanes trikója van amit mellesleg imádok rajta, pont úgy ahogy a batmanes fullcapjét is, de azt csak ritkán viseli.
- Akkor mit ácsorgunk az ajtóban? - engedem el és végre biztos talaj van a lábam előtt. - Gyere be! - fogom meg a kezét és engedem, hogy az ujjaink összekulcsolódjanak, de mikor én elindulok Ő nem követ. Ezért érdeklődve fordulok felé, felhúzott szemöldökkel.
- A szüleid nem fognak balhézni, hogy itt vagyok? - kérdezi félénken, mire én felkuncogok.
Igen, Liam sajnos tudja, hogy az apám nem nagyon kedveli. Azt pedig pláne utálja, mikor kettesben vagyunk a szobámba. Ezért mindig úgy oldjuk meg, hogy akkor jön csak át mikor apa még nincs otthon.
Tenyerem közé fogom az arcát és először is egy lágy puszit nyomok az arcára, mitől rögtön mosolyoghatnékja támad kedve.
- Nincsenek otthon - mondom és ismét megpuszilom, de ezúttal elhúzza a fejét és úgy várja a folytatást. - Elfelejtetted, hogy a tanárok egy napra elmentek Bristolba? Tudod az én apám az igazgató és Ő szervezte szóval az anyámat is magával vitte - kezemmel a hajába túrok, de Ő ismét magához húz és szorosan megfogja a derekam.
- Szóval azt akarod mondani nekem, hogy holnap estig Tiéd az egész ház? - kérdezi pimaszul mire én bólintok. Tudom mire gondol. - Mondj csak P, nem fogsz félni éjjel egyedül? - húzogatja fel-le a szemöldökét, én pedig elnevetem magam. Soha nem voltam félős típus.
- Igazából azt terveztem, hogy film maratont tartok egyedül - mesélem el a tervemet szűkszavúan a kezeimet pedig a nyaka köré fonom, Ő pedig a karomat simogatja.
- Ezek szerint nincs is rám szükséged - mondja tetette sértődéssel, majd meg akar fordulni, hogy el tudjon menni, mikor én vissza húzom. Tudom, hogy csak az agyamat húzza, de akkor sem akarom, hogy menjen el. Hisz végre kettesben tudunk lenni a szobámba úgy, hogy senki nem fog zavarni.
- Arra gondoltam, hogy esetleg Te is csatlakozhatnál hozzám. - mondom incselkedve, erre a szemei felragyognak és jókedvűen csókol meg. Majd mikor szétválunk kéz a kézben indulunk fel a szobámba. Liam rögtön leveti magát az ágyamra, miközben én a kezébe nyomok egy csomó dobozt amin a kedvenc filmjeim vannak. - Keress valami jó filmet, addig én készítek kukoricát - kacsintok felé, Ő pedig bólint majd kiviharzok a szobámból egyenesen le a földszintre a konyhába, hogy tudjak popcornt csinálni.
Szokatlanul gyorsan készítem el ugyanis minden perceben Liammel szeretnék lenni. Kitudja, hogy mikor lehetünk megint kettesben ennyi ideig.
A szobámba érve, Liam még mindig az ágyamon ül, de most már a kezében tart egy dobozt amit vigyorogva felém nyújt én pedig rögtön elveszem, hogy megnézzem mire esett a választása.
- Thor? - húzom fel a szemöldökeimet kérdően. Igazából szeretem ezt a filmet, csak fura, hogy pont erre esett a választása.
- Aha - bólint büszkén. - Te Supermant szereted, míg én Batmant és mivel nincs kedvem megint órák hosszat ezen civakodni, gondoltam nézzünk meg egy más szuperhősös filmet amiért egyikőnk sem rajong annyira. - ó, de aranyos már. - Most csak szeretnék veled lenni, és érezni akarom a közelséged - mondja majd azt veszem észre, hogy bele húz magam mellé az ágyba és boldogan bújok a mellkasába miközben Ő kukoricával tömi a száját és a hátamat simogatja. A film nem érdekel, csak Liam és az, hogy mennyire közel van hozzám. Végül unom a filmet és engedi, hogy a száját tele tömjem kukoricával. Annyira jó vele, ilyen állapotban lenni.
- Liam? - kérdezem végül ugyanis nagyon bele merült a film nézésbe. Ne a film érdekelje már hanem én. Hisz én vagyok a barátnője.
- Hm? - kérdez vissza és szerintem rájön, hogy mi a bajom ugyanis egy puszit nyom a hajam közé. Erre én megunom a semmitevést majd egy ügyes mozdulattal felülök és gondolkodás nélkül ráülök Liam derekára. Először meglepetten figyel majd gondolkodás nélkül a derekamra teszi a kezét és lágyan simogatni kezdi azt. Félreértés ne essék semmit olyat nem akarok csinálni. Vagyis akarnék, de ne én legyek már a kezdeményező.
- Szeretlek - nézek a szeme közé és megcsókolom mire Ő az arca megfeszül és nem csókol vissza. Viszont engem nem nagyon zavar. Mosolyogva fekszem vissza az ágyra és ezúttal én szentelem a figyelmemet a képernyőre. Viszont Liam tekintetét érzem az arcomon. Majd pár másodperccel később az ajkait megérzem a nyakamon.
Lassan csókolja az érzékeny pontokat én pedig reflexszerűen csukom le a szemem és élvezem az érintését. De mikor kinyitom és a szemeink találkoznak a tekintetében szomorúságot vélek felfedezni. Van valami különös a nézésében mikor ismét letámadja az ajkam. Azonban a mostani csókja már sokkal hevesebb és szenvedélyesebben. Az egész testem felett átveszi az uralmat és hirtelen elvesztem a józan eszem.
Számat apró nyögések hagyják el miközben a pólóm alatt a melltartómmal játszik. Nem vagyok képes ellökni a kezét ugyanis nem akarom. Pedig a szívem szerint korainak tartom még ezt az egészet. Szeretem Őt, de nem tudom, hogy jó döntés-e vele elveszíteni a szüzességem.
- Nekem ez az első - nyögöm ki nagy nehezen mikor leveszi rólam a felsőm. De olyan mintha egy süketnek beszélnék. Még csak nem is figyel rám, hanem gondolkodás nélkül pattintja ki a melltartóm kapcsát.
- Nyugi P. Bízd rám magad és olyan élményben lesz részed amit soha a büdös életben nem fogsz elfelejteni - suttogja a fülembe és valamiért hiszek neki.
És hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élvezem. Hisz ez volt az álmom vagy nem? Akkor miért érzem azt, hogy meg fogom bánni azt, hogy lefeküdtem vele? De hisz a barátom és a szerelmes pároknál tök normális ha lefekszenek egymással...

31

És itt a várva várt rész :D szerintem ezt már sokan vártátok és én imádtam ezt írni :D mellesleg a komikra válaszolok, csak most telóról írom ezt a pár szót xD komizniiiiii érrrrrrr!!!!!

Liam csillogó tekintettel bámulta a három biciklit, amik közül ha nem csal a sejtésem az egyik az ő tulajdona volt, míg a másik kettő a nővérié. És ezt onnan gondolom, hogy az egyik kék volt szóval egyértelműen az övé lehetett még régebben. Mondjuk nagyon nehéz elképzelni Őt biciklizés közben. Nem tudom miért, de neki valahogy tök jól áll az autó és a vezetés. Olyan szexin néz ki vezetés közben. Habár Ő mikor nem néz ki szexin. De azért biciklin is szívesen elképzelném. Biztos tök cuki lehet ahogy pedálozik. Szívesen megnézném.
- Aranyos biciklik - mondom végül, miközben Ő leporolja a kék színűt és szinte csodálattal érint meg,és mosolyog.
Csak nem elő törtek benne a régi emlékek? Hát ha én megtalálnám a régi bicajomat biztos, hogy pontosan így nézném én is. Azonban az én biciklimet megkapta Becky mivel anya azon akarta őt megtanítani. De arra senki nem számított, hogy a lökött húgom véletlenül az út közepén hagyta, majd jött egy kamion és ripityára törte azt. Egyetlen egy biciklim volt, ami a saját ízlésem szerint lett dekorálva. Erre a húgom csak úgy tönkre tette! Azóta sem bocsájtottam meg neki, sőt tartozik egy biciklivel.
- Ez nem aranyos, hanem menő - mondja felháborodva miközben végig mutat a kék biciklin büszkén. Nem tudom, hogy mitől menő egy bicikli. Szerintem ugyan olyan mint a másik kettő. Habár nem, ugyanis azoknak rózsaszín színük van és pillangós matricákkal van tele tetoválva. Juj, ez de kemény már. Úgy látszik a nővérei szerethették a Hello Kittyt meg a pinket. - El sem tudod képzelni, hogy anno mennyit kellett könyörögnöm míg a szüleim megvették. Emlékszem, hogy mikor megkaptam egész éjjel a szobám közepén állt nehogy valaki elvigye. - nosztalgiázik egy kicsit én pedig magamba jót derülök rajta. Imádom Liam múltját ugyanis minden kis apróságra kíváncsi vagyok az életéből.
-  Egy szóval szerelmes voltál a bicajodba- gondolkodok el mosolyogva, erre kapok Tőle egy csúnya nézését. Most mi van? Úgy nézi a biciklit mintha az élne. Rám szokott ennyire szépen nézni. Na várjunk csak, rám is ilyen szépen szokott nézni? Húha.
- Egész környéken nekem volt a legjobb biciklim. Louis és Zayn hetekig nem beszéltek velem mivel annyira irigykedtek rám amiért én megkaptam, Ők meg nem. - húzza ki magát büszkén, nekem pedig minden erőmre szükségem van nehogy felröhögjek. Vicces ahogy elő adja. Ráadásul eszbe jut az ahogy Louis és Zayn durcáskodnak mivel a szüleik nem voltak hajlandók nekik megvenni a biciklit. Liam meg biztos csak azért is dicsekedett vele, hogy már pedig neki van. Kár, hogy gyerekkorunkban nem ismertük egymást. Van egy olyan érzésem, hogy ők már az oviban is menők voltak.
- Én is büszke voltam az én bicajomra egészen addig míg Becky meg nem kapta és tönkre nem tette - húzom el a számat szomorúan és Liamtől kapok egy együtt érző mosolyt.
Végül pár perces csönd áll be. Nem szeretem a csöndet ugyanis az azt jelenti, hogy nincs közös témánk. Ami persze ránk nem igaz, hisz eddig mindig volt valami témánk.
- Esetleg nem akarsz menni pár kört a városban? - kérdezi zavartan miközben a hajába túr, az én szívverésem pedig pár másodpercre leáll. Ő most biciklizni akar velem a városban? Ketten? Mint egy igazi randi? Ráadásul most végre senki nem tud bezavarni. Ó, hogy mióta vártam már ezt a pillanatot.
- Komolyan? - kérdezem izgatottan és remélem, hogy ezt most nem csak képzeltem. Azt akarom, hogy igaz legyen. De, hisz igaz.
- Mondjuk elmehetnénk a parkba biciklivel - tervezgeti izgatottan az útvonalat, de nekem eszembe jut egy fontos tényező. Nincs biciklim!
- De Liam nekem nincs biciklim - mondom szomorúan, de Ő neki még ez sem veszi kedvét. Helyette a tekintete az egyik rózsaszín eszközre vándorol és rögtön nekem is leesik a dolog. Van biciklim. Jobban mondva a nővérének van, de szerintem nem fog megsértődni ha kölcsön veszem pár órára.
- Még választhatsz is. Nicolának és Ruthnak már úgy sem kell, meg amúgy is ha kellene nekik, szerintem nem haragudnának meg érte, hogy pár óra kölcsön vetted - mondja jókedvűen, miközben én lefújom a port a hozzám legközelebb álló bicikliről. Kár, hogy ilyen színe van.
- Hát ez szuper - mondom boldogan és kitoljuk a bicikliket az utcára. Liam rögtön felül az övére és mint ahogy sejtettem, észvesztően dögösen néz ki. Nincs olyan póz ami neki nem illene. Hanyagul fogja az egyik kezével a kormányt, míg a másik keze a teste mellett lóg le. Az egyik lábával a járdán támaszkodik, míg a másik a pedálon van és onnan figyel engem. - Ezer éve nem bicikliztem. - mondom vigyorogva és valahogy én nem tudok olyan biztosan ülni a járgányomon mint ahogy Ő.
Őszintén megmondva régebben sem nagyon szoktam biciklizni ugyanis a szüleimnek soha nem volt idejük velem eljönni. Magam meg nem szerettem ugyanis unalmas volt. Ezért nem is vagyok olyan profi. Sőt szerintem bénázni fogok. Tíz éve már biztos, hogy nem ültem biciklin. Jesszus mire vállalkoztam. Ez van mikor nem gondolom át a dolgokat.
- Nyugi én is rég bicikliztem. Pedig régen minden hétvégén a szüleimmel elmentünk a parkba - nyugtat meg barátságosan majd a másik lábát is ráteszi a pedálra és meghajtsa magát. Követem a példáját és rettentő büszke vagyok magamra amiért tudom irányítani. Tökre azt hittem, hogy el sem fogok tudni indulni.
Liam aranyos ugyanis bevár és egymás mellett haladunk a kihalt utcákon. Ő fülig vigyor és tényleg boldog. Ami azt jelenti, hogy jól szórakozik és élvezi a társaságom. Én is boldog vagyok, de azért örülnék neki ha végre nem két keréken kellene közlekednem. - El tudod engedni az egyik kezeddel a kormányt? - fordul felém Liam, a haját pedig lágyan megfújja a szél amitől az végül kócosan pihen a fején. Jaj esküszöm a dögössége miatt fogok felfordulni.
- Azt hiszem - mondom gondolkodva, viszont nem értem, hogy miért akarja, hogy engedjem el. Hisz még így, hogy a két kormányt kell fognom még így sem érzem magam biztonságban. - Miért engedjem el? - kérdezem bizonytalanul, Liam pedig közelebb teper hozzám.
- Csak engedd el, majd a többit bízd rám - mondja mosolyogva én pedig teljesítem a kérését. Lassan engedem el a kormányt, majd fel vagyok készülve a pofára esésre, mikor megérzem Liam puha érintését. Megfogta a kezem! Azért akarta, hogy engedjem el a kormányt, hogy tudjunk kézen fogva biciklizni. Hát én menten elolvadok. Kézen fogva biciklizünk, ráadásul nem is zavarja. Sőt örül neki amiért végre én is élvezem a biciklizést.
Így megyünk egészen a parkig ahol fura mód alig van ember, viszont én annál jobban örülök neki. Végül Liam egy hatalmas fa előtt áll meg, majd száll le a biciklijéről és ül bele a fűbe majd kifújja a levegőt. Lassan, de én is követem a példáját, majd arra eszmélek fel, hogy a karomnál fogva húz le maga mellé a fűbe, eléggé közel magához. Annyira, hogy a lábaink állandóan össze érnek, ráadásul ismét megfogja a kezem miközben az ujjaink össze kulcsolódnak. Ismét zavarba jövök, de próbálok nem foglalkozni vele. Helyette inkább a gyönyörű tájat kémlelem.
- Tudod ennél tökéletesebb randit el sem tudtam volna veled képzelni - fordul felém mosolyogva és érzem, hogy totál elpirulok.
Akkor mi most tényleg randizunk. Istenem életem első randija, ráadásul azzal a sráccal akivel mindig szerettem volna ha megtörténik. Ilyen nincs. Valaki csípjen meg.
- Legalább végre kettesben vagyunk és senki nem tud közbe zavarni - nevetek fel és gondolok itt arra mikor randizni próbált hívni, de egészen máig soha nem sikerült.
- Már rég el kellett volna hívnom téged randizni - mondja suttogva, a tekintete pedig az ajkaimra vándorol. Ráadásul látja, hogy zavarban vagyok ezért még közelebb csúszik hozzám, majd lágyan kiseper egy kósza hajszálat az arcomból. Megremegek. - El sem tudod képzelni, hogy mióta vártam már erre a pillanatra - mondja és érzem már a leheletét az arcomon. A szája minél közelebb kerül az én ajkamhoz, de mikor megcsókolna én megijedek és megint lehajtom a fejem. Erre Liam csalódottan elhúzódik tőlem. Francba már megint meg akart csókolni, de én betojtam. Pedig nagyon is így képzeltem el az első csókomat. Hisz minden tökéletes. Akkor meg mitől ijedtem már megint meg? Ez nem normális dolog. - Miért van az, hogy akár mikor meg szeretnélek csókolni, Te állandóan elfordulsz? - remek, most már magyarázkodhatok is.
- Nem veled van a baj - nyöszörgöm és megölelem a térdem. Ez annyira cikis helyzet. Basszus tizenhét éves vagyok és még mindig nem csókolóztam. Mi van akkor ha ezt most megtudja? Vagy ha elbénázom is kinevet majd soha többet nem fog velem szóba állni ez miatt?
- Hát akkor mivel? - emeli fel a hangját. - Parker ha Te nem érzel irántam semmit akkor jobb ha már most elmondod, mert akkor hagyom ezt az egészet a francba és nem fogok hiú ábrándokat gondolni. Nekem rettentően bejössz, de ha te csak a barátom akarsz lenni akkor inkább mond meg - úr isten. Bejövök neki. Ami azt jelenti, hogy tetszek neki és nem csak játékból akar megcsókolni. Kell ennél szebb mondat tőle? Mindig is ezt akartam Tőle hallani. És most végre hallgattam.
- Nekem is tetszel. El sem tudod képzelni, hogy mennyire - szólalok meg végül csendbe, erre nagy szemeket mereszt rám, de az arca megenyhül. Kimondtam! Ennyi év után ki mertem mondani. - De az van, hogy...nos én...- gyerünk nyögd már ki! Hamar túl leszel rajta. - Énmégsohanemcsókolóztam - hadarom el egy szuszra, miközben egész arcom lángba borul, Liam pedig furán néz rám.
- Hogy mi van? Bocs, de nem értettem - ráncolja össze a homlokát végül értetlenül.
Mélyen kifújom a levegőt és ezentúl próbálok érthetően beszélni. A legrosszabb esetben magamra hagy, nem igaz? És ismét levegőnek fog nézni.
- Soha nem csókolóztam még - nyögöm ki végül és a térdemre hajtom a fejem és úgy várom, hogy röhögjön ki. De mikor pár másodperc múlva sem hallom a nevetését, bátortalanul felemelem a fejem és találkozik a tekintetünk. Ugyan olyan az arca mint eddig. Semmi gúny nincs rajta.
- Azt akarod nekem mondani, hogy akkor ez az első igazi randid? - kérdezi kedvesen, mire én bólintok egy aprót.
- Nyugodtan kinevethetsz. - mondom szomorúan, erre lágyan az állam alá nyúl, hogy tudjon a szemembe nézni. Annyira tökéletes arca van. És ilyen közelről még tökéletesebb. Ó, anyám.
- Lehetek az első srác az életedben aki megcsókol? - kérdezi szeretetteli hangon, és a fejem magától kezd el bólogatni.
Liam felkuncog a feje pedig megint közelíteni kezd felém. De most nem húzom el. Helyette bandzsítva nézem a száját, amik pár perc múlva az ajkaimon pihennek. A szemeim rögtön lecsukódnak, miközben egyik kezemmel átkarolom a nyakát, míg a másik szabad kezemet a hajába vezetem és lágyan túrok belé. Erre Ő elneveti magát, de eszébe sincs elválni az ajkaimtól. A csókjaitól a mennyekben érzem magam, miközben  a szívem majd kiugrik a helyéből, a gyomrom pedig görcsbe rándul. Szinte még a saját nevemet is elveszítem, annyira bódító hatással van rám. Képzeletben már hallom a jól ismert tűzijátékot.
El sem tudtam volna máshogy képzelni az első csókomat. És végre valóra vált az álmom. Liam James Paynetől kaptam meg az első igazi csókom...

30

És ezzel hivatalosan is elérkeztünk a töri legjobb részeihez...vagyis a kövi résztől lesz csak igazán izgisek a fejezetek :D  komizni érrrr

Zayn bulijából végül nem lett semmi, ugyanis a szüleim szokás szerint hozták a formájukat, vagyis nem engedtek el mivel állításuk szerint még mindig teljesen ki vagyok önmagamból fordulja. Igazából csak az apám dramatizálja túl a dolgokat, anya pedig nem tud a makacssága ellen csinálni semmit sem, így ráhagyja a dolgot. Szóval újból nem beszélek velük ugyanis megint mérges vagyok rájuk amiért ismét tönkre tették a randimat Liammel.
Liam. Mikor megtudta, hogy a szüleim nem engednek el, megértette. Sőt még Ő sem ment el, hanem helyette egész éjjel velem videó kamerázott csak, hogy bebizonyíthassa azt, hogy tényleg nem ment el nélkülem. Aranyos volt tőle ahogy bizonygatta, hogy nélkülem nem nem lenne olyan jó buli. Meg aztán tartott attól is, hogy esetleg megint pohár után nyúl bánatában, és nincs kedve még egyszer holt részegnek lenni. Ezért döntött úgy, hogy ha igazából nem is lehet mellettem, de virtuálisan viszont igen. Jól el voltunk így ketten az éjnek évadján. Hajnalban még Niall is feltűnt a szobájában és azt mondta, hogy jól tettük, hogy nem mentünk mert semmi nagy szám nem volt. Liam nem nagyon törődött vele, sőt azt mondta, hogy Ő ezerszer jobban szórakozott a gépje előtt mint egy buliban. Erre Niall eléggé értetlenül nézett rá, majd végül leesett neki és úgy döntött inkább békén hagyja a mi kis virtuális randinkat.
Igen, randiztam Liammel még ha csak gépen keresztül, de akkor is ketten voltunk és szerintem minél közelebb kerülünk egymáshoz. Kezdem úgy érezni, hogy lassan a barátságunk kezd átmenni 'több mint barátság' státuszba. És ezt onnan veszem, hogy minél többet flörtöl és olyan dolgokat mond amitől én szinte elolvadok. Meg aztán ott vannak a véletlen érintkezések, a hosszan tartó szemezgetések. Mi ez ha nem egy igaz szerelem kezdete?
Azonban hiába szórakoztam jól az éjjel, ugyanis sajnos rögtön másnap reggel meglett a kára. Jobban mondva az volt a tervem, hogy délig ki sem kelek az ágyból, de az anyám hadjáratot indított ellenem és korán reggel, olyan tíz óra körül szó szerint kivert az ágyból. Ismét egy fekete pont jár neki ugyanis szerintem már élvezettel keseríti meg az életemet.

- Ébresztő kisasszony! - húzza le rólam a takarót kicsit sem kedvesen, de eszem ágában sincs felébredni. Helyette fejemet a párnába fúrom majd abba morgok bele. Miért büntet engem a Sors ilyen szülőkkel? Miért? Mit csináltam amiért ezt érdemlem? - Mit csináltál az éjjel, hogy nem tudsz felkelni? - magamban elmosolyodok, de anyának nem válaszolok. Persze még az kell, hogy jusson apa fülébe. A végén még kikapcsolja az internetet csak azért nehogy ilyen többször megtörténjen.
- Hagyj békén. Aludni akarok! - kezdek el hisztizni, de az anyám nem mozdul az ágyam mellől. Ilyen nincs.
- El kell vinned az ikreket az egyik osztálytársukhoz - hangja parancsolóan cseng, mire én unottan felülök és ha a tekintetemmel ölni lehetne, anya már rég halott lenne.
- Miért nem viszed el őket Te? - kérdezem az egyértelmű megoldást. Utálom mikor rám bízzák a sátán kölykeit. Nem az én gyerekem, szóval nem értem, hogy miért nekem kell szinte minden áldott nap vigyáznom rájuk. Van saját életem amibe az ikrek nem tartoznak bele. Ez van.
- Mert nekem dolgoznom kell mennem - mondja az egyértelmű választ, de mikor meglássa, hogy megint szólásra nyitom a számat, inkább újra megszólal. - Az apádnak pedig valamilyen sulis dolgot kell elintézni. - na nézd már a saját anyám gondolatolvasó. Igen, tényleg apára gondoltam, hogy miért nem Ő viszi el a taknyosokat az osztálytársukhoz.
- Csodás - dőlök hanyatt az ágyon és megint a párnámba fúrom a fejem. Ilyen nincs. - Amint felkelek elviszem őket.
- Nem majd hanem most! - mondja komoran és addig nem hajlandó kimenni a szobámból, míg én fel nem kelek.
Így aztán bő egy óra elteltével már a borús London utcáin gyalogolok az ikrekkel. Igen könnyebb dolgom lenne ha a szüleim oda adták volna az autót, de nekem nincs ilyen szerencsém. Szóval maradt a gyaloglás. Ami nem is lenne katasztrófa, de sajnos az ugyanis az ikrek barátja, a házunktól jó fél órára lakik. Ennyit pedig én utálok gyalogolni. De nincs más választásom. És ha bele gondolok, hogy még nekem kell vissza is jönnöm értük. Menten rosszul leszek.
A fél óra gyaloglásból végül több mint egy óra lett, ugyanis a drága testvéreim minden áron meg akartak állni fagyizni. Szóval muszáj volt teljesítenem a kéréseiket, mivel az út közepén kezdtek el hisztizni meg ordibálni velem. Kicsit sem volt ciki.
De végül aztán sikeresen megérkeztünk abba az utcába ahova kellett hoznom őket. Egy átlagos londoni negyed, átlagos házakkal. Pont mint a mi utcánk, csak annyi különbséggel, hogy az itteni házaknak nagyobb kertjük volt.
Az ikrek szinte már rohantak a számukra ismert ház felé, én pedig utánunk nehogy valami bajt csináljanak, mikor az egyik kapu kinyitódott, én pedig szembe találtam magam Liammel. Megtorpantam ugyanis először azt hittem, hogy csak rosszul látok. Mit keres Ő itt? Vagy lehetséges az, hogy Ő itt lakik? Igen, nem tudom, hogy hol lakik. Valahogy ez a téma soha nem foglalkoztatott annyira. Amúgy is miért ne lakhatna itt? Hisz ez egy normális környék.
- Liam? - kérdezem bizonytalanul, mire az arcán megjelenik egy boldog mosoly, amitől rájövök, hogy tényleg Ő az. Így aztán megkönnyebbülten lépkedek felé, miközben Ő a kezében tartott fekete zsákot bele teszi a kukába. - Te itt laksz? - kérdezem kíváncsian.
- Aha - válaszolja egyszerűen nyugodtan. - Mit csinálsz erre fele? - hú szóval most már tudom, hogy hol lakik.
Egy újabb álmom teljesült. Persze nem kell rosszra gondolni. Nem fogok betörni a szobájába és nem fogom elrabolni az alsógatyáját vagy valami. Mondjuk szerintem képes lennék megcsinálni, de nem akarom, hogy őrültnek higgyen vagy valami.
- Az ikreket hoztam az egyik barátjukhoz - bökök a Liamék mellett lévő házra ahova pár perce az ikrek bementek. Milyen fura már, hogy pont egymás szomszédjuk. Azt hiszem mostantól többször fogom ide hozni az ikreket. Ezt ha tudtam volna előbb, akkor minden áldott nap ide küldtem volna őket.
- Amyékhez? - kérdezi csodálkozva majd Ő is a szomszéd házra néz. Így hívják az ikrek barátját? Gőzöm sincs, soha nem érdekelt, hogy kikkel barátkoznak. Tőlem még nyugodtan el is vihetnék Őket, az sem zavarna. - Idegesítő egy kis csaj. Nyáron költöztek ide, de nem bánnám ha újra elköltöznének. - mondja rossz állóan, én pedig értem, hogy miért pont Amy lett a testvéreim barátja. Ha pont olyan a természete mint az övék akkor nem csoda, hogy megértik egymást.
- Akkor értem, hogy miért barátkozott össze az ikrekkel - nevetek fel és Liam is felkuncog az én szemem pedig megakad a piszkos ruháján. Úgy látszik valaki nagy munkában van. - Mellesleg mit csinálsz, hogy ilyen piszkos vagy? - kérdezem meg végül, és a poros fehér trikójára bökök és Ő is levezeti rá a tekintetét, majd hanyagul vállat von.
- Az apám reggel kicsapta a hisztit, hogy soha semmit nem csinálok otthon. Ezért megfenyegetett, hogy ma ki kell takarítanom a garázst, mert ha nem csinálom meg akkor nem mehetek el délutánonként focizni a srácokkal. - húzza el a száját undorodva. És én még azt hittem, hogy csak az én szüleim diktátorok. Mintha az anyámat hallanám mikor nem akarok otthon segíteni. Szülők már csak ilyenek. - Tényleg nem akarsz bejönni? - kérdezi meg végül aranyosan, mire én szokásomhoz híven ismét zavarba jövök.
- Nem szeretnék zavarni - mondom hezitálva és elkezdek az egyik hajtincsemmel játszani. Persze minden áron, be szeretnék menni, de másrészt nem szeretnék tolakodó lenni. Hisz nagy munkában van.
- Nyugi, nem akarlak befogni melózni. Egyszerűen csak unatkozok és örülnék a társaságodnak - mondja vigyorogva és bájosan rám néz. Hát ellent lehet állni az ilyen nézésnek? Még a lábaim is megremegnek mikor így néz rám. És szerintem Ő ezt tudja.
- Hát lényegében mindegy, mivel meg kell várnom az ikreket - vonom meg a vállam egyszerűen, erre Liam elkapja a karom majd behúz a kapun.
Hatalmas kert, aminek a közepén egy focilabda pihen. Gondolkodnom se kell róla, hogy kihez tartozik. Ám Liam nem a házba vezet hanem a garázsukba ahol, hát...nos nem nagyon lehet észre venni, hogy takarított. Egy csomó poros doboz, meg kacatok amikhez ha nem csal az érzésem már évek óta nem nyúlt senki. Határozottan olyan formája van mint egy rég nem használt garázsnak. Nem csoda, hogy az apja ráparancsolt, hogy takarítsa ki.
- És ha bele gondolok abba, hogy órák hossza itt melózok, de látszatja még mindig nincs - mondja megsemmisülten majd egy ügyes mozdulattal kinyit egy dobozt és elkezd benne turkálni. Azt hiszem, hogy rájöttem mint csinált itt takarítás helyett. Tuti, hogy a dobozok tartalmát nézegette.
- Hát...- nem akarom megbántani úgyhogy inkább nem fejezem be.
Helyette elkezdek körül nézni a piszkos garázsban. Nem akarok szemtelennek tűnni, szóval diszkréten nézelődök körül. De mikor az egyik polcon megpillantok egy képkeretet ami tiszta por, nem állom meg, hogy ne menjek közelebb és nézzem meg jobban. A kép poros, de jól kivehető rajta egy pöttöm fiúcska aki rettentően hasonlít Liamre. Lopva körbe nézek, hogy hol van, majd mikor megbizonyosodok róla, hogy nem figyel, egy gyors mozdulattal leveszem a képet majd leporolom és szembe találom magam egy családi képpel.
Igen, Liam családjáról készült, ugyanis megismerem rajta az apját. Aki pont ugyan úgy nézett ki régebben is mint most. A kép valamilyen estély előtt készülhetett ugyanis egész család eléggé puccosan ki volt öltözve. Jobban szemügyre veszem a képet és rájövök, hogy valami nem stimmel. Liam a képen egy számomra ismeretlen szőke hajú nő előtt áll, aki kicsit sem hasonlít Angiere. Viszont annál jobban hasonlít Liamre. Na de várjunk csak. Ha ez a nő ennyire hasonlít Liamre, úgy ahogy az apja is, akkor lehet, hogy Ő az anyja? De ha Ő az anyja akkor ki Angie? Ismét elkezdem a képet nézegetni és most a két lányon töröm a fejem. Azok is hasonlítanak a képen lévő személyekre. Lehet, hogy ők Liam nővérei? Ez lenne Liam családja? Hisz ez egy családi fotó ahol jól látszik, hogy a gyerekek hasonlítanak a szüleikre. De akkor én miért csak az apjával és Angievel találkoztam személyesen aki mellesleg rajta sincs a családi képen. Mondjuk ez mindent megmagyarázna. Legfőbb azt, hogy Liam miért beszélt vele olyan bután azon a bizonyos vacsorán.
- Hogy én mennyire utáltam kiskoromba azt az öltönyt - hallom meg Liam hangját a hátam mögött, mire én összerezzenek és kis híján kiejtem a kezemből a képet, de szerencsére ez mégsem történik meg. Mégis mióta állhatott mögöttem?
- Liam...én...nem akartam kutakodni, csak megakadt rajta a szemem és...-kezdek el magyarázkodni ugyanis nem akarom, hogy megsértődjön, vagy valami.
- Semmi baj - von vállat mosolyogva majd kiveszi a kezemből és szomorúan elkezdi nézegeti azt. - Itt még minden rendben volt a családban. A nővéreim otthon éltek, az apám normális volt és nem képzelte magát egy húsz éves kamasznak és volt anyám. - volt anyja? Sejtettem, hogy Angie nem az igazi anyja.
- Szóval Ő az anyukád - bökök a képen lévő nőre aki pontosan a gyerek Liam mögött áll, miközben kezei a fia vállán pihennek. - Gyönyörű.
- Volt - javít ki Liam. - Tizenhárom éves koromba meghalt egy autóbalesetben. És akkor az egész család széthullott vele együtt. - mondja komoran, mire én barátságosan megsimogatom a kezét Ő pedig hálásan rám néz.
- Sajnálom - mondom szomorúan. Ismét kapok tőle egy hanyag vállrándítást. Nem hiszem el, hogy ennyire hidegen hagyja ez a téma. Hisz elvesztette az anyukáját, szóval nem hiszem, hogy nem fáj neki. - De Angie...
- Angie egy frissen végzett egyetemista ribanc akikre mostanában az apám bukik. És pont ezért nem laknak már itt a nővéreim. Hisz Angie pont annyi éves mint Ruth! Te tudnál élni egy ennyi éves kurvával? Én sem élnék, de az apámnak már csak én maradtam szóval nem tudnám vele megcsinálni, hogy cserben hagyom. Mindezek mellett utálom Angiet. - mondja el röviden, majd a képet újra vissza teszi a polcra és ezzel lezártnak tekinti a témát.
- Erről tud más is? - kérdezem.
- Arról, hogy mekkora béna családom van? - kérdez vissza. - Nem. Te vagy az első akinek elmondtam. - hú, hát ez nagyon kemény. Én vagyok az első! Hát nem szuper? Tudjátok, hogy mit jelent ezt? Igen, azt hogy megbízik bennem.
- Ígérem, hogy soha senkinek nem fogom elmondani - mondom kedvesen és erre felém fordul.
- Köszönöm - mondja majd lágyan megölel én pedig beszippantom az illatát. De nem tudom sokáig élvezni ugyanis amilyen gyorsan megölelt olyan gyorsan enged is el majd kezd el kutatni ismét a garázsban. Végül a sarokban megtorpan és hirtelen felsikít. Megijedek és rögtön mellé lépkedek, hogy megnézzem mi történt. De mikor oda érek csak három biciklit látok. Ettől ijedt meg? - Megtaláltam a régi bicajunkat ! - mondja izgatottan úgy mint egy kisgyerek. Ezzel most mit akart mondani?...

29

Új rész :D csak én imádom ennyire ezt a gifet ??? xD szerintem igen...komizni érrrrrr

- Megijedt? - kérdezem bizonytalanul és tekintetemet le sem veszem Harryről. Ez nekem hihetetlen. A hatalmas Liam Payne megijedt valamitől. Ez mégis, hogy történhetett meg? Hisz Ő arról volt híres, hogy soha semmitől nem fél és senki nem tudja elszomorítani. Ráadásul Ő soha nem veszít - lásd a foci meccseket, ahol nagyon kevés és lényegtelen meccseket veszített a csapata. És ez is részben az Ő érdeme ugyanis fantasztikus csapat kapitány. A magabiztossága és a lelkesedése miatt imádja Őt mindenki és még a tanárok is. Kevés diák van aki ennyire lelkes valamilyen sport miatt. És velem most Harry azt akarja bevetetni, hogy ez a srác aki sok diák példaképe, most megijedt valamitől? Hát ez vicces és én nem veszem be. - Mégis mitől? - faggatom tovább a göndörkét aki ezt hallatán rögtön elengedi a vállam majd fejcsóválva eltávolodik tőlem.
Harry nagyon is tudja, hogy mi játszódik most a barátjában. És nekem is tudnom kell róla. Mi van akkor ha Liamnek valami súlyos baja van? Hisz a családjáról is olyan nyersen és fájdalmasan beszél, mintha valami szörnyű dolgok történnének minden alkalommal mikor együtt vannak. Tudom én vagyok a hülye amiért nem kérdezek a családjáról, de úgy tartom, hogy elmondja ha akarja. Sajnos nem úgy néz ki mint aki nagyon el akarja mondani, hogy mi a helyzet a családjával. Nem értem, hogy miért? Pedig bennem megbízhat sőt még segítenék is neki ha engedné. De Ő nem engedi. Inkább eltereli a témát csak, hogy ne kelljen a családjáról beszélnie.
- Megijed az irántad táplált érzéseitől - mondja ki végül szemforgatva és összekulcsolja a kezeit a mellkasa előtt.
Azonban mikor ez a mondat elhagyja a száját hirtelen forogni kezd velem a világ és a szívem ezerszer gyorsabban kezd el dobogni. Nem tudom, hogy mi történt velem, de fülig érő mosoly került az arcomra és legszívesebben Harry nyakába vetettem volna magam, aki eléggé undok módon állt mellettem. Lehet, hogy szerinte lényegtelen amit mondott, de számomra nem. Hisz pontosan azt mondta, hogy Liamnek érzései vannak irántam. És milyen érzései lehetnek egy srácnak amitől ennyire megijed? Igen, Liam a szerelemtől ijedt meg. És az irántam érzett szerelme miatt. Értitek? Mert én értem és végre valóra fog válni az álmom ugyanis végre nem csak én érzek így iránta, hanem végre fordítva is igaz.
- Ez most komoly? - kérdezem ragyogó szemekkel, izgatottan, Harry pedig inkább távolabb áll tőlem ugyanis szerintem észre vette, hogy bármelyik pillanatban a nyakába vethetem magam örömömbe. Fejét az ég felé emeli és lassan csóválni kezdi aminek következtében a göndör tincsei elkezdenek rugózni. Aranyos. Irigylem a fürtjeit. - Tényleg ezért kerül mert fél beismerni az érzéseit előttem?
- Részben - bólint egyhangúan. Azért egy kicsit több életet is vihetne már a beszédjébe. Hisz örülnie kéne amiért az egyik legjobb barátja végre igazán szerelmes, ráadásul belém. Mindig is mondtam, hogy Liam számára én vagyok a tökéletes lány. Nem csoda, hogy már a gimi első félévében elterveztem a közös jövőnket. - De mint ahogy említettem megijedt, ráadásul bemesélte magának azt, hogy állandóan bajba kever. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy az lesz a legjobb ha távol tartja magát Tőled, mivel akkor nem fog téged bántani. - magyarázza Harry úgy mint egy betanult szöveget. Ha engem kérdeztek én még soha nem hallottam Őt ennyire precízen beszélni. Sőt számára az is nagy feladatnak bizonyul sokszor, hogy el tudjon mondani egy egész mondatot " ő", "izé" "öhm" szavacskák nélkül. Igen meglátszik a beszéd stílusán, hogy nem olvas sokat hanem inkább a csajokat hajtsa.
Azonban számomra ez most lényegtelen. Helyette inkább Liam felfogása rémisztett meg. Miért kever engem állandóan bajba? Ha azt hiszi, hogy az apám titkon agyon ver akkor téved. Jó a viszonyom a szüleimmel, csak történetesen nehezen tudnak bele törődni, hogy kezdek felnőni. Szóval gőzöm sincs, hogy miért gondol ilyen hülyeségekre. Meg amúgy is, szerintem én saját magamat keverem állandóan bajba. Hisz Ő inkább állandóan segített. Az apámmal is képes volt beszélni a Mandyvel való verekedésem után, és magára vállalta az egész balhét.
Na várjunk csak. Szombat reggel mikor haza akartam menni és bele futottunk a szüleinkbe, apa szokás szerint hozta a formáját és megint elő állt azzal a dumával, hogy megváltoztam meg ilyenek. Liam ez követően szomorodott el, majd amilyen gyorsan csak tudott elhagyta a házunkat. Ráadásul a verekedés napján elsírtam magam az apám miatt mivel azt vágta a fejemhez, hogy csalódott bennem, én hülye pedig pont Liamnek sírtam el magam. Szóval akkor ezért gondolja azt, hogy bajba kever állandóan mivel azt hiszi, hogy Ő miatta romlott meg a kapcsolatom a szüleimmel. Ami oltári nagy hülyeség.
- De ez hülyeség - csattanok fel mérgesen, Harry pedig hanyagul vállat von.
- Én nem vagyok szerelem guru, szóval légyszíves ha most pletykálni akarsz velem, vagy tanácsot kérni, akkor most szólok, hogy rossz helyen jársz. Nem vagyok csaj. - mondja unottan, mire én felkuncogok.
- Tudom Harry, hogy nem vagy csaj. - mondom mosolyogva.
- Csodás. Tartsd ehhez magad - mondja komoran, majd ismét bele túr a göndör fürtjeibe és el akar menni, de én még utoljára utána szólok. - Mellesleg örülnék neki ha csinálnál valamit ugyanis ha így folytassa az összes meccset el fogjuk veszíteni ugyanis nem tud a focira sem koncentrálni. Tök béna a pályán. - húzza el a száját.
- Köszönöm, hogy ezt most elmondtad. Pedig azt hittem, hogy Te élvezed azt ha más szenved - mondom, mire Ő megtorpan és újra vissza fordul felém. Zöld szemeivel mérget és az alsó ajkába harap. Szinte már hallom ahogy az agytekervényei dolgoznak, hogy mit mondjon. Lényegében most megkapta Tőlem az igazat. Ugyanis eddig én azt hittem, hogy neki nincs szíve. Hisz mindig élvezettel figyeli ha valakit szenvedni lát, vagy megalázhat. Viszont most segített rajta. Ha annyira köcsög lenne mint ahogy eddig mutatta magát akkor nem mondta volna el, hogy Liamnek mi baja van.
- Liam a haverom ami azt jelenti, hogy szívesen segítek rajta - vonja meg a vállát, de hiába akar macsónak tűnni én át látok rajta. Nagyon is a szívén viseli az emberek sorsát. - Viszont örülnék ha ez a kis beszélgetésünk kettőnk között maradna. Nem akarom, hogy Liam esetleg megtudja, hogy bekavartam vagy valami. - teszi hozzá csendesen.
- Bízhatsz bennem Haz - mondom mosolyogva, az arcán pedig megkönnyebbülést vélek felfedezni és úgy hagy magamra.
Azt hiszem, hogy tényleg félre ismertem a focistákat. Liamnek igaza volt, hogy a barátai tök jó fejek. Bár Niallt, Louist és Zaynt is megismerhetném közelebbről.
Gondolkodásomból a csengő zaja zökkent ki, ami azt jelenti, hogy ideje órára menni. Ahol azonban nem figyelek. Helyette alig várom, hogy végre legyen ebédszünet ugyanis elhatároztam, hogy akkor végre elbeszélgetek Liammel.
És miért pont az ebédszünet? Nos köztudott tény, hogy olyankor ha Liamnek van ideje mindig a tornateremben van és edz. Mivel most nem akar a közelembe jönni, így az ebédszünetekben is nagyban kikerüli az ebédlőt, úgy gondolom, hogy akkor most egész szünet alatt a torna teremben van egyedül. Ami nekem jó ugyanis akkor kettesben lehetek vele és nem kell attól tartanom, hogy esetleg valaki bezavar, vagy valami.

Magabiztosan lépkedtem a tornaterem ajtaja felől, ahol ismerte labda zaj fogadott. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy ki lehet az aki ilyen elszántan rugdossa a focilabdát. Egy mosoly kúszott az arcomra, mikor az ajtón lévő kis ablakon bekukucskáltam és rögtön megpillantottam Liamet, miközben a kapu előtt állt és próbálta berúgni a labdát. Ám a szám tátva maradt ugyanis ennyit bénázni még életemben nem láttam. Liam ha kapura rúgott akkor az mindig be is ment. Soha nem rúgott félre, vagy valami. Viszont most ötödik próbálkozásra is csak a falat találta el a kapu helyett. Vagy épp még a labdába sem tudott bele rúgni ugyanis eltévesztette az irányt.
Annyira elesettnek és szomorúnak tűnt, hogy még életemben nem láttam így. Látszott rajta, hogy totál kikészült a bénázása miatt, viszont nem adta fel. Igaz káromkodva rugdosta a szerencsétlen labdát és szerintem örült neki, hogy a teremben csak maga van ugyanis ha valamelyik tanár meghallotta volna, hogy miket kiabál a labdának menten mentőt kellett volna hívni.

Hangtalanul nyitottam ki a tornaterem ajtaját és örültem neki, hogy nem tűnt fel Liamnek, hogy vendége akadt. Nesztelen léptekkel indultam meg felé, majd mikor kellő közelségbe értem egy ügyes pillanatban hátulról átölelte a derekát, miközben államat a várra tettem. Liam megremegett az érintésemtől, de nem húzódott el. Helyette rám vezette a mogyoróbarna kiskutya szemeit amikbe én szokás szerint elvesztem. De most nem magam miatt vagyok itt, hanem miatta.
- Helló Focista - morogtam lágyan a fülébe, mire Ő meghökkent, de mást nem nagyon csinált. Hú, de merész lettem hirtelen. De ha Ő nem meri kinyögni az érzéseit akkor rám hárul a feladat, hogy jelezzek neki, hogy nekem sem közömbös.
- Parker? - kérdezi végül bizonytalanul majd azt veszem észre, hogy kibújik az ölelésemből és pár lépést hátrál miközben felém fordul. - Mit csinálsz itt?
- Ennyire nem örülsz nekem? - kérdezem csalódottan és remélem, hogy nem fog elküldeni. Én már pedig akkor is beszélni fogok vele ha most innen kidob. Ha kell minden percben a nyakára fogok járni, csak azért, hogy tudjam neki elmagyarázni azt, hogy Ő már pedig soha nem kever bajba. - Hisz Te mondtad, hogy ha egyszer úgy lesz kedvem nyugodtan eljöhetek megnézni mikor focizol. - emlékeztetem a mondatára amit nekem intézett mikor az apám irodája előtt beszélgettünk és randizni hívott.
- Örülök neki, hogy itt vagy. El sem tudod képzelni, hogy mennyire csak...- itt hirtelen elharapja a mondatot majd megsemmisülten a hajába túr és még utoljára bele rúg a labdába ami természetesen megint nem megy be a kapuba. Kifújja a levegőt és a lelátókat veszi célpontba ahol végül leül én pedig rögtön mellé ülök. Először nem szól semmit csak maga elé bámul, majd végül erőt vesz magán és felém fordul. - Nagyon haragszanak rád a szüleid a hétvégi incidens miatt? - kérdezi csendesen. - Legközelebb ha beállítok hozzád részegen, küldj el a francba nyugodtan.
- Pedig én szívesen ápolgattalak akkor éjjel - kuncogok fel, Liam pedig meglepetten pislog párat.
- Tényleg? - kérdezi bizonytalanul mire én mosolyogva bólintok.
- Szerintem aranyos volt az esetlenséged - mondom vigyorogva és végre Ő is felnevet. Nekem tényleg bejött még részegen is. Ez van ha az ember fülig szerelmes valakibe. - Mellesleg a szüleim nem haragszanak senkire. Inkább csak az életre amiért az ilyen gyorsan elszaladt. Az apámnak nehéz feldogoznia azt, hogy kezdek felnőni és inkább foglalkozok, teszem azt veled, mint vele. Ő azt akarná, hogy örökké a kislánya maradjak. Tipikus apás gondolkodás. Viszont az anyám meg az ellenkezője. Azt sem bánná ha beköpném azt, hogy menyasszony vagyok - mesélem röviden és érthetően és remélem felfogja, hogy mit is akarok ebből kihozni. Azt biztos, hogy figyelmesen figyel ami jó jel. - Szóval könyörgöm verd ki a fejedből azt a hülyeséget, hogy állandóan bajba keversz ugyanis ez hazugság. És ezzel, hogy most kerülsz nem oldasz meg semmin. Így még nagyobb tudnám keverni magam mint úgy, hogy ha Te mellettem vagy. - Liam mikor ezeket a mondataim meghallja elfehéredik és először szóhoz sem tud jutni. Valami rosszat mondtam?
- Ezt. Meg. Te. Honnan. Tudod? - kérdezi akadozva én pedig agyban fejbe lövöm magam. Hupsz erről nekem nem szabadna tudnom. Hisz Harry megkért, hogy ne mondja semmit. Hogy az a lepcses szám!
- Öhm...
- Harry mondta igaz? - kérdezi végül, mire én félve bólintok egyet. - Tudhattam volna, hogy nem szabad neki elmondanom.
- Csak segíteni akart, ugyanis nem bírta elviselni, hogy ilyen szomorúnak lát - mondom gyorsan, nehogy véletlenül még neki támadjon Harrynek. Nem akarom, hogy miattam veszekedjenek. Hisz olyan jó barátok.
- Mit mondott még? - kérdezi Liam gyanakodva.
Igen az lenne a legjobb ha most azt mondanám, hogy mindent tudok. Vagyis tudom azt, hogy titkon nagyon is érez irántam valamit. De ezt nem fogom neki megmondani. Azt akarom, hogy Ő saját maga vallja be.
- Csak ezt - mondom végül egyszerűen, azonban Liam még mindig feltűnő mentesen méreget. Ha ki akarja venni az arcomból, hogy hazudok e, akkor elég sokáig kell bámulnia, ugyanis belőlem nem szed ki semmit.
- Sajnálom amiért hülyén viselkedtem az elmúlt pár napban - húzza el a száját végül szomorúan és a cipőjét kezdi el bántani. Barátságosan megsimogatom a kezét, mire Ő hálásan rám mosolyog. - Csak egyszerűen féltem attól, hogy esetleg a szüleiddel miattam romlik meg a kapcsolatotok.
- Spongyát rá - vonok vállat. - De légyszíves többet ne viselkedj velem így. Nem bírom elviselni mikor levegőnek nézel vagy kerülsz.
- Nem akartalak megbántani - süti le a szemeit. - Azt meg pláne nem akartam, hogy miattam légy szomorú.
- Felejtsük el - terelem el a témát majd izgatottan elkezdek fészkelődni és eszembe jut egy remek ötlet. - Harry mesélt Zayn bulijáról. És tudom, hülyeség, hogy én szólok, de nincs kedved elmenni velem? - Liam pupillái kitágulnak és felkuncog. Modern világban élünk szóval szerintem nem ciki ha egy csaj hívja randizni a srácot.
- Te most randizni hívsz engem? - kérdezi kacagva.
- Inkább pót randinak nevezném. - helyesbítek ugyanis Ő volt az aki először randizni hívott.
- Egyébként benne vagyok. Szívesen elmegyek veled randizni - mondja jókedvűen én pedig ismét a mennyekbe érzem magam. Ennél már csak az a jobb mikor váratlanul magához húz és szorosan megölel. Újra minden a régi kettőnk között...

28

A Liammel való kapcsolatom az utóbbi két napban pontosan olyan, mint anno a gimi legelején. Vagyis szinte az összes óránk külön van és amikor esélyem lenne, hogy beszéljek vele hirtelen csak úgy felszívódik. Pont úgy mint mikor kezdetben elkezdtük a gimit. Akkor is egy csomó óránk külön volt és mikor úgy döntöttem, hogy elbeszélgetek vele arról, hogy miért viselkedik állandóan velem furán, akkor mindig hirtelen eltűnt. Pedig csak annyit akartam volna tőle megkérdezni, hogy miért utál ok nélkül. Azonban akár mikor meglátott neki nyoma veszett.
És most pont ugyan ezt érzem. Ami a legszörnyűbb pedig az, hogy nem tudom mégis mi ütött belé. Már akkor sejtettem, hogy valami baja van mikor hétvégén olyan hirtelen ment el tőlünk. Ebből kifolyólag eléggé szörnyű hétvégét tudhattam magam mögött. Ugyanis azon törtem az agyam, hogy Liamnek mi a baja. Alig vártam, hogy végre hétfő legyen ugyanis tudtam, hogy akkor legalább beszélhetek Vele.
De csalódnom kellett mivel egész nap még csak színét sem láttam. Tudom az lett volna a legjobb ha a barátainál érdeklődtem volna a holléte felől. Csak történetesen Harryt láttam egyetlen egyszer a folyosón és valahogy nem volt merszem megszólítani. Hisz elméletileg Ő is utál engem és nem hiszem, hogy Liam miatt kedves lenne velem. Szóval inkább ejtettem ezt az ötletet és helyette az összes szünetben a tornaterem körül bóklásztam, hátha találkozok Liammel. Mondanom se kell, hogy megint csalódnom kellett. A tanításnak vége lett én pedig szomorúan mentem haza. Talán fel kellett volna hívnom Őt, de akár hányszor a kezembe fogtam a telefonomat és fel akartam hívni, egyszerűen képtelen voltam megtenni ugyanis nem akartam azt, hogy nyomulósnak tűnjek.
Eljött a kedd. Reggel rögtön megtudtam a folyosón, hogy Louis, Zayn és Liam azért hiányoztak az előző nap ugyanis suli látogatáson voltak az előző nap. Vagyis elmentek a sport akadémiára a jövőbeli főiskolájukra felmérni a teremet. Így azért egy picit jobb kedvem lett, ugyanis nem engem került. Becsengettek az első órára és fájó szívvel jöttem rá arra, hogy megint egy olyan nap ahol nincs közös órám Liammel. Nem értem, hogy miért nem jár spanyolra vagy németre. Ő inkább ez helyett zenét meg rajzot vett fel. És eljött a nagyszünet. A szekrényeknél állt és szokás szerint Harryvel meg Louisval beszélt. Én megláttam és elindultam feléjük. Tudom, hogy észre vett. Láttam, hogy meglátott a diákok közül. De mikor a közelébe értem, Louis valamit a fülébe súgott és ez követően mind a hárman hirtelen felszívódtak. Reménykedve követtem ugyanis naivan azt hittem, hogy biztos valami fontos dolga akadt. Csak aztán bementek a fiú öltözőbe és nem úgy néztek ki mint akik ki akarna onnan jönni. Ismét egy bazi nagy csalódás. Haza érve már komolyan a sírás kerülgetett amiért Liam így viselkedik velem. Nem hívtam fel, hanem mindent hagytam és vártam. Nem ettem és nem csináltam semmit. Azt vártam, hogy felébredek és ki fog derülni, hogy az egész kettőnk közötti kis dolgot csak képzeltem. Nem lepődnék meg rajta.

Szerda reggel. Vagyis az a reggel mikor úgy kelek fel mint egy zombi, ráadásul apa autójából kiszállva rögtön bőrig ázok ugyanis még az sem érdekel, hogy szakad az eső. Az éjjel folyamán alig aludtam valamit ugyanis csakis Liam körül forogtak a gondolataim. Nem akartam aludni, ugyanis féltem tőle hogyha reggel felébredek akkor akkor rájövök arra, hogy a kettőnk közötti dolgokat csak álmodtam. Pedig az a valóság volt. Minden! De akkor most mégis mi történt kettőnk között? Miért kerül? Valamit csináltam? Ha csináltam akkor legalább mondaná meg és akkor nem gondolkodnék rajta.
A szekrényekhez érve akaratom ellenére is, de Őt keresem a tekintetemmel. Szerintem én ebbe fogok bele őrülni. Inkább gúnyolódna rajtam. Még az is jobb volt mint ez, hogy kerül.
- Na mi van máris lerázott az újdonsült barátod? - hallom meg Dylan komor és gúnyos hangját. Imádom, hogy a szekrénye pont az enyém mellett van. Egyébként is én azt hittem, hogy nem beszél velem ugyanis elárultam őt, vagy mi. Pedig mennyivel könnyebb lenne ha kiönthetném valakinek a szívem. Talán Paig szívesen meghallgatna.
- Nincs hangulatom most a bántó szavaidhoz - mondom csendesen és kiveszem a könyveimet a szekrényből majd egy ügyes mozdulattal a táskámba csúsztatom őket. A hangom eléggé szarul cseng. Úgy mintha náthás lennék. Pedig nem vagyok az, sőt még csak nem is sírtam. Na jó, talán az éjjel egy kicsit.
El akarok menni, de mikor ez megtörténne a volt legjobb barátom elkapja a karom és gyengéden magához fordít. Pont úgy néz rám mint régen, mikor Liam vagy a foci csapat többi tagja bántó szavakkal illettek én pedig nem bírtam feldolgozni és Dylan vállán sírtam ki magam. Ő mindig meghallgatott és nem nevetett ki amiért nyomi voltam.
- Mi a baj Parker? - kérdezi kedvesen és az előbbi bunkó stílusának már nyoma sincs. Szerintem nehéz neki az, hogy ne beszéljen velem. Hisz mégis csak a legjobb barátja voltam hosszú évekig. És valljuk be őszintén szerintem Paig nem nem tud engem helyettesíteni. Hiányzok Dylannek.
- Semmi. - válaszolom egyszerűen, majd kihúzom a karom a szorításából és lesütöm a szemeimet. Most komolyan bánkódok egy fiú miatt akivel még csak nem is jártam. Pedig én azt hittem, hogy jelentek valamit Liamnek. Olyan félreérthetően viselkedett velem az utóbbi időben. Bókolt, flörtölt és kedves volt.
- Bántott? - vonja fel az egyik szemöldökét én pedig értetlenül pislogok felé.
- Ki? - kérdezem ugyanis totál elveszítettem a fonalat. Dylan megforgatja a szemeit majd megigazítja a szemüvegét. Most jön a nagy bölcsessége.
- Tudod most a fejedhez vághatnám, hogy én megmondtam, hogy ez lesz. Payne már csak ilyen. Egy bunkó paraszt aki nem törődik mással csak magával - ja, hogy Ő Liamről beszél. Sejthettem volna. Ennyire meglátszik, hogy miatta vagyok szomorú? Csodás. - Mindezek mellett még én is csodálkozok ugyanis azt hittem, hogy ennél azért többet fog veled játszadozni. - arcán egy sunyi mosoly jelenik meg.
Most aztán tényleg közel vagyok ahhoz, hogy képen töröljem. Mégis ki ez, és hol van a legjobb barátom? Neki nem az lenne a dolga, hogy felvidít és reményt ad? És Ő mit csinál? Kiröhög, hogy Liam csak kihasznált.
- Hogy te mekkora egy paraszt vagy! El sem hiszem, hogy téged tartottalak a legjobb barátomnak - csóválom meg a fejem utálattal a hangomban. Erre Dylan abba hagyja a nevetést és kissé csalódottan pislog felém. Remélem felfogta, hogy utálom.
- Erről csak Te tehetsz. A nagy szerelmeddel még csak épp, hogy összemelegedtetek erre máris lerázott. Nem hiszem el, hogy ilyen naiv vagy - emeli fel a hangját. Szánalmas ez a gyerek. - Fogd már fel végre, hogy Payne soha nem fog téged szeretni! Csak kihasznál majd dob, pont úgy mint a többi barátnőjét. Ő senkit nem szeret, csak saját magát! - rossz ezt hallani.
Sőt eddig azt hittem, hogy csak Liam és a barátai tudnak annyira megalázni, hogy elsírja magam. Hát ezek szerint tévedtem, ugyanis Dylan szavai még jobban fájnak mint a focisták összes gúnyolódásai.
És tudjátok miért fáj ennyire? Azért mert kimondta azt amit gondolok. Lehet Liam tényleg csak játszott velem és mivel én nem adtam meg neki magam ezért már nem kíváncsi rá. Csak ugye van a szívem ami azt súgja, hogy ez nem igaz ugyanis olyan oldaláról ismerhettem meg amit eddig még senki nem látott. És most döntsd el, hogy mi az igaz. Tényleg csak a szexre kellek neki és ha azt megkapja eldob. Vagy pedig szerelmes belém, csak új neki ez az érzés és képtelen feldolgozni?
- És még te mondod magad intelligensnek. Látszik, hogy a videó játékokból nem tanultad meg, hogy hogyan viselkedik egy barát - horkantok fel gúnyosan és a vállamra kapom a táskám, majd emelt fővel távozok, de előtte még csak azért is neki megyek a vállának. Velem senki nem fog ilyen hangnemben beszélni.
Mégis, hogy tudtam benne megbízni? Sőt, hogy tarthattam pont Dylant a legjobb barátomnak? Hiszem Ő csak egy irigy féreg aki nevet más szenvedésén. Rossz emberismerő vagyok ezek szerint, ugyanis mindig olyanban bízok meg akiben nem lenne szabad. Az biztos, hogy ezzel végleg leírta magát előttem. Nem csoda, hogy szinte mindenki utálja Őt. Nagyon undok természete van. Kár, hogy eddig nem vettem észre. Igazából csak nem akartam beismerni mivel Ő volt az egyetlen a suliban aki normálisan viselkedett velem. Kitudja lehet soha nem is tartott a barátjának és csak szánalomból volt velem. Féreg.

- De jó, pont Téged kerestelek! - hallom meg a jól ismerős mély rekedtes hangon ami jelen esetben visszhangzik az egész kihalt folyosón. Annyira elbambultam, hogy becsengettek. Még jó, hogy most nem késtem el semmilyen óráról ugyanis lebetegedett az egyik tanár így elmarad az első óra. De mivel, hogy én vagyok az igazgató lánya ezért szó nélkül normálisan be kellett jönnöm a suliba.
Azonban mikor meghallom Harry hangját lassítok a lépteimen és akaratom ellenére körül nézek a folyosón, hogy megbizonyosodjak róla kihez beszélt. Rajtunk kívül nincs itt senki, szóval hozzám beszélt. De miért keresett pont engem?
- Te most hozzám beszélsz? - kérdezem a kelleténél kicsit nyersebben amit nem szándékosan csinálok. Egyszerűen most csak úgy mérges vagyok a világra. Igen mérges vagyok Liamre amiért nem beszél velem és nem tudom mi baja van. De legfőképp Dylanre vagyok mérges amiért így viselkedett velem. Nehéz kamasznak lenni.
- Látsz rajtunk kívül mást is a folyosón? - vonja fel a szemöldökét Harry, majd felém sétál és hanyagul a göndör fürtjeibe túr. Amitől irtó dögösen fest. Megvonom a vállam és elmosolyodok. - Ha így jobban esik akkor igen, téged kerestelek - mondja vigyorogva.
- Miért? - kérdezem gyanakodva. Kezdem elveszíteni a fonalat. Liam normálisan viselkedik velem. Majd Harry emberszámba vesz és barátságosan kezd el beszélgetni velem. Erre vágytam mindig!
- Zayn bulit szervez és megkért, hogy én is szóljak pár embernek, de mivel nem bízok Liambe ezért úgy gondoltam, hogy megkérdem, hogy akkor biztosan tudsz-e jönni. - meséli el röviden az én pupilláim pedig kitágulnak.
Buli? Zayn Maliknál? És Liam meghívott engem? Mégis mikor? És én miért nem tudok róla? Basszus ez már beteges. Én semmiről nem tudok. Mellesleg emlékeznék rá ha Liam meghívott volna Zayn bulijába. De Ő sehova nem hívott csak Niall bulijába ahova nem mehettem viszont nem is bánom ugyanis így legalább Liam nálam aludt.
- Sajnálom, de engem Liam semmilyen buliba nem hívott meg - húzom el a számat, erre Harry arcára fagy a mosoly és gyanakodva kezdi el kémlelni az arcom miközben a csupasz állát vakargatja. Most gondolkodik? Őszintén megmondva nem ismerem Harry Styles szokásait ugyanis akár hiszitek, akár nem, de ez az első alkalom, hogy beszélgetek vele normálisan. Eddig mindig csak gúnyolódott rajtam ami tőle valamiért nem fájt soha annyira mint például Liamtől. - Sőt a hétvége óta az az érzésem, hogy kerül. - teszem még hozzá és lehajtom a fejem.
Nem tudom, hogy Liam mit mondott el abból ami kettőnk között történt a barátainak, de ezt mikor Harry meghallja az arca megenyhül.
- Nem kerül, csak szimplán barom - meglepetésemre a átcsapja a kezét a vállamon majd úgy indulunk el előre a folyosón. Csak meg ne lásson senki mert ezek után meg az lesz, hogy titkon Harryvel is kavarok. Kösz Mandy már elintézett Liam miatt mivel állítólag elvettem a pasiját. Nincs kedvem a többi hajrálánynál is kihúzni a gyufát.
- Gőzöm sincs, hogy miről beszélsz - csóválom meg a fejem egyhangúan. Harry jellegzetesen hangosan kifújja a levegőt majd az ég felé emeli a tekintetét.
- Nők - mondja rosszállóan mire én játékosan megbököm a vállát Ő pedig felkuncog. Talán nem is annyira rossz fej mint amilyennek én hittem. - Pedig azt hittem, hogy Te tényleg okosnak születtél.
- Mert annak is születtem - mondom felháborodva.
Igen büszke vagyok rá, hogy tanulás nélkül okos vagyok. És ha okos vagyok akkor mi van? Más örülne ha ilyen aggyal rendelkezne mint az enyém.
- Nem tűnsz annak már bocs, ugyanis nem látod azt ami a szemed előtt történik - mondja bölcsen, én pedig érdeklődve várom a folytatást. Mégis mit nem látok ami a szemem előtt történik?
- Kifejtenéd bővebben? - kérdezem meg végül pár másodperc erős gondolkodás után. Nem hittem volna, hogy pont Harry Styles lesz az aki majd kifog az agyamon. És lám sikerült a kis fürtöskének.
- Haragszol Liamre mivel azt hiszed, hogy kerül Téged miközben ez egy oltári nagy hülyeség - kezdi el mondani én pedig érdeklődve hallgatom. Hm eltalálta, tényleg haragszom Liamre amiért kerül. - Miközben az igazság az, hogy nem kerül csak történetesen megijedt - mondja ki úgy mintha tök nyilvánvaló lenne, azonban én megtorpanok és magam elé bámulok.
- Megijedt? - suttogom magam elé meredve.
Liam mégis mitől ijedt meg? Hisz semmi nem történt kettőnk között amitől félnie kéne. Vagy igen? Hisz tényleg furán viselkedett amit nem tudok hova rakni. Na de mi az amitől fél? Ki kell derítenem most. És ha nem csal az érzésem Harry nagyon is tudja az igazságot...

27

Itt is a kövi rész :D és szerintem itt az ideje, hogy szólja a töri 35 fejezetes lesz epilógussal együtt :D de már elkezdtem írni az új törit :P komizniiiii érrrrrrrrrrr

- Kérdezhetek még valamit? - pillant rám hirtelen Liam, mire én bólintok egy aprót. Hirtelen újra nem is akar kimászni az ágyból. Vagyis jobban mondva ki akart, de mikor elkezdte a ruháit keresni és nem találta meg, inkább úgy döntött, hogy újra vissza mászik az ágyamba. Aminek én azért örültem. Hisz lehet ez az utolsó alkalom mikor megosztozhatom vele az ágyamba. Lehet az utolsó? Tuti, hogy az utolsó ugyanis ilyen soha többé nem lesz, hogy részegen beállít hozzám és nem fog akarni haza menni. Egy kissé zavarba jön, és a kócos hajába túr. Úgy néz ki, hogy nem találja a szavakat. De vajon mit akarhat kérdezni, amitől ennyire zavarban van? - Esetleg történt közöttünk valami, amire emlékeznem kéne, de én nem emlékszem? - nyögi ki nagy nehezen, és az én arcom lángba borul.
Mégis mire céloz? Azt hiszi, hogy lefeküdtünk amire Ő nem emlékszik? Hát ez most egy kissé szarul esett. Mármint ilyen ribancnak nézek ki? Azt hiszi, hogy kihasználtam az alkalmat és rá mozdultam csak azért mert Ő részeg volt? Soha nem tennék ilyet. Igen, még akkor sem, hogy fülig bele vagyok zúgva. Tudtam, hogy reggelre nem fog emlékezni semmire, és ha olyan lettem volna akkor tényleg kihasználhattam volna az alkalmat és szépen szóval megdugathattam volna magam vele. De nem tettem! Sőt még csak rá sem gondoltam az efféle mocskos dolgokra. Ő volt az aki benne lett volna, nem pedig én. Pont ezért fáj, hogy kételkedik bennem. Én azt hittem, hogy teljes mértékben megbízik bennem. Én nem vagyok Mandy vagy az előző barátnői akik csak azért jártak vele mert focista és irtó jól néz ki.
- Hogy mi van? - kérdezem egy kissé mérgesen, és idegességemben elkezdek a pizsamám aljával játszani. Jobban mondva összegyűröm és Liam fejét képzelem oda. Igen mérges vagyok rá amiért azt hiszi, hogy kihasználtam.
- Mi lefeküdtünk? - kérdezi úgy mintha a világ legjobb témájáról beszélnék. A hangjában azonban idegességet vélek felfedezni. Szóval fél tőle,hogy esetleg történtek olyan dolgok amiknek nem lett volna szabad megtörténnie. Én ezen miért nem lepődök meg? Talán azért nem mert túl szép volt minden. Normális és csak a barátjának tart aki mellett önmaga lehet. Nem pedig úgy tekint rám mint egy lányra.
- Komolyan ilyen ribancnak nézek ki? - emelem fel a hangom mire Ő meghökken és nagy szemeket mereszt rám. Nem számított a kitörésemre. De ezt úgy érzem, hogy most a fejéhez kell vágnom. - Azt hiszed, hogy kihasználtam azt, hogy részeg vagy és rögtön rád mozdultam? Ilyen cafkának nézek ki? Hát köszi. - mondom durván és felhúzom az orrom. A kis pimasz pedig még vigyorog rajtam. Sőt mellém mászik és végig simít a kezemen, de én akkor sem nézek rá.
- Igazából csak azért kérdeztem, ugyanis féltem attól, hogy esetleg megcsókoltalak és mostanra már nem emlékszem rá, ami borzalmas lenne - mondja kuncogva, az én szívem pedig hevesebben kezd el dobogni. Szóval gondolkozott már rajta, hogy megcsókoljon. Hű.
- Hiába magyarázkodsz, nem veszem be - vágom be a durcát, de Ő nem adja fel ilyen könnyen. Az állam alá nyúl és maga felé akarja fordítani a fejem, de erőszakos vagyok és már pedig akkor sem fordítom oda. Na igen, de minél távolabb akarok Tőle menni, Ő annál közelebb jön hozzám, végül pedig azt veszem észre, hogy elfogy alólam az ágy és a szőnyegen landolok, aminek persze Liam rettentően örül. Ismét nem bírja abba hagyni a nevetést, de mikor össze szedi magát, úgy gondolja, hogy ideje a segítségemre sietnie és lenéz a szőnyegre ahol én még mindig szét terülve fekszem. Egy csapásra abba hagyja a nevetést és a talpamat figyeli. Rögtön rájövök, hogy mit néz annyira.
- Csini tetkó - állapítja meg, mire az arcomba szökken a vér. Ezt nem hiszem el. Ő az első személy aki meglátta a titkos tetkóm, aminek persze nem örülök ugyanis ez csak az én titkom volt. Basszus. - Made in England? Tök egyedi! - mondja vigyorogva, én pedig ezt hallatán rögtön felállok a szőnyegről és megindulok felé. Miközben a mutató ujjamat a csupasz mellkasára bököm.
- Ha el mered valakinek mondani...- minden egyes szó után bökök egyet a mellkasán, de Ő nem rémül meg. Csak jóízűen nevet az idegességemen.
- Á, szóval én vagyok az első aki először meglátta - mondja diadalittasan. - Bírom a vagány csajokat! - teszi hozzá nevetve mire én ismét zavarba jövök. Biztos megint csak képzeltem azt, hogy bókolt. De nem hiszem. Ez már nagyon is valóság.
- Örülnék neki ha ez a kettőnk titka maradna - suttogom halkan és lehajtom a fejem. Ennyi évig titkoltam és remélem, hogy ezek után sem fogja más megtudni.
- Bírhatsz bennem P. Ez a kettőnk kis titka marad - mondja kuncogva és egy puszit nyom az arcomra. Istenem. Ne mutass ki érzéseket! Ez csak egy ártatlan puszika volt. - De most már örülnék ha vissza kaphatnám a ruháimat, ugyanis nincs kedvem bele ütközni a diribe...akarom mondani az apukádba - tereli el a témát mire én rögtön kapcsolok és a fürdőszobába veszem az irányt ahol tegnap a ruháit hagytam.
Mikor belépek a radiátorhoz megyek ahol a ruhái száradtak egész éjjel. Félek a látványtól ugyanis az első mosásomat tudhatom magam mögött. Viszont a végeredmény nem lett annyira rossz. Igaz a hányás foltok meglátszanak a kockás ingén, viszont legalább már nem bűzlik. Így aztán vigyorogva és boldogan megyek vissza majd nyomom a kezébe Ő pedig rögtön meghökken mikor vissza kapja a cuccait. Talán túl illatosak lettek.
- Öhm...életemben először mostam szóval eléggé érdekesre sikerült - túrok bele a hajamba zavartan, mire Liam gyanakodva kezdi el szaglászni az ingét és a nadrágját. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Ha most kiröhög én soha többé semmit nem mosok ki. - Talán túl illatos lett. - nyöszörgöm szégyenembe, paprikapiros arccal.
- Ezeknek lányos illatuk van - mondja mikor az ingét is megszagolta. Nem tusfürdővel és samponnal kellett volna mosnom. De basszus, honnan szereztem volna mosóport vagy mit? Az anyámat nem kelthettem fel, na. Örüljön, hogy legalább nem bűzlik. - Alma illata van. Jobban mondva pont olyan a ruháim illata mint a Te hajad szokott lenni - mondja, én pedig még jobban zavarba jövök. Rájött arra, hogy alma illatú sampont használok. Azta. Ez azért kemény.
- Azért ugyanis alma illatú sampont használok. - nyögöm ki és szinte már le is izzadok annyira félek a reakciójától.
- Imádom az almát. Pont ezért imádom a hajad illatát is - kacsint felém pimaszul és az ájulás szélén állok. Ilyen nincs. Titkon a hajamat szaglássza? És én ezt eddig miért nem tudtam. Habár Liamnek meg csoki illata van. Ne kérdezzétek, hogy honnan jött ez az egész. Egyszerűen csoki és kész. - A mobilomat nem láttad véletlenül? - kérdezi még, én pedig össze szedem magam és újra vissza megyek a fürdőszobába ahol a készüléket hagytam. Vagyis a mosdó szélén, majd a telójával együtt megyek vissza újra a szobámba ahol addigra már felöltözve látom újra viszont. Sajnos. Pedig nem bántam volna ha még el kellett volna néznem a csupasz testét. A kezébe nyomom a telefonját, Ő pedig rögtön azzal kezd el babrálni, majd pár másodperc múlva kissé csalódottan csúsztassa a zsebébe. - Egész éjjel nem voltam otthon, az apámnak pedig még csak az eszébe sem jutott, hogy esetleg felhívjon, hogy hol vagyok. Jellemző - mondja unottan én pedig várom a folytatást, de nem kapom meg. Ezt most úgy mondta, mintha nagyon rossz viszonya lenne a családjával. Hát ahogy az anyjával beszélt nem csodálom, hogy nem érdeklődnek felőle.
- Talán hívott, csak Te véletlenül kinyomtad és nem emlékszel rá - próbálom jobb kedvre deríteni, de erre kapok Tőle egy fancsali mosolyt. Nem győztem meg.
- Szó sincs ilyesmiről - csóválja a fejét szomorúan. - Egyszerűen csak szarik a fejemre és nem érdekli, hogy mit csinálok. Fontosabb számára az a kurva mint én. - most lekurvázta az anyját? Vagy mi van? Ezt én már tényleg nem értem. Mégis mi a franc folyik a családjában amiről én nem tudok? - Ha nem gond, most már tényleg haza mennék - néz rám és látom rajta, hogy próbálja elrejteni a szomorúságát amit a szülei okoznak neki, de én átlátok rajta. Valami problémája van a családjával, csak nem meri elmondani.
- Liam ugye tudod, hogyha bármi bánt, vagy csak valakinek ki akarod önteni a szíved én szívesen meghallgatlak? - gőzöm sincs, hogy hirtelen miért merem megfogni a kezét, de megfogtam neki és lágyan simogatni kezdtem, de az Ő arca rezzenéstelen maradt. Inkább még fájdalmasabb arckifejezése lett amit nem tudtam hova tenni, szóval gyorsan inkább elhúztam a kezem a kezétől. Erről ennyit.
- Köszi, de megoldom én egyedül is a gondjaimat - egy mosolyt erőltet az arcára ami természetesen nem szívből jön.
Lezártnak tekinti a témát és az ajtót kezdi el nézni. Hát persze haza akar menni. Oké.
És mi van akkor ha én nem akarom azt, hogy haza menjen? Mennyire jó lenne ha örökre együtt maradhatnánk. Na nem mintha lenne egymáshoz valami közünk, de akkor is. Én már megterveztem a közös kis jövőnket.
- Ahogy gondolod - vonom meg a vállam semmi érzelem nélkül majd az ajtóhoz sietek és szívből remélem, hogy a szüleim nem vesznek észre. Azt sem tudom, hogy hány óra van.
A folyosón lepisszegem Liamet nehogy megszólaljon, Ő pedig szerencsére veszi az adást - vagyis tudja, hogy nagy balhé lesz belőle ha a szüleim meglátják Őt nálunk.
De úgy látszik, hogy az Égiek szövetkeztek ellenük, ugyanis mikor leérünk a földszintre és a kijárati ajtót vesszük irányba, a konyha ajtóban megjelenik a szüleim alakja. Elvesztünk. Bájosan rájuk mosolygok és Liam is ugyan így tesz.
- Hát Ti? - kérdezi anya kíváncsian és tetőtől talpig végig mér. Liamen egész sokáig elidőz végül egy kis grimasz jelenik meg a száján. Nem csoda, hisz utálja ha valakin piszkos ruha van. És Liamen az van.
- Öhm, Liam épp indulni készül - mondom zavartan, erre a mellettem álló srác hivatalosan elkezd bólogatni.
- Igen? Ez érdekes ugyanis azt sem hallottuk, hogy mikor jött - gondolkozik el anya. Talán tudja az igazat? Nem hinném. Hisz akkor nem engedték volna meg, hogy a szobámba aludjon velem, hanem rögtön haza küldték volna.
- Elég korán jött. Szóval ezért nem hallottátok - mondom egyszerűen és segélykérően Liamre pillantok aki veszi a lapot.
- Igen, tudják öhm...izé elég korán kelő típus vagyok - vakarja meg a tarkóját.
A szüleim összenéznek. Le fogunk bukni mind ketten. A szüleim át fognak rajtunk látni amin nem is csodálkozok.
- Ez érthető, de mit keresel ilyen korán nálunk a lányommal? - apa szemkontaktust akar kezdeményezni Liammel, de a srác inkább engem kezd el bámulni tanácstalanul.
Hm erre most mit válaszoljunk? Valami érthető kifogás kell amit a szüleim szó nélkül bevesznek. Ez oké, de mégis mi  a csodát hazudjunk amit elhisznek? Az apám már így is úgy néz szegény fiúra mint akit menten ki akar herélni, csak azért mert kettesben volt velem. Bele sem merek gondolni, hogy mit csinálna ha megtudná, hogy egy ágyban aludtunk. Minél jobban töröm az eszem és mikor azon vagyok, hogy feladjam mikor hirtelen megvilágosodok.
- Korrepetáltam matekból - válaszolom egyszerűen, mire Liam megnyekken a szüleim pedig gyanakodva méregetnek. Hülyeség? Lehet, de az apám tanár szóval az ilyet jó néven kell vennie.
- Ezt nehezen hiszem el, ugyanis nagyon jól tudom, hogy Liam James Payne nem a tanulásról híres - mondja apa, bennem pedig még az ütő is megáll. Hát ezzel fején találta a szöget. Liamet még soha nem láttam könyvel a kezében és ezt az apám is nagyon jól tudja.
- Tudja igazgató úr semmit sem késő elkezdeni. A maga lány pedig tökéletes tanár lenne ugyanis egy óra alatt szinte az egész matek könyvet bele verte a fejembe. - én mint tanár? Az apám pedig büszkeséggel néz rám? Tényleg mondtam már, hogy tanárnak szán? Ami persze soha nem fog megtörténni ugyanis ha egyszer kiszabadulok a suliból soha nem mennék újra vissza.
Minden elismerésem Liamé. Az orrom alatt elmosolyodok, viszont az apámra kissé bunkón nézek. Tudja ezt, hogy mire értem. Igen arra, hogy iskolán kívül vagyunk.
- Iskolán kívül vagyunk szóval szólíts nyugodtan Mr.McClintonnak. - hát kezdetnek ez is valami, de Ő legalább megpróbálta. Liam azonban büszke magára amiért az igazgató ilyet mondott pont neki. - Viszont Parker ez ismét elég rossz húzás volt a részedről amiért nem szóltál nekünk.
- Na ne már! - csattanok fel idegesen. - Én csak segítettem rajta.
- Igen, de szólnod kellett volna, hogy vendégünk lesz - mondja komoran apa én pedig az ég felé emelem a tekintetemet. Liam az egyik lábáról a másikra áll és látszólag zavarban van.
- Oké, megjegyeztem - válaszolom bunkón.
- Amint látom a stílusodon még mindig nem változtattál - mondja keményen apa, de erre nem szólok semmit.
- Hát én akkor asszem most már tényleg megyek - hallom meg mellőlem Liam hangját és gyorsan az orra alatt elmond egy halk sziát, majd köszön a szüleimnek is és végül elhagyja a házunkat.
Amit szerintem jól is tett ugyanis ezek után egy hatalmas vita keletkezik köztem és az apám között amiért állítása szerint a szemébe hazudtam, mivel szerinte valami nem stimmel köztem és Liam köztt ugyanis túl sokat vagyunk mostanában együtt, de Ő úgyis rá fog jönni ha valamit titkolunk előtte és akkor kicsapja az iskolából Liamet, engem pedig zárdába küld.
Végül vissza rohanok a szobámba és végleg megfogadom, hogy nem beszélek az apámmal. Azonban az valahogy jobban zavar, hogy Liambe már megint mi ütött amiért hirtelen csak úgy felszívódott. Kész rémálom kiigazodni ezen a srácon...

26

Itt a köviiiii :D és igen a töri végéig naponta fognak érkezni a részek :) remélem örültök és ennek hála komiztok issssss

- Parker Te meg mit csinálsz? - hallom meg Matty kérdő hangját és ez az a pillanat mikor azt sem tudom, hogy mit csináljak. Kinyitom a szemeimet és kisöcsém még mindig a derekam pihen, amivel nem is lenne semmi baj, ha közben egy szintén másik fiú kéz nem kapcsolódna a derekamra. Igen, Liam egész éjjel magához szorított amit én nem is bántam egészen idáig.
De a kisöcsém pont rosszul helyezkedett el így pontosan ráült Liam kezére is, aki ezt mikor megérezte mozdult egyet. Igazából nem is buktunk volna le ha Mr. " FérfinakKépzelemMagam" Payne nem mozdult volna meg. Ugyanis az egész fejéig fel volt húzva a takaró szóval Matty nem látta volna meg, hogy valaki fekszik mellettem, ha ez a szerencsétlen nem mozdult volna meg. Azonban megmozdult. Egyrészt azért mert az öcsém ráült a kezére, másrészt pedig gondolom azért mert felébredt Matty hangos beszédjére.
Szóval pár másodperc múlva, Matty szája tátva marad miközben a csupasz mellkasú Liamet nézi. Igen, tudom neki úgy tűnhet, hogy Liam tök meztelen, de ez nem igaz ugyanis van rajta alsógatya. A látszat mindig csal ,nem igaz?
- Nem. Láttál. Semmit. - mondom úgy mintha ki akarnám törölni az öcsém emlékezetét, de rögtön megbánom ugyanis az a bizonyos bomba máris robban.  Matty amilyen gyorsan csak tud leugrik rólam, én pedig rögtön utána. Nem érdekel, Liam szorító keze úgy ahogy az sem, hogy mikor kinyissa a szemeit azt sem tudja, de mikor szólásra akarná nyitni a száját a feje ismét vissza pottyan a párnámra és alszik tovább.
Nem, engem csak az öcsém érdekel akit az életem árán is el kell kapnom, hogy tudjam megakadályozni azt, hogy az a bizonyos bomba végleg felrobbanjon. A szüleim soha nem tudhatják meg, hogy Liam itt aludt ráadásul velem egy ágyban.
- PARKER FIÚVAL ALUDT EGY ÁGYBAN!!! - ordítja el magát a szobám közepén, erre Liam ismét felnyög én pedig szó nélkül ráugrom az öcsémre majd a szájára tapasztom a tenyeremet és kérlő pillantást küldök felé.
De megmakacsolja önmagát ugyanis hadjáratot indít ellenem. Jobban mondva minden áron szabadulni akar tőlem, de legjobban a tenyeremet akarja levenni a szájáról. Azonban én sem hagyom magam. Nem fogja tönkre tenni az életemet egy kis szaros.  Rúg, kapálózik, próbál a lábamra taposni és ott üt ahol csak tud. A lábaimon lévő ujjaimat nem érzek, úgy ahogy a derekamat sem. Asszem el kell beszélgetnem a szüleimmel arról, hogy ne engedjék Mattyt több karate és birkózó órára mert ha így folytassa időnap előtt széttöri a csontjaimat. Az egészben pedig az a legjobb, hogy Liam végig alussza a szenvedésemet - hát köszi nagyon férfias viselkedés ez tőled.
Matty megharapja a tenyeremet mire én felszisszenek, de nem veszem el onnan. Valamit gyorsan ki kell találnom. Még élni akarok, és az öcsém most épp azon van, hogy megöljön. Ezt nem hiszem el, elbánt velem egy kis kölyök aki még csak írni sem tud.
- Egyezkedjünk! - mondom ki végül, erre Matty megrezzen és végre lenyugszik. Nem csapkod, nem rugdos, de legfőképp nem nyalja a tenyeremet. Elég béna megoldás a részemről, de ez van. Engedem, hogy megfenyegessen egy kölyök. Ilyen nincs. Elvéreztem. Lenézek a srácra aki viszont gyanakodva néz a szemem közé, végül bólint egyet. Nem veszem el a tenyeremet a szájáról hanem a grabancánál fogva húzom be a fürdőszobába majd zárom be magunkra az ajtót. Addigra Matty a mosdónak támaszkodik és mint az igazi gengszterek össze kulcsolja a kezeit a mellkasa előtt és elég félelmetesen néz rám. - Akár mint kérhetsz Tőlem, de cserébe nem mondod el anyáéknak, hogy mit láttál. Szóval a mi kis titkunk marad, hogy egy fiúval láttál aludni.
- Egy meztelen fiúval. - javít ki hevesen, mire én megforgatom a szemeit. Még jobb. Legalább minden pillanatra oda figyel. Esküszöm engem egyszer a testvéreim fognak a sírba küldeni. - De vissza térve az ajánlatodra, beszélhetünk róla. - egyezik bele és úgy beszél mint egy vérbeli felnőtt. Élvezze a pillanatot, ilyen többet úgysem lesz. Viszont tudom, hogy most nagyot fogok szívni. Kis vérszívó.
- Oké, halljam mit akarsz - mondom bunkón, erre az arcán megjelenik egy hatalmas ravasz, pimasz mosoly miközben az állat simogatja és a szemöldökeit húzogatja fel -le. Rosszul kezdődik. Nagyon rosszul. Matty soha sem a jó magaviseletéről volt híres. Sőt nem egyszer kezdett el cirkuszolni egy élelmiszer bolt kellős közepén, csak azért mert anya nem akar megvenni neki egy cukorkát. És végül mindig célba ért.
- Elmenni a Szörnyek vidámparkjába. - mondja egyszerűen. Most komolyan ezt kérdi? Egy hülye vidámparkba akar menni? Hát akkor menjen, senki nem akadályozza meg.
Egyébként a Szörnyek vidámparkja egy ostoba park, London kellős közepén és valami oknál fogva most minden gyerek oda akar elmenni, mivel állítólag eszméletlen, hogy milyen jól lehet ott szórakozni ugyanis annyira félelmetes. A suliban elég sokan beszélnek róla és mindenki oda-vissza van a helytől. Engem soha nem izgatott. Buta szörnyes izék amik engem akarnak megijeszteni. Könyörgöm engem ilyennel nem félemlít meg senki. Tőlem még a King Kong is ki ugorhat elém az egyik hullámvasút közben akkor sem ijednék meg.
- Ki tart vissza? - tárom szét a kezeimet és nem értem, hogy ezzel mit akar. Egy vidámparkról beszélünk ahova gyerekek járnak játszani. Nincs rá pénze? Ha zsebpénzt vár tőlem akkor arra élete végig várhat ugyanis le vagyok égve már olyan egy éve. Régen volt szülinapom és karácsony is.
- Talán az, hogy kicsi vagyok? - mondja tök egyértelműen én pedig értetlenül pislogok felé. Kicsi? Mármint alacsony, vagy korilag kicsi? Több értelmű szó bocsi. - Csak tizenöt év felett mehet be egyedül az ember. És mivel én még túl fiatal vagyok ezért csak tizenöt év felettivel mehetek be. Érted?
Ja, hogy itt van a kutya elásva. Csak tizenöt év felettiek mehetnek be nagykorú kíséret nélkül. És mivel az öcsém fiatal ezért nem engedik be. Szóval itt jövök a képbe én.
- Azt akarod, hogy vigyelek be? - kérdezem az egyértelmű dolgot. Tuti, hogy ezt akarja.
- Igen, ugyanis anyának soha nincs ideje, apa szerint pedig túl félelmetes és csak megijednék. - ezen miért nem lepődök meg? Ismerős helyzet. Kiskoromba velem is sokat játszottak el ilyen helyzeteket. Mikor strandra akartam menni, vagy mikor moziba. Mindig valami hülye kifogással lezártak. És nekem nem volt nővérem akit megfenyegethettem volna. Pedig én is megcsináltam volna a jó cél érdekében. De mivel, hogy most én vagyok a nővér ezért kicsit sem tetszik Matty ötlete.
- És ha most rábólintok akkor ígéred, hogy soha senkinek nem mondod el?
- Beckynek sem?
- Becky eljöhet a vidámparkba, de az egyességünkről nem tudhat semmit - mondom keményen, mire ő csak állja a nézésemet. Ha Beckynek a fülébe jutna előbb utóbb a szüleim is megtudnák ugyanis egy kis pletykafészek a legkisebb lányuk. - Ígérd meg, hogy kettőnk között marad az, hogy Liam ma nálam aludt! - Matty szeme elkerekedik és ismét meghökkent. Basszus azt nem tudta, hogy Liam az a srác aki az ágyamban alszik félmeztelenül. Ezek szerint nem csak Becky szabad szájú, hanem én is. Volt kitől örökölnie.
- Á, szóval Liam volt az - kuncog fel mire én egy kissé elvörösödök. - Még jobb.
- Matty! - mondom parancsolóan, Ő pedig védekezés képen felemeli a kezeit. - Vagy megígéred vagy nincs vidámpark.
- De van ugyanis nagyon jól tudod, hogy akkor most azonnal mennék apáékhoz és elmondanám nekik, hogy anya főnökének a fia meztelenül fekszik az ágyadban. - mondja pókerarccal az én kezeim pedig ökölbe szorulnak. Kis taknyos, idegesítő...Ó, hogy mennyi mindent tudnék vele most csinálni. Vajon hány évet kapnék ha eladnám az araboknak? Vagy kik azok akik pénzt adnak gyerekekért?
- Van rajta alsógatya - motyogom az orrom alatt duzzogva.
- Hiszem ha akarom - mondja diadalittasan. Komolyan bele akar menni a részletekbe. Egy alsó tagozatos kölyök honnan tudja, hogy mi történik az ágyban? Én ilyenkor még azt hittem, hogy a gólya hozza a kisbabákat. - Szóval mi a döntésed Nővérkém? - kérdezi egy pimasz mosoly kíséretében.
- Úgy csinálsz mintha nem tudnád a választ. - forgatom meg a szemeimet unottan. Tényleg nem tudom mit játssza az eszét. Ezt a csatát én már rég elveszítettem. És bele törődtem. Megér nekem egy vidámparkot az, hogy tartsa a száját.
- Ez esetben ígérem, hogy Tőlem soha nem tudják meg azt, hogy anya főnökének a fiával aludtál egy ágyban. - mondja komoran. - Aki történetesen még meztelen is volt. - homlokon csapom magam és hirtelen elborul az agyam, de mikor elkapnám addigra Ő ügyesen kikerül majd egy hangos ajtócsapódást hallok, vagyis elhagyta a szobámat. Hál' Isten. És tudom, most lehet azt hiszitek, hogy be köp a szüleimnek, de ismerem az öcsémet. Tartani fogja a száját ugyanis fontos neki az a vacak szörnyes vidámpark.

Megcsóválom a fejem, mire a szobámból ismét egy reménytelen nyögést hallok. Csodás, végre Liam is magához tért. Össze szedem magam - jobban mondva megigazítom a kócos hajam. - és vissza megyek a szobámba, ahol végre a srác tökéletesen éber. Mosolyogva térdelek le az ágyamra, közvetlen a haldokló teste mellé. A nyögéseiből azt vonom le, hogy rettentő másnapos.
- Hogy érzed magad? - kérdezem kedvesen, erre úgy csinál mint aki menten elhányja magát, aztán elkezdi a fejét fogni.
Igen, határozottan másnapos ami azt jelenit, hogy rosszul van és majd szét megy a feje. És ezt honnan tudom ilyen biztosra? Nos láttam már az apámat ilyen állapotban és akkor anya megetetett vele egy csomó fejfájás csillapítót. Egy remek ötletem támad, majd újra kimászok az ágyamból és vissza sietek a fürdőszobába, azon belül pedig az elsősegély ládához, amit anya az összes szobába elrejtett ha véletlenül vészhelyzet alakulna ki. Hát Liam most szarul érzi magát, szóval ez tökéletes vészhelyzet. Elő veszem a szekrény aljából az eldugott kis ládát, majd magamhoz veszek egy fájdalom csillapítót és egy pohár hideg vizet, majd azokkal a társaságukkal megyek vissza újra a szobámba Liamhez. - Ezt vedd be! - mutatok a gyógyszerre, Liam pedig kissé kérdően pislog felém. - Nem akarlak megmérgezni nyugi. Ez csak a fejedre gyógyszer ugyanis ha nem csal az érzékem, rettentően fájhat. - mondom mosolyogva.
- Majd szét robban - mondja elkeseredve majd nagy nehezen felül és kiveszi a tenyeremből a gyógyszer és vele egy időben a vizet is amit szinte egyszerre felhörpint. - Egy Istennő vagy. - néz rám hálásan és végig simít az arcomon. Már kezdem megszokni az efféle megnyilvánulásait.
- Ez csak természetes - vonom meg a vállam egyszerűen. - Pár óra múlva kihevered az egész tegnap éjszakádat.
- Apropó tegnap éjjel - szól közbe és az amúgy is kócos hajába túr. - Elég sok mindenre emlékszem, viszont vannak sötét foltok is amikre most szeretnék választ kapni. Szóval mennyire viselkedtem cikin? - kérdezi zavartan én pedig felkuncogok.
Ha most mindent el kéne mondanom neki akkor egész nap itt maradhatna. Meg amúgy is szerintem nem akarja hallani a részleteket.
- Nem voltál olyan vészes - csóválom meg a fejem vigyorogva.
- Mennyire nem?
- Hát lehánytad saját magad, aztán mikor ki akartam mosni a ruháidat hát nos...elaludtál az ágyamba és nem akartál haza menni - mondom röviden, mire Ő kissé elfehéredik.
- Akkor nagyon durva voltam - húzza el a száját szomorúan.
- Inkább vicces voltál. Vagyis én jól szórakoztam rajtad - mondom kuncogva erre végre Ő is elmosolyodik.
- És mi volt ez a veszekedés reggel az öcséddel? - kérdez rá a másik fontos kérdésre. Mintha nem lenne nyilvánvaló.
- Mivel az éjjel váratlanul állítottál be és nem tudtalak haza küldeni ezért nem tudtam előre figyelmeztetni őket rólad - mondom tömören, neki pedig rögtön leesik.
- Szóval nem tudják, hogy itt vagyok - mondja ki helyettem és erre rögtön lehúzza magáról a takarót. Kicsit sem zavartassa, hogy csak egy alsógatyában pózol előttem. Komolyan ennyire normális nála ez a lenge öltözet? - Akkor ez esetben jobb lesz ha megyek, nehogy bajba keveredj miattam - mondja gyorsan, majd elkezd a szobámba körül nézni. - Hol vannak a ruháim? - pillant rám, de én valahogy meg sem hallom.
Akaratom ellenére is a csupasz testét bámulom amit Ő láthatóan nagyon élvez, ugyanis fülig elvigyorodik. Örökké el tudnám bámulni ezt a testet. Vagyis...na, már megint elkalandoztam a fontos dolgok pedig háttérbe szorultak...