27

Itt is a kövi rész :D és szerintem itt az ideje, hogy szólja a töri 35 fejezetes lesz epilógussal együtt :D de már elkezdtem írni az új törit :P komizniiiii érrrrrrrrrrr

- Kérdezhetek még valamit? - pillant rám hirtelen Liam, mire én bólintok egy aprót. Hirtelen újra nem is akar kimászni az ágyból. Vagyis jobban mondva ki akart, de mikor elkezdte a ruháit keresni és nem találta meg, inkább úgy döntött, hogy újra vissza mászik az ágyamba. Aminek én azért örültem. Hisz lehet ez az utolsó alkalom mikor megosztozhatom vele az ágyamba. Lehet az utolsó? Tuti, hogy az utolsó ugyanis ilyen soha többé nem lesz, hogy részegen beállít hozzám és nem fog akarni haza menni. Egy kissé zavarba jön, és a kócos hajába túr. Úgy néz ki, hogy nem találja a szavakat. De vajon mit akarhat kérdezni, amitől ennyire zavarban van? - Esetleg történt közöttünk valami, amire emlékeznem kéne, de én nem emlékszem? - nyögi ki nagy nehezen, és az én arcom lángba borul.
Mégis mire céloz? Azt hiszi, hogy lefeküdtünk amire Ő nem emlékszik? Hát ez most egy kissé szarul esett. Mármint ilyen ribancnak nézek ki? Azt hiszi, hogy kihasználtam az alkalmat és rá mozdultam csak azért mert Ő részeg volt? Soha nem tennék ilyet. Igen, még akkor sem, hogy fülig bele vagyok zúgva. Tudtam, hogy reggelre nem fog emlékezni semmire, és ha olyan lettem volna akkor tényleg kihasználhattam volna az alkalmat és szépen szóval megdugathattam volna magam vele. De nem tettem! Sőt még csak rá sem gondoltam az efféle mocskos dolgokra. Ő volt az aki benne lett volna, nem pedig én. Pont ezért fáj, hogy kételkedik bennem. Én azt hittem, hogy teljes mértékben megbízik bennem. Én nem vagyok Mandy vagy az előző barátnői akik csak azért jártak vele mert focista és irtó jól néz ki.
- Hogy mi van? - kérdezem egy kissé mérgesen, és idegességemben elkezdek a pizsamám aljával játszani. Jobban mondva összegyűröm és Liam fejét képzelem oda. Igen mérges vagyok rá amiért azt hiszi, hogy kihasználtam.
- Mi lefeküdtünk? - kérdezi úgy mintha a világ legjobb témájáról beszélnék. A hangjában azonban idegességet vélek felfedezni. Szóval fél tőle,hogy esetleg történtek olyan dolgok amiknek nem lett volna szabad megtörténnie. Én ezen miért nem lepődök meg? Talán azért nem mert túl szép volt minden. Normális és csak a barátjának tart aki mellett önmaga lehet. Nem pedig úgy tekint rám mint egy lányra.
- Komolyan ilyen ribancnak nézek ki? - emelem fel a hangom mire Ő meghökken és nagy szemeket mereszt rám. Nem számított a kitörésemre. De ezt úgy érzem, hogy most a fejéhez kell vágnom. - Azt hiszed, hogy kihasználtam azt, hogy részeg vagy és rögtön rád mozdultam? Ilyen cafkának nézek ki? Hát köszi. - mondom durván és felhúzom az orrom. A kis pimasz pedig még vigyorog rajtam. Sőt mellém mászik és végig simít a kezemen, de én akkor sem nézek rá.
- Igazából csak azért kérdeztem, ugyanis féltem attól, hogy esetleg megcsókoltalak és mostanra már nem emlékszem rá, ami borzalmas lenne - mondja kuncogva, az én szívem pedig hevesebben kezd el dobogni. Szóval gondolkozott már rajta, hogy megcsókoljon. Hű.
- Hiába magyarázkodsz, nem veszem be - vágom be a durcát, de Ő nem adja fel ilyen könnyen. Az állam alá nyúl és maga felé akarja fordítani a fejem, de erőszakos vagyok és már pedig akkor sem fordítom oda. Na igen, de minél távolabb akarok Tőle menni, Ő annál közelebb jön hozzám, végül pedig azt veszem észre, hogy elfogy alólam az ágy és a szőnyegen landolok, aminek persze Liam rettentően örül. Ismét nem bírja abba hagyni a nevetést, de mikor össze szedi magát, úgy gondolja, hogy ideje a segítségemre sietnie és lenéz a szőnyegre ahol én még mindig szét terülve fekszem. Egy csapásra abba hagyja a nevetést és a talpamat figyeli. Rögtön rájövök, hogy mit néz annyira.
- Csini tetkó - állapítja meg, mire az arcomba szökken a vér. Ezt nem hiszem el. Ő az első személy aki meglátta a titkos tetkóm, aminek persze nem örülök ugyanis ez csak az én titkom volt. Basszus. - Made in England? Tök egyedi! - mondja vigyorogva, én pedig ezt hallatán rögtön felállok a szőnyegről és megindulok felé. Miközben a mutató ujjamat a csupasz mellkasára bököm.
- Ha el mered valakinek mondani...- minden egyes szó után bökök egyet a mellkasán, de Ő nem rémül meg. Csak jóízűen nevet az idegességemen.
- Á, szóval én vagyok az első aki először meglátta - mondja diadalittasan. - Bírom a vagány csajokat! - teszi hozzá nevetve mire én ismét zavarba jövök. Biztos megint csak képzeltem azt, hogy bókolt. De nem hiszem. Ez már nagyon is valóság.
- Örülnék neki ha ez a kettőnk titka maradna - suttogom halkan és lehajtom a fejem. Ennyi évig titkoltam és remélem, hogy ezek után sem fogja más megtudni.
- Bírhatsz bennem P. Ez a kettőnk kis titka marad - mondja kuncogva és egy puszit nyom az arcomra. Istenem. Ne mutass ki érzéseket! Ez csak egy ártatlan puszika volt. - De most már örülnék ha vissza kaphatnám a ruháimat, ugyanis nincs kedvem bele ütközni a diribe...akarom mondani az apukádba - tereli el a témát mire én rögtön kapcsolok és a fürdőszobába veszem az irányt ahol tegnap a ruháit hagytam.
Mikor belépek a radiátorhoz megyek ahol a ruhái száradtak egész éjjel. Félek a látványtól ugyanis az első mosásomat tudhatom magam mögött. Viszont a végeredmény nem lett annyira rossz. Igaz a hányás foltok meglátszanak a kockás ingén, viszont legalább már nem bűzlik. Így aztán vigyorogva és boldogan megyek vissza majd nyomom a kezébe Ő pedig rögtön meghökken mikor vissza kapja a cuccait. Talán túl illatosak lettek.
- Öhm...életemben először mostam szóval eléggé érdekesre sikerült - túrok bele a hajamba zavartan, mire Liam gyanakodva kezdi el szaglászni az ingét és a nadrágját. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Ha most kiröhög én soha többé semmit nem mosok ki. - Talán túl illatos lett. - nyöszörgöm szégyenembe, paprikapiros arccal.
- Ezeknek lányos illatuk van - mondja mikor az ingét is megszagolta. Nem tusfürdővel és samponnal kellett volna mosnom. De basszus, honnan szereztem volna mosóport vagy mit? Az anyámat nem kelthettem fel, na. Örüljön, hogy legalább nem bűzlik. - Alma illata van. Jobban mondva pont olyan a ruháim illata mint a Te hajad szokott lenni - mondja, én pedig még jobban zavarba jövök. Rájött arra, hogy alma illatú sampont használok. Azta. Ez azért kemény.
- Azért ugyanis alma illatú sampont használok. - nyögöm ki és szinte már le is izzadok annyira félek a reakciójától.
- Imádom az almát. Pont ezért imádom a hajad illatát is - kacsint felém pimaszul és az ájulás szélén állok. Ilyen nincs. Titkon a hajamat szaglássza? És én ezt eddig miért nem tudtam. Habár Liamnek meg csoki illata van. Ne kérdezzétek, hogy honnan jött ez az egész. Egyszerűen csoki és kész. - A mobilomat nem láttad véletlenül? - kérdezi még, én pedig össze szedem magam és újra vissza megyek a fürdőszobába ahol a készüléket hagytam. Vagyis a mosdó szélén, majd a telójával együtt megyek vissza újra a szobámba ahol addigra már felöltözve látom újra viszont. Sajnos. Pedig nem bántam volna ha még el kellett volna néznem a csupasz testét. A kezébe nyomom a telefonját, Ő pedig rögtön azzal kezd el babrálni, majd pár másodperc múlva kissé csalódottan csúsztassa a zsebébe. - Egész éjjel nem voltam otthon, az apámnak pedig még csak az eszébe sem jutott, hogy esetleg felhívjon, hogy hol vagyok. Jellemző - mondja unottan én pedig várom a folytatást, de nem kapom meg. Ezt most úgy mondta, mintha nagyon rossz viszonya lenne a családjával. Hát ahogy az anyjával beszélt nem csodálom, hogy nem érdeklődnek felőle.
- Talán hívott, csak Te véletlenül kinyomtad és nem emlékszel rá - próbálom jobb kedvre deríteni, de erre kapok Tőle egy fancsali mosolyt. Nem győztem meg.
- Szó sincs ilyesmiről - csóválja a fejét szomorúan. - Egyszerűen csak szarik a fejemre és nem érdekli, hogy mit csinálok. Fontosabb számára az a kurva mint én. - most lekurvázta az anyját? Vagy mi van? Ezt én már tényleg nem értem. Mégis mi a franc folyik a családjában amiről én nem tudok? - Ha nem gond, most már tényleg haza mennék - néz rám és látom rajta, hogy próbálja elrejteni a szomorúságát amit a szülei okoznak neki, de én átlátok rajta. Valami problémája van a családjával, csak nem meri elmondani.
- Liam ugye tudod, hogyha bármi bánt, vagy csak valakinek ki akarod önteni a szíved én szívesen meghallgatlak? - gőzöm sincs, hogy hirtelen miért merem megfogni a kezét, de megfogtam neki és lágyan simogatni kezdtem, de az Ő arca rezzenéstelen maradt. Inkább még fájdalmasabb arckifejezése lett amit nem tudtam hova tenni, szóval gyorsan inkább elhúztam a kezem a kezétől. Erről ennyit.
- Köszi, de megoldom én egyedül is a gondjaimat - egy mosolyt erőltet az arcára ami természetesen nem szívből jön.
Lezártnak tekinti a témát és az ajtót kezdi el nézni. Hát persze haza akar menni. Oké.
És mi van akkor ha én nem akarom azt, hogy haza menjen? Mennyire jó lenne ha örökre együtt maradhatnánk. Na nem mintha lenne egymáshoz valami közünk, de akkor is. Én már megterveztem a közös kis jövőnket.
- Ahogy gondolod - vonom meg a vállam semmi érzelem nélkül majd az ajtóhoz sietek és szívből remélem, hogy a szüleim nem vesznek észre. Azt sem tudom, hogy hány óra van.
A folyosón lepisszegem Liamet nehogy megszólaljon, Ő pedig szerencsére veszi az adást - vagyis tudja, hogy nagy balhé lesz belőle ha a szüleim meglátják Őt nálunk.
De úgy látszik, hogy az Égiek szövetkeztek ellenük, ugyanis mikor leérünk a földszintre és a kijárati ajtót vesszük irányba, a konyha ajtóban megjelenik a szüleim alakja. Elvesztünk. Bájosan rájuk mosolygok és Liam is ugyan így tesz.
- Hát Ti? - kérdezi anya kíváncsian és tetőtől talpig végig mér. Liamen egész sokáig elidőz végül egy kis grimasz jelenik meg a száján. Nem csoda, hisz utálja ha valakin piszkos ruha van. És Liamen az van.
- Öhm, Liam épp indulni készül - mondom zavartan, erre a mellettem álló srác hivatalosan elkezd bólogatni.
- Igen? Ez érdekes ugyanis azt sem hallottuk, hogy mikor jött - gondolkozik el anya. Talán tudja az igazat? Nem hinném. Hisz akkor nem engedték volna meg, hogy a szobámba aludjon velem, hanem rögtön haza küldték volna.
- Elég korán jött. Szóval ezért nem hallottátok - mondom egyszerűen és segélykérően Liamre pillantok aki veszi a lapot.
- Igen, tudják öhm...izé elég korán kelő típus vagyok - vakarja meg a tarkóját.
A szüleim összenéznek. Le fogunk bukni mind ketten. A szüleim át fognak rajtunk látni amin nem is csodálkozok.
- Ez érthető, de mit keresel ilyen korán nálunk a lányommal? - apa szemkontaktust akar kezdeményezni Liammel, de a srác inkább engem kezd el bámulni tanácstalanul.
Hm erre most mit válaszoljunk? Valami érthető kifogás kell amit a szüleim szó nélkül bevesznek. Ez oké, de mégis mi  a csodát hazudjunk amit elhisznek? Az apám már így is úgy néz szegény fiúra mint akit menten ki akar herélni, csak azért mert kettesben volt velem. Bele sem merek gondolni, hogy mit csinálna ha megtudná, hogy egy ágyban aludtunk. Minél jobban töröm az eszem és mikor azon vagyok, hogy feladjam mikor hirtelen megvilágosodok.
- Korrepetáltam matekból - válaszolom egyszerűen, mire Liam megnyekken a szüleim pedig gyanakodva méregetnek. Hülyeség? Lehet, de az apám tanár szóval az ilyet jó néven kell vennie.
- Ezt nehezen hiszem el, ugyanis nagyon jól tudom, hogy Liam James Payne nem a tanulásról híres - mondja apa, bennem pedig még az ütő is megáll. Hát ezzel fején találta a szöget. Liamet még soha nem láttam könyvel a kezében és ezt az apám is nagyon jól tudja.
- Tudja igazgató úr semmit sem késő elkezdeni. A maga lány pedig tökéletes tanár lenne ugyanis egy óra alatt szinte az egész matek könyvet bele verte a fejembe. - én mint tanár? Az apám pedig büszkeséggel néz rám? Tényleg mondtam már, hogy tanárnak szán? Ami persze soha nem fog megtörténni ugyanis ha egyszer kiszabadulok a suliból soha nem mennék újra vissza.
Minden elismerésem Liamé. Az orrom alatt elmosolyodok, viszont az apámra kissé bunkón nézek. Tudja ezt, hogy mire értem. Igen arra, hogy iskolán kívül vagyunk.
- Iskolán kívül vagyunk szóval szólíts nyugodtan Mr.McClintonnak. - hát kezdetnek ez is valami, de Ő legalább megpróbálta. Liam azonban büszke magára amiért az igazgató ilyet mondott pont neki. - Viszont Parker ez ismét elég rossz húzás volt a részedről amiért nem szóltál nekünk.
- Na ne már! - csattanok fel idegesen. - Én csak segítettem rajta.
- Igen, de szólnod kellett volna, hogy vendégünk lesz - mondja komoran apa én pedig az ég felé emelem a tekintetemet. Liam az egyik lábáról a másikra áll és látszólag zavarban van.
- Oké, megjegyeztem - válaszolom bunkón.
- Amint látom a stílusodon még mindig nem változtattál - mondja keményen apa, de erre nem szólok semmit.
- Hát én akkor asszem most már tényleg megyek - hallom meg mellőlem Liam hangját és gyorsan az orra alatt elmond egy halk sziát, majd köszön a szüleimnek is és végül elhagyja a házunkat.
Amit szerintem jól is tett ugyanis ezek után egy hatalmas vita keletkezik köztem és az apám között amiért állítása szerint a szemébe hazudtam, mivel szerinte valami nem stimmel köztem és Liam köztt ugyanis túl sokat vagyunk mostanában együtt, de Ő úgyis rá fog jönni ha valamit titkolunk előtte és akkor kicsapja az iskolából Liamet, engem pedig zárdába küld.
Végül vissza rohanok a szobámba és végleg megfogadom, hogy nem beszélek az apámmal. Azonban az valahogy jobban zavar, hogy Liambe már megint mi ütött amiért hirtelen csak úgy felszívódott. Kész rémálom kiigazodni ezen a srácon...

26

Itt a köviiiii :D és igen a töri végéig naponta fognak érkezni a részek :) remélem örültök és ennek hála komiztok issssss

- Parker Te meg mit csinálsz? - hallom meg Matty kérdő hangját és ez az a pillanat mikor azt sem tudom, hogy mit csináljak. Kinyitom a szemeimet és kisöcsém még mindig a derekam pihen, amivel nem is lenne semmi baj, ha közben egy szintén másik fiú kéz nem kapcsolódna a derekamra. Igen, Liam egész éjjel magához szorított amit én nem is bántam egészen idáig.
De a kisöcsém pont rosszul helyezkedett el így pontosan ráült Liam kezére is, aki ezt mikor megérezte mozdult egyet. Igazából nem is buktunk volna le ha Mr. " FérfinakKépzelemMagam" Payne nem mozdult volna meg. Ugyanis az egész fejéig fel volt húzva a takaró szóval Matty nem látta volna meg, hogy valaki fekszik mellettem, ha ez a szerencsétlen nem mozdult volna meg. Azonban megmozdult. Egyrészt azért mert az öcsém ráült a kezére, másrészt pedig gondolom azért mert felébredt Matty hangos beszédjére.
Szóval pár másodperc múlva, Matty szája tátva marad miközben a csupasz mellkasú Liamet nézi. Igen, tudom neki úgy tűnhet, hogy Liam tök meztelen, de ez nem igaz ugyanis van rajta alsógatya. A látszat mindig csal ,nem igaz?
- Nem. Láttál. Semmit. - mondom úgy mintha ki akarnám törölni az öcsém emlékezetét, de rögtön megbánom ugyanis az a bizonyos bomba máris robban.  Matty amilyen gyorsan csak tud leugrik rólam, én pedig rögtön utána. Nem érdekel, Liam szorító keze úgy ahogy az sem, hogy mikor kinyissa a szemeit azt sem tudja, de mikor szólásra akarná nyitni a száját a feje ismét vissza pottyan a párnámra és alszik tovább.
Nem, engem csak az öcsém érdekel akit az életem árán is el kell kapnom, hogy tudjam megakadályozni azt, hogy az a bizonyos bomba végleg felrobbanjon. A szüleim soha nem tudhatják meg, hogy Liam itt aludt ráadásul velem egy ágyban.
- PARKER FIÚVAL ALUDT EGY ÁGYBAN!!! - ordítja el magát a szobám közepén, erre Liam ismét felnyög én pedig szó nélkül ráugrom az öcsémre majd a szájára tapasztom a tenyeremet és kérlő pillantást küldök felé.
De megmakacsolja önmagát ugyanis hadjáratot indít ellenem. Jobban mondva minden áron szabadulni akar tőlem, de legjobban a tenyeremet akarja levenni a szájáról. Azonban én sem hagyom magam. Nem fogja tönkre tenni az életemet egy kis szaros.  Rúg, kapálózik, próbál a lábamra taposni és ott üt ahol csak tud. A lábaimon lévő ujjaimat nem érzek, úgy ahogy a derekamat sem. Asszem el kell beszélgetnem a szüleimmel arról, hogy ne engedjék Mattyt több karate és birkózó órára mert ha így folytassa időnap előtt széttöri a csontjaimat. Az egészben pedig az a legjobb, hogy Liam végig alussza a szenvedésemet - hát köszi nagyon férfias viselkedés ez tőled.
Matty megharapja a tenyeremet mire én felszisszenek, de nem veszem el onnan. Valamit gyorsan ki kell találnom. Még élni akarok, és az öcsém most épp azon van, hogy megöljön. Ezt nem hiszem el, elbánt velem egy kis kölyök aki még csak írni sem tud.
- Egyezkedjünk! - mondom ki végül, erre Matty megrezzen és végre lenyugszik. Nem csapkod, nem rugdos, de legfőképp nem nyalja a tenyeremet. Elég béna megoldás a részemről, de ez van. Engedem, hogy megfenyegessen egy kölyök. Ilyen nincs. Elvéreztem. Lenézek a srácra aki viszont gyanakodva néz a szemem közé, végül bólint egyet. Nem veszem el a tenyeremet a szájáról hanem a grabancánál fogva húzom be a fürdőszobába majd zárom be magunkra az ajtót. Addigra Matty a mosdónak támaszkodik és mint az igazi gengszterek össze kulcsolja a kezeit a mellkasa előtt és elég félelmetesen néz rám. - Akár mint kérhetsz Tőlem, de cserébe nem mondod el anyáéknak, hogy mit láttál. Szóval a mi kis titkunk marad, hogy egy fiúval láttál aludni.
- Egy meztelen fiúval. - javít ki hevesen, mire én megforgatom a szemeit. Még jobb. Legalább minden pillanatra oda figyel. Esküszöm engem egyszer a testvéreim fognak a sírba küldeni. - De vissza térve az ajánlatodra, beszélhetünk róla. - egyezik bele és úgy beszél mint egy vérbeli felnőtt. Élvezze a pillanatot, ilyen többet úgysem lesz. Viszont tudom, hogy most nagyot fogok szívni. Kis vérszívó.
- Oké, halljam mit akarsz - mondom bunkón, erre az arcán megjelenik egy hatalmas ravasz, pimasz mosoly miközben az állat simogatja és a szemöldökeit húzogatja fel -le. Rosszul kezdődik. Nagyon rosszul. Matty soha sem a jó magaviseletéről volt híres. Sőt nem egyszer kezdett el cirkuszolni egy élelmiszer bolt kellős közepén, csak azért mert anya nem akar megvenni neki egy cukorkát. És végül mindig célba ért.
- Elmenni a Szörnyek vidámparkjába. - mondja egyszerűen. Most komolyan ezt kérdi? Egy hülye vidámparkba akar menni? Hát akkor menjen, senki nem akadályozza meg.
Egyébként a Szörnyek vidámparkja egy ostoba park, London kellős közepén és valami oknál fogva most minden gyerek oda akar elmenni, mivel állítólag eszméletlen, hogy milyen jól lehet ott szórakozni ugyanis annyira félelmetes. A suliban elég sokan beszélnek róla és mindenki oda-vissza van a helytől. Engem soha nem izgatott. Buta szörnyes izék amik engem akarnak megijeszteni. Könyörgöm engem ilyennel nem félemlít meg senki. Tőlem még a King Kong is ki ugorhat elém az egyik hullámvasút közben akkor sem ijednék meg.
- Ki tart vissza? - tárom szét a kezeimet és nem értem, hogy ezzel mit akar. Egy vidámparkról beszélünk ahova gyerekek járnak játszani. Nincs rá pénze? Ha zsebpénzt vár tőlem akkor arra élete végig várhat ugyanis le vagyok égve már olyan egy éve. Régen volt szülinapom és karácsony is.
- Talán az, hogy kicsi vagyok? - mondja tök egyértelműen én pedig értetlenül pislogok felé. Kicsi? Mármint alacsony, vagy korilag kicsi? Több értelmű szó bocsi. - Csak tizenöt év felett mehet be egyedül az ember. És mivel én még túl fiatal vagyok ezért csak tizenöt év felettivel mehetek be. Érted?
Ja, hogy itt van a kutya elásva. Csak tizenöt év felettiek mehetnek be nagykorú kíséret nélkül. És mivel az öcsém fiatal ezért nem engedik be. Szóval itt jövök a képbe én.
- Azt akarod, hogy vigyelek be? - kérdezem az egyértelmű dolgot. Tuti, hogy ezt akarja.
- Igen, ugyanis anyának soha nincs ideje, apa szerint pedig túl félelmetes és csak megijednék. - ezen miért nem lepődök meg? Ismerős helyzet. Kiskoromba velem is sokat játszottak el ilyen helyzeteket. Mikor strandra akartam menni, vagy mikor moziba. Mindig valami hülye kifogással lezártak. És nekem nem volt nővérem akit megfenyegethettem volna. Pedig én is megcsináltam volna a jó cél érdekében. De mivel, hogy most én vagyok a nővér ezért kicsit sem tetszik Matty ötlete.
- És ha most rábólintok akkor ígéred, hogy soha senkinek nem mondod el?
- Beckynek sem?
- Becky eljöhet a vidámparkba, de az egyességünkről nem tudhat semmit - mondom keményen, mire ő csak állja a nézésemet. Ha Beckynek a fülébe jutna előbb utóbb a szüleim is megtudnák ugyanis egy kis pletykafészek a legkisebb lányuk. - Ígérd meg, hogy kettőnk között marad az, hogy Liam ma nálam aludt! - Matty szeme elkerekedik és ismét meghökkent. Basszus azt nem tudta, hogy Liam az a srác aki az ágyamban alszik félmeztelenül. Ezek szerint nem csak Becky szabad szájú, hanem én is. Volt kitől örökölnie.
- Á, szóval Liam volt az - kuncog fel mire én egy kissé elvörösödök. - Még jobb.
- Matty! - mondom parancsolóan, Ő pedig védekezés képen felemeli a kezeit. - Vagy megígéred vagy nincs vidámpark.
- De van ugyanis nagyon jól tudod, hogy akkor most azonnal mennék apáékhoz és elmondanám nekik, hogy anya főnökének a fia meztelenül fekszik az ágyadban. - mondja pókerarccal az én kezeim pedig ökölbe szorulnak. Kis taknyos, idegesítő...Ó, hogy mennyi mindent tudnék vele most csinálni. Vajon hány évet kapnék ha eladnám az araboknak? Vagy kik azok akik pénzt adnak gyerekekért?
- Van rajta alsógatya - motyogom az orrom alatt duzzogva.
- Hiszem ha akarom - mondja diadalittasan. Komolyan bele akar menni a részletekbe. Egy alsó tagozatos kölyök honnan tudja, hogy mi történik az ágyban? Én ilyenkor még azt hittem, hogy a gólya hozza a kisbabákat. - Szóval mi a döntésed Nővérkém? - kérdezi egy pimasz mosoly kíséretében.
- Úgy csinálsz mintha nem tudnád a választ. - forgatom meg a szemeimet unottan. Tényleg nem tudom mit játssza az eszét. Ezt a csatát én már rég elveszítettem. És bele törődtem. Megér nekem egy vidámparkot az, hogy tartsa a száját.
- Ez esetben ígérem, hogy Tőlem soha nem tudják meg azt, hogy anya főnökének a fiával aludtál egy ágyban. - mondja komoran. - Aki történetesen még meztelen is volt. - homlokon csapom magam és hirtelen elborul az agyam, de mikor elkapnám addigra Ő ügyesen kikerül majd egy hangos ajtócsapódást hallok, vagyis elhagyta a szobámat. Hál' Isten. És tudom, most lehet azt hiszitek, hogy be köp a szüleimnek, de ismerem az öcsémet. Tartani fogja a száját ugyanis fontos neki az a vacak szörnyes vidámpark.

Megcsóválom a fejem, mire a szobámból ismét egy reménytelen nyögést hallok. Csodás, végre Liam is magához tért. Össze szedem magam - jobban mondva megigazítom a kócos hajam. - és vissza megyek a szobámba, ahol végre a srác tökéletesen éber. Mosolyogva térdelek le az ágyamra, közvetlen a haldokló teste mellé. A nyögéseiből azt vonom le, hogy rettentő másnapos.
- Hogy érzed magad? - kérdezem kedvesen, erre úgy csinál mint aki menten elhányja magát, aztán elkezdi a fejét fogni.
Igen, határozottan másnapos ami azt jelenit, hogy rosszul van és majd szét megy a feje. És ezt honnan tudom ilyen biztosra? Nos láttam már az apámat ilyen állapotban és akkor anya megetetett vele egy csomó fejfájás csillapítót. Egy remek ötletem támad, majd újra kimászok az ágyamból és vissza sietek a fürdőszobába, azon belül pedig az elsősegély ládához, amit anya az összes szobába elrejtett ha véletlenül vészhelyzet alakulna ki. Hát Liam most szarul érzi magát, szóval ez tökéletes vészhelyzet. Elő veszem a szekrény aljából az eldugott kis ládát, majd magamhoz veszek egy fájdalom csillapítót és egy pohár hideg vizet, majd azokkal a társaságukkal megyek vissza újra a szobámba Liamhez. - Ezt vedd be! - mutatok a gyógyszerre, Liam pedig kissé kérdően pislog felém. - Nem akarlak megmérgezni nyugi. Ez csak a fejedre gyógyszer ugyanis ha nem csal az érzékem, rettentően fájhat. - mondom mosolyogva.
- Majd szét robban - mondja elkeseredve majd nagy nehezen felül és kiveszi a tenyeremből a gyógyszer és vele egy időben a vizet is amit szinte egyszerre felhörpint. - Egy Istennő vagy. - néz rám hálásan és végig simít az arcomon. Már kezdem megszokni az efféle megnyilvánulásait.
- Ez csak természetes - vonom meg a vállam egyszerűen. - Pár óra múlva kihevered az egész tegnap éjszakádat.
- Apropó tegnap éjjel - szól közbe és az amúgy is kócos hajába túr. - Elég sok mindenre emlékszem, viszont vannak sötét foltok is amikre most szeretnék választ kapni. Szóval mennyire viselkedtem cikin? - kérdezi zavartan én pedig felkuncogok.
Ha most mindent el kéne mondanom neki akkor egész nap itt maradhatna. Meg amúgy is szerintem nem akarja hallani a részleteket.
- Nem voltál olyan vészes - csóválom meg a fejem vigyorogva.
- Mennyire nem?
- Hát lehánytad saját magad, aztán mikor ki akartam mosni a ruháidat hát nos...elaludtál az ágyamba és nem akartál haza menni - mondom röviden, mire Ő kissé elfehéredik.
- Akkor nagyon durva voltam - húzza el a száját szomorúan.
- Inkább vicces voltál. Vagyis én jól szórakoztam rajtad - mondom kuncogva erre végre Ő is elmosolyodik.
- És mi volt ez a veszekedés reggel az öcséddel? - kérdez rá a másik fontos kérdésre. Mintha nem lenne nyilvánvaló.
- Mivel az éjjel váratlanul állítottál be és nem tudtalak haza küldeni ezért nem tudtam előre figyelmeztetni őket rólad - mondom tömören, neki pedig rögtön leesik.
- Szóval nem tudják, hogy itt vagyok - mondja ki helyettem és erre rögtön lehúzza magáról a takarót. Kicsit sem zavartassa, hogy csak egy alsógatyában pózol előttem. Komolyan ennyire normális nála ez a lenge öltözet? - Akkor ez esetben jobb lesz ha megyek, nehogy bajba keveredj miattam - mondja gyorsan, majd elkezd a szobámba körül nézni. - Hol vannak a ruháim? - pillant rám, de én valahogy meg sem hallom.
Akaratom ellenére is a csupasz testét bámulom amit Ő láthatóan nagyon élvez, ugyanis fülig elvigyorodik. Örökké el tudnám bámulni ezt a testet. Vagyis...na, már megint elkalandoztam a fontos dolgok pedig háttérbe szorultak...

25

Itt is a kövi rész :D remélem elnyeri a tetszéseteket és megdobtok pár komivallllll :P

Nagy nehézségek árán sikerül hangtalanul felhúznom Liamet a szobámba. Persze Ő alig tudta befogni a száját, ráadásul több mint negyed óráig tartott míg sikerült felérnünk az emeletre, ugyanis mikor egymaga elindult a második lépcsőfok után majdnem lefordult. Ezért bennem kapaszkodott meg. Jobban mondva a vállamat karolta át, én pedig a mennyekbe éreztem magam. Oké, nem tehetek róla, de fülig belé vagyok zúgva szóval tök természetes dolog, hogy élvezem ha hozzám ér.
Viszont nem lehettem felhőtlenül boldog és nagyon a pillanatot vagy a közelségét se élvezhettem, ugyanis a szüleim miatt kellett stresszelnem, nehogy véletlenül felébredjenek Liam hangos csacsogása miatt. Nem értem, hogy egy részeg srácnak miért kell össze - vissza beszélnie értetlen dolgokról.
Ráadásul még azt sem tudtam, hogy mi tévő legyek vele a szobámba. Az egész ruházata tiszta trutyi a folyosón történt incidens miatt. Mondjuk jobb, hogy magát hányta le, mint engem vagy a padlót esetleg a falat vagy a bútorokat. Így legalább csak Ő lett olyan, de sajnos a gusztustalanság mellett még büdös is. Gőzöm sincs, hogy mit evett össze ma, vagy a tegnap nap folyamán, de az biztos, hogy attól most mindentől megszabadult. De még ha csak a ruhája lenne olyan- lett olyan szerencsém, hogy az arca is ugyanis szétkente a száján, és különös oknál fogva még én is kaptam belőle, ugyanis hirtelen vezérlettől fogva minden áron engem akart megölelni és megpuszilni amiért segíteni akartam rajta.
Őszintén ezen most mi a nagy segítség? Csak megpróbálom a szobámba egy picit megtisztítani, majd valahogyan kijózanítani, nehogy valami baja legyen miközben haza fele tart. Életembe nem kellett még kijózanítanom valakit. Sőt még ilyen közeli viszonyban se voltam egy részeggel sem. Én valahogy nem rajongok az alkoholért. A szüleim szerint az energiaital és a kávé is alkoholnak számít. Vitatkozhatnék velük e szempontból, ugyanis ilyen formán számukra minden jó dolog káros a szervezetre. De hát szülők, az a dolguk, hogy mindentől védjék a gyerekeiket. Azonban az enyémek néha már egy picit túlzásba viszik.
Azért kíváncsi lennék, hogy mit fognak szólni Liam szülei ahhoz ha pár óra múlva az egy szem fiacskájuk haza tántorog, egy kissé eléggé becsípve. Az biztos, hogy dicséretet nem fog érte kapni, hisz egy tizenhét éves srácról beszélünk aki még kiskorú szóval az alkohol közelébe sem mehet. És ha bele gondolok abba, hogy lehet tényleg miattam itta le magát ennyire, mert én kikosaraztam, elszégyenlem magam.

- El kell mondanom neked valamit - éppen, hogy csak becsukom magunk után a szobám ajtaját és Liam még mindig a vállamba kapaszkodik nehogy elessen, ismét elkezd csacsogni. Viszont az arca most komor és félek, hogy esetleg valami meggondolatlan dolgot akar mondani, amit talán józanul nem is mondana. De most el fogja mondani, ugyanis eléggé eltökéltnek látszik. Istenem, ennek megint sírás lesz a vége. Halványan bólintok egyet és fel vagyok készülve mindenre. Hisz a részeg ember mindig igazat mond! - Totál. Részeg. Vagyok. - nyögi ki nagy nehezen és az összes szó után csuklik egyet, én pedig hangosan felkacagok a naivitásomon.
Most komolyan ezt kellett ilyen komolyan közölni? Ezek szerint ezt ugyanis tényleg komolyan mondta azt, hogy mennyire kiütötte magát. Mintha én ezt nem látnám. Végül felé fordulok és gyengéden megfogom a kezét és hagyom, hogy az ujjaink összekulcsolódjanak. Liam szemei felcsillannak és szerintem ettől a cselekedetemtől végre eljutott a kis agyáig, hogy engem nem zavar és szívemből akar segíteni a hülye fején. Ráadásul még jól is szórakozok rajta.
- Liam - kezdem el mondani lágy hangnemben és gyengéden megsimogatom az ujjait miközben Ő azt nézi hatalmas szemekkel. - Akár hiszed, akár nem, de ezzel most semmi újat nem mondtál. Már akkor tudtam, hogy valami nem stimmel veled mikor becsengettél az ajtón és elestél a saját lábadban. Van ez így, hogy az ember néha egy kicsit elereszti magát - mondom mosolyogva, de Ő csak leszegett fejjel hallgat és az összekulcsolt ujjainkat nézi. Aminek persze semmi jelentősége nincs. Hisz reggelre úgysem fog rá emlékezni és pedig nem fogom neki elmondani, hogy megfogtam a kezét úgy mint a szerelmes párok szokják. - A Te esetedben egy kicsit jobban elereszteted magad, de nem vagy reménytelen eset. - teszem még hozzá kedvesen.
- Most gondolom nagyon undorodsz és utálsz engem ez miatt - dünnyögi az orra alatt lebiggyesztett ajkakkal, mint egy óvodás és elkezdi az összekulcsolt kezünket előre hátra himbáztatni, miközben a másik szabad kezével megtörli az orrát és a száját, de sajnos a trutyit nem tudja eltüntetni onnan. Őszintén nem undorodok tőle, ugyanis szerencsétlennek nem sikerült elfutnia a mosdóig. A nyakamat teszem rá, hogy ez az első alkalom mikor ennyi mennyiségű alkoholt fogyasztott. Szóval ez normális reakció egy tizenhét éves sráctól.
- Dehogyis! - vágom rá rögtön, de valahogy az Ő kedvén nem javítok. - Csak egy kicsit meglepődtem, ugyanis soha nem gondoltam volna, hogy majd egyszer pont én leszek az akihez éjnek évadján beállítasz ilyen állapotban - vonom meg a vállam, ami tényleg az igazság.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer éjjel majd rám tör. Még szerencse, hogy én voltam lent és hallottam meg a kopogtatását, nem pedig a szüleim. Hatalmas botrány lett volna belőle, sőt lehet még most is az lesz ugyanis gőzöm sincs, hogy hogyan fogom kicsempészni a házból.
- Muszáj ennyire túlbonyolítanod a mondataidat? Ha el akarsz küldeni a francba akkor inkább mond meg egyenesen a szemembe, ugyanis ha ilyen szavakat használsz még rosszabbul leszek és szerintem ha megint rám támad a róka, nem magamra fog szaladni, hanem rád - túr bele a hajába a szabad kezével, amin meg is lepődök ugyanis még mindig nem akarja elengedni a kezem.
Elküldeni? Őt? Ilyen állapotban? Eszembe sem jutott. Vajon tényleg ilyen bonyolultan beszélek? Lehet, ugyanis elég sokszor van olyan pillanat mikor a beszélő társam hatalmas szemeket mereszt rám és eltelik pár pillanat mire tud válaszolni a mondandómra. Aztán lehet, hogy most csak Liam számára vagyok érthetetlen az állapota miatt.
Azt hiszem, hogy érthetően kell beszélnem, mert szerintem igazat mondott azzal kapcsolatban, hogy rosszul van a beszédemtől. És ezt onnan tudom, hogy az arca megint elfehéredik és hatalmasokat nyel. Gondolom így próbálja vissza tartani a rókat, az Ő szavaival élve.
Felemelem a szabad kezemet, majd egy mosolyt varázsolok az arcomra és az ujjaimat a hajába vezetem, majd elkezdek játszani az eléggé csapott tincseivel. Fura Őt ilyen esetlenül látnom. Mármint eddig mindig olyan tökéletesen be volt állítva a haja. Most meg az alig pár centis göndöres tincsei úgy pihennek a fején mintha elázott volna. Pedig nem ázott el, hanem csak egyszerűen részeg. Bírom az eredeti göndör haját, ugyanis olyan az igazi haja csak állandóan lenyíratja rövidre így nem ad esélyt annak, hogy újra begöndörödjenek a tincsei.
- Csak azt akartam mondani, hogy segíteni szeretnék rajtad - mondom mosolyogva és kifésülöm a homlokára hulló haját, majd megpróbálom hátrafelé simítani neki, de valahogy túl rakoncátlanak a tincsei és újra ugyan úgy állnak ahogy pár perce voltak. Viszont Liam az érintésemre, lehunyja a szemeit és úgy élvezi a pillanatot. Pont úgy ahogy én is. El sem tudom képzelni, hogy hányszor képzeltem már el azt, hogy a hajával játszadozok. És most végre megtörtént! - Nem akarom, hogy valami bajod essen amiért így nézel ki.
- Annyira cuki vagy - mondja jókedvűen és ismét magához húz majd egy csonttörő ölelésben részesít. De tényleg a hátamban lévő összes csont megfájdul az erős ölelése miatt.  Nem zavar. Inkább örülök neki. Még akkor is ha most már én is pont olyan büdös hányásszagú lettem mint Ő. Kit érdekel ha egyszer azt mondta rám, hogy cuki vagyok és megölelt?
- Szóval gyerünk vetkőzz le - húzódok el tőle és a testére mutatok mire Ő eléggé érdekesen pislog felém. Hm, ez tényleg elég furán hangzott. Muszáj kimosnom a ruháit. És amíg azok száradnak, Ő egy kicsit kijózanodhat. Vagyis remélem, hogy fog valamit józanodni.
- Te most dugni akarsz velem? Mert ha igen én benne vagyok, de mond meg, ne pedig utalgass rá - az egész arcom elvörösödik és zavaromban elkezdem a kezeimet tördelni. Gondolhattam volna, hogy félre érti. Basszus és én most el is képzeltem a helyzetet. Khm, hülye vagyok tudom. Gyerünk, szedd össze magad.
- Igazából azért akarom, hogy vetkőzz le mert ki akarom mosni a ruháidat, hogy ne ilyen büdösen kelljen haza menned - vakarom meg a tarkómat még mindig paprikapiros arccal. Liam nem nagyon zavartassa magát.
- Biztos nem azért akarod, mert titkon meg akarod nézni a gyíkomat? Tudod neked szívesen megmutatom és még azt is megengedem, hogy játssz vele. Csak egy szavadba kerül Tündérke - elkezd hízelgően kacsingatni felém, mire én homlokon csapom magam megsemmisültem.
Miért kell minden pasinak állandóan a szexen járnia az agyuknak? Azt hiszi Liam, hogy én is olyan vagyok mint Mandy? Hát téved. Azzal a sráccal akarom elveszíteni a szüzességem akit tényleg szeretek. Nem pedig egy részeg disznóval aki azt sem tudja, hogy fiú- e vagy lány.
- Nem mondok inkább semmit, ugyanis tudom, hogy  holnap semmire nem fog emlékezni ebből az egészből - mondom fejcsóválva és idegesen várom, hogy végre szabaduljon meg a ruháitól. De még mindig nem hajlandó teljesíteni a kérésemet.
- Oké, de akkor légy szíves fordulj el mert szégyenlős vagyok! - mondja gyerekesen, mire mérgesen felsóhajtok és a kérését teljesítem.
Elfordulok, de pár másodperc múlva, Liam szó szerint rám dobálja a ruháit. Mérgesen szedem le a fejemről a felsőjét, majd hajolok le a nadrágjáért és akkor megakad a szemem rajta. Csak egy alsónadrágban áll előttem, karba font kezekkel vigyorogva. Az én szám pedig szó szerint tátva marad. Mindig is tudtam, hogy jó teste van, hisz mikor focizni szoktak a csapatban a rövidnadrágokban neki van a legjobb lába. De így, hogy így áll itt előttem, el kell ismernem, hogy nem csak a lábai a jók, hanem az összes többi testrésze is.
- Sokba fog ez kerülni neked - mondom bosszúsan mikor összeszedem magam és a ruháit megigazítom a kezemben. Liam küld felém egy csókot én pedig szemforgatva megyek be a fürdőszobába majd megyek a mosdóhoz és engedek meleg vizet. Gőzöm sincs, hogy hogyan kell ruhákat mosni. Szóval a legkönnyebb módszert választom. Vagyis a ruhákat bele teszem a forró vízbe majd engedek rá egy csomó tusfürdőt és úgy hagyom pár percig, végül pedig kiveszem. Igaz nem lettek valami tiszták, de legalább jó illatuk lett. Életembe nem kellett még mosnom. A vizes ruhákat ráteszem a kád székére és büszkén megyek vissza a szobámba, hogy tudjam valahogy kijózanítani Liamet.
De amint meglátom, hogy mit csinál még az ütő is megállt bennem. A kis pimasz galád módon bele fészkelte magát az ágyamba. Sőt még a párnáimat is ölelgette. Az én párnáimat az én ágyamba. Most mégis mit csináljak vele. Nem alhat itt. Mégis mit fogok mondani reggel a szüleimnek ha meglássák Őt a szobámba?
- LIAM! - lépkedek az ágyamhoz és kicsit sem kedvesen bököm meg a vállát, mire Ő egy kissé kábám pislog felém. Szóval már majdnem elaludt. Remek. - Nem akarsz haza menni?
- Eszembe sincs!
-  Ez az én ágyam! Ha a szüleim meglátnak...
- Jaj Parker cica ne hisztizz már annyit. Csak élj a pillanatnak a többi más szarságra pedig ne is figyelj. Lazulj már el és viselkedj úgy mint egy normális tinédzser. Vagyis ne törődj az ősökkel és élvezd ki azt, hogy egy kibaszott szexi férfi akar veled aludni egy ágyban - mondja el a kis monológját, de mikor bármit is tudnék szólni elkapja a kezem majd bele húz az ágyba és esélyem sincs elmenekülni ugyanis kezeit a derekamra kulcsolja a fejét pedig a nyakamba fúrja és oda szuszog tovább. A gyomromba pillangók kelnek életre és egy levakarhatatlan mosoly kúszik az arcomra.
- Ugye tudod, hogy nem is vagy még férfi? - suttogom vigyorogva.
- De szexi az vagyok igaz? - kérdezi pimaszul.
- Talán - kuncogok fel jóízűen. - Jó éjt.
- Szép álmokat Hercegnőm - mondja majd egy puszit nyom a nyakamra és a következő pillanatban magától csukódnak le a szemeim.
Ha azt mondom, hogy soha nem aludtam még ilyen jól el fogjátok hinni? Mert ez az igazság. Liam mellett aludni maga volt a mennyország. Mondjuk gőzöm sincs, hogy mi lesz reggel.
Ó de tudom. Reggel. Ami egyet jelent azzal, hogy csapódik az ajtó majd egy test ugrik az ágyamra és hallom meg a kisöcsém hangját...

24

Itt is a kövi rész ami szerintem mindenki meglepetést fog okozni ugyanis szerintem nem erre számítottatok xD komizni érrrrrr

Gyerünk Parker, csak felhívod és megmondod neki, hogy nem mehetsz. Tök könnyű. Csak megnyomod a zöld gombot, majd elhadarod a kínodat és gyorsan leteszed, miközben meg sem várod a válaszát.
Így elég könnyen hangzik, de azért élesben megcsinálni szerintem már nem lesz ilyen könnyű. Pedig muszáj lesz megcsinálnom ugyanis nem akarom azt, hogy Ő hívjon fel. Nincs szívem vissza utasítani. Hisz elhívott randizni, pedig tudja nagyon jól, hogy ezzel mekkora bajba keveredhet ha a suliban híre megy. Ha elmennék vele a buliba ahol egy csomó másik diák is van, rögtön mindenki elkezdene találgatni, hogy mégis mi van közöttünk. Még ha lenne is valami közöttünk.
De nem lesz semmi közöttünk ugyanis a szüleim elintézték, hogy megint megutáltassa magam vele. Komolyan és én még azt hittem, hogy nekem vannak a világon a legjobb szüleim akik mindig mindent megengednek. Egész életembe soha semmit nem kértem Tőlük. Erre fő pont ma, mikor a legfontosabb dolog történik meg az életemben, hátba támadnak. Hát mi ez? Egy buliba akarok elmenni azzal a sráccal akivel elképzeltem a jövőmet. Komolyan olyan sokat kérek? Egyáltalán tudják, hogy most tették tönkre az életemet?
Mégis mit fog gondolni rólam Liam ha elmondom neki, hogy a szüleim miatt nem mehetek el vele a buliba? Tuti, hogy rögtön kinevet, majd többet szóba sem fog velem állni. Miért is állna velem többet szóba, hisz ki akarna már egy olyan csajjal lógni akinek tizenhét évesen még mindig a szülei parancsolgatnak? Egy csomó barátnője volt akiknek soha senki nem szabott meg semmit. Akkor miért várna rám?
És én még elterveztem, hogy milyen lesz a közös jövőnk ha esetleg a ma esti randik után, többször is elhívna randizni. Igen, elterveztem pont ez volt a gond. Ugyanis Liam ezek után soha nem fog elhívni sehova.
És én megértem. De ezek után a szüleimmel sem fogok soha többet beszélni. Tönkre tették az életemet. Utálom őket, sőt az egész családot. Egész életemben csak hazudtak mikor azt mondták, hogy szeretnek. A frászt szeretnek. Ha annyira szeretnének akkor el engedtek volna Liammel ebbe a buliba. De nem, inkább felküldtek a szobámba, hogy gondolkozzak el magamon. Mégis min kell gondolkoznom? Nem én hülyültem meg hanem Ők.

Ismét a kezembe veszem a telefonomat és újból kikeresem Liam számát, de ezután elhatározom magam és megnyomom a zöld gombot, majd remegő kezekkel teszem a fülemhez és várom, hogy felvegye. Ami hamar meg is történik, ugyanis rögtön a második csengés után bele szól.
- Parker, pont most akartalak hívni, hogy mikor megyek érted! - szól bele vidáman és hallom a hangján, hogy mennyire izgatott. Szóval Ő várja és örül neki, hogy randizik velem. Istenem, erre nem gondoltam. Így még szörnyűbb a kikosarazás mint ahogy én terveztem. Én nem gondoltam arra, hogy ennyire sokat jelent neki. Istenem.
- Öhm - gyerünk szedd már össze magad! Meg kell mondanom neki az igazat. Lesz ami lesz. A szüleim úgysem fognak változtatni a döntésükön. Nem engednek el és kész. - Sajnálom Liam, de ma nem mehetek veled. - viszlát szerelmem. Viszlát jövendőbeli férjem. Viszlát a gyerekeim apja.
- Micsoda? Miért? Parker! - hallom a hangján az értetlenséget és a csalódottságot. Szörnyű még csak hallgatni is. Örülök neki, hogy nem kell látnom az arcán. El sem tudom képzelni, hogy mit gondolhat most rólam. - De hisz a suliban azt mondtad, hogy szívesen eljössz velem! Valamit csináltam már megint , vagy megbántottalak amiért ilyen gyorsan változtattál a döntéseden? - na ne már. Magát okolja már megint. Hogy okolhatja magát, mikor ma is képes volt beszélni az apámmal és magára fogta az egész balhét?
- Dehogy is, Te nem csináltál semmit - mondom szomorúan, de Ő nem válaszol ami azt jelenti, hogy várja a magyarázatomat, hogy akkor miért kosaraztam ki. Egyáltalán volt már olyan lány aki kikosarazta Liam Paynet? Szerintem én vagyok az első. Nincs olyan tini lány a suliból aki ne akarna randizni Vele. - A szüleim nem engednek el. - nyögöm ki végül és összehúzom a szemeimet és úgy várom, hogy kinevessen. De nem hallom a nevetését.
- Beszélek velük! - mondja keményen.
- Nem kell. Én szúrtam el ugyanis nem kellett volna Mandyvel verekednem. Szóval most már viselem a következményeket - sóhajtok fel szomorúan. Elég jól megszívtam ezt a verekedést ha azt vesszük. - Tényleg rettentően sajnálom. De Te menj el nyugodtan és szórakozz.
- Én veled akartam szórakozni - teszi hozzá könyörögve. Örülök neki, hogy pont kéznél van az egyik párnám ugyanis így még idejébe a számhoz tudom fogni és abba ordítok bele szóval Liam nem hallja meg. Velem akart szórakozni. Ilyen nincs. Istenem miért büntetsz ennyire?
- Szia Liam... - és megszakítom a vonalat, de csak azért nehogy meghallja a hisztimet amit ezek után levágok a szobámba.
Én még soha nem sírtam kínomba. De ma arra is sor került. Szerintem ezzel hivatalosan is egy vérbeli tini lány lettem, tini problémákkal. Komolyan ennyire szar érzés mikor valamit nem engednek meg a szülők? Hát ezek szerint ennyire rossz.
Komolyan annyira szarul voltam, hogy még csak olvasni sem volt kedvem. Egész este csak az ágyamba feküdtem és azt terveztem, hogy tudnék meghalni. Nem akartam hétfőn találkozni Liammel. Biztos megint utálni fog amiért ki mertem kosarazni. De én nem akarok vele rosszba lenni. Nekem Ő az életem értelme. Ha Ő nem beszél velem, vagy ha nem foglalkozik velem, akkor nincs miért élnem. Pedig tuti, hogy most megint visszataszító lesz velem. És meg is érdemlem.
Még enni sem voltam hajlandó, pedig anya egy csomószor bejött, hogy menjek le vacsorázni. De úgy csináltam mintha nem is hallanám amit mond.  A fejemet a párnámba fúrtam és végül az egész ház kihalt ami azt jelentette, hogy mindenki alszik rajtam kívül. Ha akartam volna akkor sem tudtam volna elaludni, ugyanis a gondolataim csakis Liam körül forogtak. Vajon elmehetett nélkül? Biztos. Ahogy az is biztos, hogy jól szórakozik és már fel is csípett magának valamilyen dögös macát. Ilyen az élet.

Talán éjfél is elmúlhatott mikor éreztem, hogy éhes vagyok. Nagy nehezen kiszálltam az ágyamból és úgy gondoltam, hogy ideje valamit ennem. Még jól is járok ugyanis így legalább senkivel nem kell találkoznom a családból. Eszembe sincs velük beszélgetni. Inkább eszek magam és akkor holnap estig megint nem kell kijönnöm a szobámból. Hisz tök király éjfélkor enni, egyedül.
Nesztelen léptekkel léptem ki a szobámból és még villanyt se nyitottam úgy mentem le az emeletről ami eléggé nehéz feladatnak bizonyult. De ismerem a házunk minden négyzetméterét szóval nem okozott nagy problémát. Elég ügyesen elértem a konyhába és utam rögtön a hűtő felé vezetett ahol megraktam a kezeimet egy csomó nasival, majd tele rakott kézzel indultam vissza a szobámba, szintén a sötétbe. Szerintem most ha valaki látna azt hinné, hogy betörő van a házba.
Viszont mikor megyek vissza a szobámba és hirtelen meghallom azt, hogy a bejárati ajtón valaki kopog, szó szerint kis híján összecsinálom magam. A kezembe tartott nasik a padlóra pottyannak én pedig még levegőt is elfelejtek venni. Reménykedek benne, hogy csak félre hallottam a kopogást, szóval inkább gyorsan vissza akarok menni a szobámba, de mikor az első lépcsőfokon van a lábam ismét kopognak az ajtón.
Mégis ki az aki ilyen késő éjjel jön látogatóba hozzánk? És mi van akkor ha tényleg betörő? Na várjunk csak, a betörők mióta kopognak? Lehet, hogy ez egy jól nevelt betörő.
Hirtelen ötlettől vezérelve megfogom apám esernyőjét majd előre tartom és úgy indulok el ajtót nyitni. Remegő kezekkel fogom meg a kilincset majd nyomom le, de az esernyőt még mindig magam előtt tartom, hogy legyen kéznél ha kellene.
Az ajtó magától kinyílik és egy sötét alak lép be, én pedig gondolkodás nélkül csapom fejbe, mire az idegen megbotlik és a földön köt ki.
- Mi az Isten volt ez? - hallok meg egy ismerős hangot, majd kibújok az ajtó mögül és lenézek ahol történetesen Liam foglal helyet. Én most leütöttem Őt? Ú, de ciki. De nem az én hibám. Mégis mi a francot keres itt ilyenkor?
- Liam? Jesszusom én nem akartalak megütni - szabadkozok majd leguggolok mellé, de rögtön megcsap az alkohol illata ami felőle érkezik. Csak nem részeg? Az kizárt dolog, ő soha nem iszik. Vagy igen? Gőzöm sincs, soha nem voltam még vele szórakozni szóval nem tudom, hogy milyen az mikor keményen bulizik.
Viszont most nem is nagyon érdekel. Liam itt van nálam a szüleim pedig mélyen alszanak. Ha apa meglátja, hogy itt van, mind kettőnknek vége. Neki nem szabadna most itt lennie.
- Te most komolyan lecsaptál engem egy esernyővel? - még jó, hogy a Hold fénye elég világosságot nyújt ahhoz, hogy ki tudjam venni az arcát. Igen az esernyővel szemezget én pedig amilyen gyorsan csak tudom jó messzire eldobom a fegyveremet.
- Azt hittem, hogy betörő vagy - mondom kínosan én zavartan elmosolyodok, mire Ő felnevet. De túl hangosan ezért én gyorsan lepisszentem. Nem akarom, hogy valaki felébredjen.
- Egy betörő aki kopog az ajtón - gondolkozik el végül. Tudtam én, hogy nem betörővel van dolgom. - Nem baj, neked elnézem Tündérke - vonja meg a vállat majd próbál felállni, de egész nehezen jön össze neki ezért megsajnálom és az egyik kezénél fogva segítem felhúzni a padlóról. - Örülsz nekem Édesem? - kérdezi majd a következő pillanatban, hirtelen magához húz és jó szorosan megölel és a hajamat simogassa. Igen, határozottan be van rúgva.
- Úgy látszik ma este valaki nagyon jól szórakozott - mondom és eltolom magamtól, de Ő nem akar elengedni. Szorosabban húz magához én pedig majd elájulok a szagától.
- Piába fojtottam a bánatomat amiért Te engem kikosaraztál - és végre elenged majd szemrehányó pillantást küld felém. - Engem eddig még soha senki nem kosarazott ki. Érted? SOHA! Téged pedig egyszer hívlak el randizni és rögtön lerázol. Hát mond meg élet az ilyen? - nem tudom miért, de nevetni támad kedvem a kinézetén. És ahogy elő adja azt, hogy mennyire fáj a szíve. Cuki még részegen is.
- Össze törtem a kicsi szíved? - kérdezem kuncogva.
- Igen - biggyeszti le az ajkait mint egy kisgyerek. - Ezért kárpótlásul meg kell engedned, hogy megpusziljalak. - teszi hozzá csillogó tekintettel miközben a száját összecsücsöríti és elkezd közelíteni az arcomhoz és én hátrálok pár lépést.  Nagyon vicces. De komolyan, eddig én azt hittem, hogy a részegek totál buták és felelőtlenek. Na ,de Liam? Még most is képes magából hülyét csinálni.
- Kárpótlásul megengedem, hogy haza menj - bökök a nyitott ajtó felé, de ezt mikor meghallja megint a nyakamba ugrik és elkezdi azt szorítani. Esélyem sincs kibújni a szorításából. Mégis mi ütött belé? Haza kell mennie. Nem láthatják meg itt a szüleim ilyen állapotban. Az apám még képes lenne a szüleit is felhívni amiért kiskorú létére részeg.
- Ne zavarj már el! - kezd el hisztizni és egy kicsit elhúzza a fejét, hogy tudjon az arcomra nézni. Még ilyen állapotban is annyira kisfiús arca van. Minden fiúnak ilyen jól áll a részegség, vagy csak neki? Szerintem csak neki. Ő akár mit csinálhat magával, mindig mindenhogy jól néz ki. - El sem tudod képzelni, hogy mennyi mindenen kellett átmennem, míg ide értem hozzád - magyarázza hevesen én pedig csak kuncogok rajta. - Miközben gyalogoltam kétszer eltaknyoltam a saját lábamba. Szóval mostanra nem csak a szívem fáj, hanem már a szexi popókám is - mutogat a seggére én pedig felröhögök, de olyan hangosan, hogy szerintem még a szüleim is.
El tudom képzelni mikor elesett a saját lábában és aztán nem tudott felállni a földről. Se a seggének szerencsére nem lett semmi komoly baja, ugyanis a szavaival élve, még mindig olyan szexi mint eddig volt. Legalább tudja magáról, hogy szívdöglesztő hátsó féllel rendelkezik.
- Ha nem ittál volna ennyit akkor nem estél volna el - mondom az épeszű választ, de Ő csak rossz
állóan rám néz.
- Akkor mégis mit csináltam volna? Egyedül éreztem magam, mivel Te nem jöttél el velem. Ma este a pia volt a barátnőm - mondja duzzogva. - Óh várj, jön a róka - kerekedik el a szeme én pedig elfehéredek.
- Nehogy most hányd el magad - mondom keményen, de erre csak a szája elé teszi a kezét. - Kérlek! - nézek rá könyörögve, de késő.
Pár másodperc múlva az egész felsője, nadrágja és cipője tiszta trutyi. Még az arca is, de Ő csak nevet saját magán. Én pedig undorodva csóválom a fejem. Most mégis mit csináljak vele? Lehányta saját magát!
- Bocsi - néz rám aranyosan és megtörli a száját. Most már nem csak az alkoholtól bűzlik, hanem a hányásától is.
- Idióta. Most mit csináljak veled? Szerencséd van, hogy csak magadat hánytad le és nem pedig engem.
- Most nagyon haragszol rám? - kérdezi kiskutya szemekkel, mire én megforgatom a szemeimet. - Nem terveztem, hogy össze rókázom magam. Én csak téged akartalak látni mert hiányoztál - és mielőtt felfognám amit mond ismét megölel majd egy hatalmas puszit nyom az arcomra, mire én nekem is hányhatnékom támad. Kösz Liam, neked hála én is tiszta trutyi lettem.
- Még egy bűzös borz is illatosabb nálad - mondom vigyorogva, de az emeletről hangok szűrődnek le. Összerezzenek majd Liamre nézek aki épp az arcát simogassa.  Mit csináljak vele? Nem engedhetem Őt ilyen állapotban haza. Hisz járni alig tud. Azt pedig nem akarom, hogy valami baja legyen. Istenem.
- Úgy nézek ki mint egy hajléktalan? - kérdezi izgatottan és le akarja nyalni a kezéről a hányását, de én gyorsan elkapom a kezét, nehogy megcsinálja. Kár, hogy nem fog erre reggel emlékezni.
- A hajléktalan úgy néz ki melletted mint egy herceg - mondom, Ő pedig elhúzza a száját. - Gyere a szobámba és szedd rendbe magad. Na meg józanodj egy kicsit ki - fogom meg a karját majd elindulunk az emeletre.
Csak a szüleim nehogy megtudják, hogy az éjjel kellős közepén és sráccal vagyok a szobámba...helyesbítek egy részeg sráccal...

23

Ésss itt is a kövi rész :D azért remélem ehhez is kapok pár megjegyzést :) szóval hajráááá

Szerintem engem a nap további részében mindenki egy idiótának titulált, ugyanis nem tudtam abba hagyni a mosolygást. És gondolhatjátok, hogy milyen idiótán festhettem matek doga közben miközben a terembe mindenki keményen koncentrált a feladatokra és szinte márt vért izzadtak a számolás végett, én pedig csak vigyorogtam mintha annyira könnyű lett volna a doga. Pedig kicsit sem volt az, sőt inkább borzalmas volt, de nem nagyon zavart. Vagy ha zavart is volna, akkor csak előre kellett néznem ahol három paddal előrébb Liam foglalt helyet, aki csak nyugodtan terpeszkedett a székén, vagy pedig aludt a dolgozata felett, de mikor a tanár nő rászólt akkor próbált a dolgozatára figyelni. Már amennyire sikerült neki, valahogy a tolla végének rágása is jobban izgatta mint a dolgozat. Sőt mikor azt is megunta, úgy döntött, hogy elkezdi bökdösni a mellette ülő Louis kezét aki a  végén felcsesződött rá és egy adott pillanatban fejbe csapta a srácot. Viccesen festettek ahogy az óra kellős közepén elkezdték egymást csapkodni, majd végül a tanárnő szétültette őket. Így Liam, Zayn mellé került akivel viszont meg elkezdtek beszélgetni. Vicces volt, ahogy Zayn állandóan a megoldásokat kérdezgette a haverjától, aki viszont szint úgy nem tudta. Végül Liam hangosan elkezdett morfondírozni a feladatokon, majd mikor így sem sikerült rájönnie a megoldásra mérgesen dobta vissza a lapot az asztalra és úgy döntött, hogy inkább tovább alszik. Zayn nem adta fel ilyen könnyen, ugyanis elkezdett forgolódni és pisszegve kérdezgette a megoldásokat aminek az lett a vége, hogy a tanárnő bepipult és elvette a dolgozatát egy elégtelen kíséretében. De Zaynt nem zavarta, sőt megjegyezte, hogy ezt előbb is megcsinálhatta volna ugyanis így akkor nem kellett volna gondolkodnia, hogy kitől kérjen segítséget.
Hogy őszinte legyek az én dolgozatom se lesz valami fényes, ugyanis szinte az egész órán, Liam hátát néztem. Neki még a háta is tökéletes. Sőt legszívesebben felálltam volna a helyemről és csak úgy bele túrtam volna a hajába. Ezt az ötletemet aztán hamar elvetetettem ugyanis nem akartam, hogy esetleg valami félreértés történjen, vagy vissza mondja az esti meghívást.
Hisz nem kis dolgok vannak készülőben. A nagy Liam Payne, a suli legnépszerűbb sráca randizni hívott engem egy menő buliba. Jól hallottátok bulizni megyek én. Én akit eddig még soha senki nem hívott el sehova. Ráadásul ma végre bulizni megyek azzal a sráccal akibe a gimi első napjától kezdve szerelmes vagyok. És még meg merik tőlem kérdezni, hogy miért vigyorgok egész nap. Hát ezért!

A délutáni órák végeztével boldogan hagytam el a suli épületét, de előtte még össze futottam Liammel aki egyszerűen elkérte a telefonszámomat, hogy tudjon felhívni, hogy mikor jön értem az este. Ráadásul nekem még csak el sem kellett kérnem az övét ugyanis önként oda adta. Igen, meglett a telefonszáma amit több mint tízszer mentettem el a telefonba különböző nevekkel. Gőzöm sincs, hogy mióta akartam már megszerezni a számát. És ma végre ezt is megkaptam. És fel fog hívni, hogy mikor jön értem. Értitek, értem fog jönni és együtt megyünk bulizni.
- Hé! - hallok meg egy ismerős hangot a hátam mögött, majd rögtön lassítok a lépéseimen és pár másodpercen belül szembe találom magam Dylannel. Érdeklődve húzom fel a szemöldökeimet ugyanis napok óta átment egy bunkó srác stílusába. Igazán túltehetné már magát ezen a Liames dolgon. Nincs kikötve az, hogy csak Ő és Paig lehetnek a barátaim.
- Dylan. - mondom ki a nevét unottan és hátra dobom a hajam, ami még mindig kócos. Igen, tudom ideje lenne megfésülködnöm, de a legkisebb dolgom is nagyobb mint a hajam. Nem vagyok én egy plázacica aki mindig a külsejével foglalkozni. - Mit akarsz?
- Úgy döntöttem, hogy újra emberi lényként fogok rád tekinteni és nem úgy mint egy ufóra. Pedig megérdemelnéd, hogy soha többé ne álljak veled szóba, ugyanis össze barátkoztál a gonosszal, pedig tudod nagyon jól, hogy mi az ellenségeik vagyunk. Nyomik kontra focisták - hogy mennyire kezd idegesíteni engem ez az illedelmes beszéd. Komolyan már beteges, hogy mekkora kocka. Azt hiszi, hogy az élet is olyan mint a hülye videó játékia ahol a gonosszal kell harcolni. Méghogy én ufó. Szerintem Ő az ufó amiért állandóan a telefonját nyomkodja, meg hülye Star Warsas mondatokban beszél. Lehet, hogy pont ezért nem is zavart az, hogy kerülte a társaságomat. Liam ezerszer normálisabb és legalább az Ő beszólásain még nevetni is tudok. De Dylan megjegyzései erőltettek és csakis azért nevetek rajtuk, hogy ne bántsam meg.
- Akkor ezt a harcot magad kell tovább vívnod ugyanis én kiszálltam. - mondom fagyosan és megigazítom a kabátomat, majd megfordulok, hogy tudjak lelépni, de Dylan megfogja a karom és vissza ránt. - Dylan hagyj engem békén a hülyeségeiddel. Te lehet utálod a focistákat, de én nem. Jó fejek és nem is annyira beképzeltek mint amilyennek mi hittük őket - emelem fel a hangom mérgesen, Ő pedig meghökken majd szánalmasan lehajtsa a fejét. Nekem van igazam. Úgy alkottunk véleményt Liamről, hogy még csak nem is ismertük a valós énjét.
- Ha nagyon muszáj elviselem, hogy Te megbocsájtottál nekik. De csak azért mert látom, hogy mennyire fontos neked az a kis geci focista...- forgassa meg a szemeit gúnyosan. Nem úgy hangzott mint aki nagyon elfogadta ezt az egész dolgot.
- Ez nem úgy hangzott mintha elfogadtad volna Liamet. - fonom karba a kezeimet a melleim alatt és várom a folytatást.
- Megpróbálok vele normális lenni ha nagyon muszáj.
- Még csak nem is mersz megszólalni a jelenlétében. Akár hányszor meglátod szinte össze csinálod magad. - az arca elvörösödik és az ég felé emeli a pillantását szégyenében. Tényleg nem mer beszélni akkor mikor meglássa a focistákat. Sőt legszívesebben kifutna a világból mikor meglássa őket.
- Téma váltás most! - parancsolja keményén, felhúzott orrol én pedig csak villantok felé egy diadalittas mosolyt. - Nem Edward Cullenről akarok beszélgetni hanem rólunk. - teszi hozzá zavartan és várja, hogy nevessek Liam új becenevén, de valahogy nem tudok. Liam mint vámpír? Mondjuk a szexisége megvan, de Ő soha senkit nem lenne képes megölni. Erről ennyit.
- Tőlem. - vonom meg a vállam egyszerűen.
- Arra gondoltam, hogy ma este átjöhetnél hozzám és megnézhetnék a hold fogyatkozást. Te, én és Paig. És akkor hivatalosan újra barátok lennénk. - mondja izgatottan, mire én lesápadok és megsemmisülten a hajamba túrok.
Ebből megint balhé lesz. Méghozzá hatalmas balhé, amiért Liamet választom és nem Dylant. Még szép, hogy a menő csapat kapitányt választom, mint a kocka barátomat. Hisz Dylannem még egy csomót fogok tudni hold fogyatkozást nézni, de Liamet ha most kikosarazom szerintem soha többet nem fog elhívni sehova. Így bele gondolva azért eléggé gáz, mivel Dylan a legjobb barátom és Ő mindig mellettem állt. De Liam meg álmaim pasija akivel mindig is járni akartam.
- Ez nem fog összejönni - simítok végig a homlokomon, mire az Ő lelkesedése rögtön tova száll. Kezdődik.
- Mert? - kérdezi értetlenül és egyben szomorúan.
Az lesz a legjobb ha nem hazudok neki és elmondom, hogy miért is nem. Tudom megbántom, de nem szeretek az embereknek hazudni.
- Liam ma elhívott magával egy buliba - mondom egy boldog mosoly kíséretében, miközben a szívem hevesen ver ha csak rágondolok a srácra. Nekem tényleg sokat jelent ez az egész. Azonban Dylan arca elsötétül és legszívesebben felrobbannak mérgében. - Dylan én rettentően sajnálom, de az van, hogy randizni akar velem és ez nekem a legnagyobb álmom...
- Az a legnagyobb álmod, hogy Te is a játékszerévé válj? - szól közbe komoran a kezei pedig ökölbe szorulnak. Soha nem láttam még ennyire kifordulni önmagából. Annyira mérges, hogy még a telefonját is elteszi a zsebébe, csak azért, hogy tudjon teljes mértékben rám koncentrálni. - Parker Te komolyan azt hiszed, hogy valamit jelentesz Paynek?
- Igen, ugyanis barátok lettünk és megváltozott. Igazából egy aranyos srác, aki ma mellém állt mikor az apám nem hitt nekem. - erőszakoskodok, de erre Dylan csak felröhög. Legszívesebben képen törölném a stílusa miatt.
- Nem lehetsz ilyen idióta - túr bele a hajába. Most leidiótázott? Ezt mégis, hogy merte? Hisz a legjobb barátja vagyok, vagy mi a szösz. Már ha az vagyok vagy valaha voltam. - Megfektet aztán szakít veled, pont úgy mint a többi barátnőjével.
- Ez nem igaz! Te nem is ismered Őt.
- Miért Te talán ismered? - vonja fel a szemöldökét kérdően mire én megszeppenek, de nem tudok válaszolni. Vajon tényleg ismerem Liamet? - Csak azért viselkedik így mert megváltoztál és jó csaj lettél. És köztudott tény, hogy Ő minden szexi csajjal kavarni akar. Aztán megunja őket és kicsit sem kedves módon elküldi Őket a francba. Pont mint Mandyt, pedig mennyire szerelmesek voltak egymásba. - nem érdekel Dylan hazudozása. Hevesen elkezdem a fejemet csóválni, miközben hátra felé lépkedek.
Utálom Dylant. Ő nem ismeri Liamet. Nem tudja, hogy milyen kedves és aranyos. Liam soha nem lenne képes engem megbántani. Soha, de soha. Dylan csak irigykedik amiért teljesül az álmom.
- Csak az irigység beszél belőled. Liam soha nem tudna megbántani engem! - szinte már kiabálok, Dylan pedig csak küld felém egy megsemmisítő pillantást.
- Szóval Őt választod helyettem? A legjobb barátod helyett azt a fiút választod aki egészen mostanáig gúnyolt és lenézett és átgázolt a szíveden? - kérdi pár pillanat múlva csendesen. Nem foglalkozok vele. Liam már nem ilyen és kész. Amikor ilyen volt akkor még nem ismertük egymást rendesen.
- Megváltozott. - ismétlem meg az állításomat még egyszer.
- Oké Parker én elfogadom a döntésedet, de vésd jól az eszedbe amiket mondtam ugyanis én előre szóltam, hogy mit fog veled csinálni. És ha ez megtörténik hozzám ne gyere sírni mert én inkább Paig társaságát választom helyetted - néz a szemem közé komoran, tőlem pedig ismét egy váll rándítást kap ugyanis még mindig nem érdekel.
- Össze illetek Paiggel - mondom bunkón, de nem foglalkozik velem. Csak újra elő veszi a telefonját majd elmegy mellettem, de úgy, hogy még csak rám se néz.
És tudjátok, hogy mi a legszörnyűbb? Az, hogy kicsit sem érdekel az, hogy összevesztünk. Az én életem Liam. És ha ezt Dylan nem fogja fel és nem segít akkor nincs közünk egymáshoz. Mivel a barátok dolga az, hogy segítsenek a másiknak.

Kissé mérgesen megyek haza, és mikor leveszem a cipőmet meg a kabátomat, rögtön ledobom a táskámat a konyha padlójára, majd leülök az asztalra ahol a szüleim épp ebédeznek. Apa nem néz rám, anya viszont mosolyog és elkezd arról faggatni, hogy milyen napom volt. Apa erre horkant egyet, erre anya csúnyán rá néz. Viszont engem kicsit sem érdekel az, hogy apa elmondta az anyámnak a verekedést. A buli jobban érdekel amit meg kell még beszélnem a szüleimmel, hogy engedjenek el. Tuti, hogy elfognak ugyanis ez az első eset, hogy szórakozni akarok menni. Anya örülhet ugyanis a kicsi lánya végre pont úgy viselkedik mint a többi tini akik bulizni járnak hétvégente.
- Képzeljétek el ma este meghívtak egy buliba - újságolom jókedvűen erre mind a ketten rám néznek. Apa leteszi az újságját, anya arcára pedig ráfagy a mosoly. Nem úgy néznek ki mint akik örülnek a bejelentésemnek. - Elmehetek?
- Kivel és hova? Egyáltalán milyen buli? - von kérdőre anya komoran. Pont mint a filmekben ahol a szülők mindent tudni akarnak.
- Niall Horan bulijába. És Liammel. - anya arca a Liam név hallatán megenyhül, de mikor észre veszi apa csúnya nézését az Ő arca is újból elkomorul. Na ne már, hogy össze esküdtek ellenem.
- Nem hangzik valami jól - húzza el a száját anya.
- Micsoda? De hisz ismered Liam szüleit...
- Összeverekedtél a suliban, ellógtad a kémia órát és most meg mered kérdezni azt, hogy el-e mehetsz bulizni? - szólal fel apa nyersen én pedig csúnyán rá nézek.
- Miért ne merném megkérdezni? - tárom szét a kezeimet értetlenül.
- Majd ha újra normális leszel és nem úgy fogsz viselkedni mint egy agyatlan tyúk, akkor beszélgethetünk a bulikról. De addig itthon maradsz és nem vitatkozok - mondja csípősen apa, bennem pedig egy világ dől össze.
Eddig soha semmit nem tiltott meg. Sőt mindig mindent megengedett. Akkor most miért nem?
- De...
- Semmi de. Menj fel a szobádba és ki se mozdulj onnan - bök az emelete én pedig kis híján elbőgöm magam, de tartom magam.
Felrohanok a szobámba majd bevágom magam után az ajtót és bele dőlök az ágyamba. Nem mehetek el. Mégis mi a csodát fogok Liamnek mondani? Ezt Ő úgysem fogja megérteni. Oda az álmom...

22

Szevasztoooook! Szóval úgy döntöttem h naponta fognak érkezni a részek :D igen ám, de örülnék neki ha azért Ti sem lustálkodnátok és kapnék pár komit is :) azért remélem örültök :P komizni érrrrr

Nem tudok válaszolni Liam kérdésére. Ő annyira boldognak tűnik és látszik rajta, hogy élvezi az életet. Az ő szülei biztos mindig hisznek neki. Nem úgy mint az én apám aki csalódott bennem. Nekem mindig jó viszonyom volt az apámmal és soha nem veszekedtünk. Nem hittem volna, hogy egyszer majd pont Ő lesz aki aki meg fog bántani. És most mégis megbántott. Mégis, hogy hiheti el Mandynek, hogy én kezdeményeztem a verekedést. Komolyan kinézi belőle, hogy elveszem valakinek a pasiját?
Hát az apám elhitte. Milyen szülő már az ilyen, aki egy idegen lánynak hisz és nem a sajátjának? Legalább engedte volna, hogy magyarázzam meg az egész történetet. De nem engedte, hanem inkább makacskodott.
Ráadásul azt sem tudom, hogy Mr.Blue mit mondott. Szerintem Ő is az egészről kamuzott. Hisz azt sem tudják, hogy miért voltam kettesben Liammel a mosdóban. Az apám még csak nem is figyelt rám mikor azt mondtam neki, hogy vérzett az orrom és, hogy a srác segített rajtam.
Persze, hogy nem hitte el, hogy csak segített rajtam. Ha elhitte volna akkor az nem az apám lett volna. Ha azt mondom, hogy most utálom őt, akkor nagyon bunkónak fogok tűnni?
Pedig most utálom Őt. Egyrészt azért mert nem hisz nekem és hazugnak tart. Másrészt pedig azért mert már az agyamra megy az örökös féltékenykedésével. Tizenhét éves vagyok könyörgöm! Ha ennyire félt akkor küldjön el egy apáca zárdába és akkor tuti, hogy egy srác sem fog körülöttem legyeskedni. De mivel eszébe sincs egy zárdába küldeni, ezért végre bele törődhetne már abba, hogy tini vagyok és a normális tini lányoknak ebben a korban egy csomó pasi akar a kedvükbe járni. Az én közelembe azonban semmilyen pasi nem jöhet mert az apám rögtön cirkuszolni kezd, hogy még túl fiatal vagyok. Mintha Ő nem ezt csinálta volna ennyi évesen.
Nem tarthat meg örökké csak magának. Felnövök és férjet akarok meg gyerekeket. És ez a normális. Nem értem, hogy miért nem lehet olyan mint a többi apuka, vagy anya. Igen, anya mindig megért és szerintem ha megtudja a ma történt dolgokat akkor is nekem fog hinni és nem a lökött férjének.
Az biztos, hogy most ezek után egy ideig tuti nem fogok beszélni vele. Szépen gondolkozzon el azon amiket a fejéhez vágtam, ugyanis mindent komolyan gondoltam amiket mondtam neki. Remélem végre észhez tér és rájön, hogy tini vagyok és csak az életemet élem amiben a fiúk és a szerelem is bele tartozik. De ha nem fogja fel, akkor soha többet nem fogok vele beszélni. Neki kell bocsánatot kérni Tőlem és nem nekem tőle.
De a szívem mélyén azért rettenetesen fáj, hogy így bánt velem. Miért pont Mandynek hisz? Annak a kis lotyónak.

- Biztos minden oké? - kérdezi gyanakodva Liam és közelebb lép felém, miközben az arcomat fürkészni. Próbálok mosolyogni, hogy megnyugtassam, de nem megy. Túl élénken él még bennem az a szöveg mikor apa a fejemhez vágta, hogy csalódott bennem és, hogy rossz felé változok meg. Erősnek akarok mutatkozni Liam előtt, ugyanis még mindig nem bízok benne teljesen meg. Oké, szakított Mandyvel, a barátom akar lenni, de ez nekem túl gyors. Alig pár napja még élvezettel gúnyolódott rajtam, most egy tökre kedvesen bánik velem. Valaki megváltozhat ilyen hamar? És ha igen, akkor az a valaki pont Liam Payne? Hm, lehet.
Azonban nem vagyok erős, mivel én nem vagyok egy olyan gyerek aki élvezettel veszekszik a szüleivel. Mindig jó kapcsolatom volt velük és megbíztak bennem. De most ennek lehet vége. - Parker? - kérdezi komoran, én pedig nem bírom tovább. Hagyom, hogy egy könnycsepp kicsorduljon a szememből, de rögtön le is törlöm, majd kínosan elnevetem magam. Ezt nem hiszem el, a saját apám megbőgetett! Liam szemei elkerekednek majd a következő pillanatban azt veszem észre, hogy magához húz és lágyan megölel. A sírhatnékom rögtön elszáll és a fellegekben érzem magam az illatától. Csoki szaga van. Ez, de kemény már. Most vissza kellene ölelnem nem? De nem tudom megmozdítani a kezeimet ugyanis totál sokkban vagyok. Élvezem, hogy fejét a nyakamba fúrja. - Hé, semmi baj. Nem kell sírnod én itt vagyok - suttogja a nyakamba, majd elhúzódik, de előtte még egy puszit nyom szintén a nyakamra. Libabőrös leszek, de próbálom tartani magam. Nem veheti észre rajtam, hogy mennyire zavarba vagyok miatta. Mikor pedig újra előttem áll, küld felém egy aranyos mosolyt én pedig kis híján elájulok, de nem teszem. Csak hálásan vissza mosolygok rá. - Szóval mi történt oda bent, hogy így kiborultál? - faggatózik egyszerűen.
- Az apám csalódott bennem és Mandynek hisz - mondom tömören és a hajamba túrok megsemmisülten. Még meg sem fésülködtem a Mandyvel való harcunk óta. Bele sem merek gondolni, hogy milyen kócos lehetek. Liam értetlenül összehúzza a szemöldökeit és úgy várja a folytatást. - Ugyanis a drága barátnőd, bevetette az apámmal azt, hogy én voltam az aki neki ugrottam, ráadásul téged is elvettelek tőle. Az apám pedig idegbeteg az ilyen dolgok miatt. Nem szívesen tűr meg fiúkat mellettem. Szóval eléggé kiakadt.
- Azt akarod mondani, hogy a diri azt hiszi, hogy Te kezdted az egész balhét? - kerekedik el a szeme én pedig bólintok egy aprót, majd meglepetten nézem, hogy Liam megigazítja a vállán a táskáját majd gondolkodás nélkül indul meg az igazgatói iroda ajtajához és idegesen kopog be rajta, majd válasz nélkül ront be az apámhoz, de véletlenül résnyire nyitva hagyja az ajtót így én tökéletesen hallok mindent.
Mégis mi a franc ütött belé? Mit akar az apámtól ilyen sürgősen? Másodpercekig csak szemezgetek a nyitott ajtóval, végül körül nézek a folyosón, hogy nincs-e rajtam kívül senki itt, és lassan nesztelen léptekkel az ajtóhoz megyek, hogy tudjak hallgatózni. Tudom nem szép dolog a hallgatózás, de majd kifúrja az oldalamat, hogy mit akar Liam az apámtól ilyen sürgősen. Nem említette, hogy beszélni akar vele.

Még jobban hegyezem a fülem és akkor végre elcsípem a beszélgetésüket.
- ... most komolyan, maga inkább egy Mandy féle lánynak hisz akinek szivacs van az agya helyén? - hallom meg Liam ideges hangját. Ez mégis miről beszél? Ugye most nem engem akar megvédeni az apám előtt? Ugye nem? Ő ilyen nem csinálna meg értem. Kár, hogy lemaradtam a beszélgetés elejéről.
- Legyen az én dolgom, hogy kinek hiszek. Mellesleg édes fiam, válogasd meg a szavaimat Velem ugyanis én az igazgató vagyok. - szólal fel csípősen apa. Muszáj neki mindig azzal jönnie, hogy ő az igazgató? Annyira ciki és egyben röhejes.
- Lehet, de egyben az egyik igaz barátom apja is akit most hazugnak tart - vág vissza Liam, mire az én arcomra egy hatalmas mosoly terül szét. Valaki csípjen meg, ugyanis biztos, hogy csak álmodok. Habár ne csípjetek meg, mert ha álom akkor nem akarok felkelni. Liam kiáll az igazam mellett. - Nem Parket a hibás a történtekért. Ha valakit okolni akar akkor az én legyek. Büntessen meg, csak Parket hagyja békén ugyanis nincs szívem Őt sírni látni. - istenem, de aranyos. Mi történt a régi Liammel? Én azt hittem, hogy neki nincsenek érzései. - Én nem engedtem vissza az órára. Sőt én mondtam neki, hogy maradjunk a mosdóban és beszélgessük - magára akarja vállalni az egész lógást? Ezt apa úgysem fogja bevenni. Ezzel már elkésett. -És tudja mit? A verekedés is az én hibám, ugyanis tényleg szakítottam Mandyvel ugyanis már az agyamra ment, de Ő ezt nem tudta feldolgozni. Mivel Parkerrel pedig az utóbbi időben sokat látott ezért hitte azt, hogy miatta szakítok Vele. Szóval a verekedés is az én hibám. - kész, végem van. Életem szerelme magára vállalta az egészet, csak azért, hogy az apám ne haragudjon rám. Már csak az apám reakciójára leszek kíváncsi.
Ugyanis az irodában hirtelen néma csend lesz. Ami azt jelenti, hogy apa gondolkozik keményen.
- Tudod most kellemesen csalódtam benned, ugyanis kevés fiú lenne olyan, hogy magára vállalja az összes rossz dolgot, csak azért, hogy a barátja boldog legyen - köszörüli meg a torkát apa. - De ez még semmin nem változtat.
- De Mandy csak kamuzik. Parker semmiről nem tehet. Tényleg.
- A lányom viselkedése legyen az én dolgom ha kérhetem. Még egyszer büszke vagyok rád amiért próbálsz segíteni a lányomon aki ezek szerint tényleg a barátod, de akkor is csalódtam benne. - és ezzel apa lezártnak tekinti a témát, ami azt jelenti, hogy Liamnek ki kell mennie az irodából.

Amilyen gyorsan csak tudok elugrok az ajtó előtt, majd pár perc múlva a szomorú Liammel találom szembe magam. Kit érdekel ha az apám hazugnak tart, ha Liam megvédett engem? Ezt melyik fiú csinálná meg egy lány iránt? Szerintem senki. De Ő megtette! Bement az apámhoz és magára vállalta az egész balhét. Pedig nagy gondja lehetett volna belőle, ugyanis az igazgató ilyen dolgokért ki is csaphat diákokat.
- Liam? - szólítom meg félve és kedvesen rá mosolygok, Ő pedig rám emeli a barna szemeit.
- Sajnálom Parker, én mindent megpróbáltam, de a diri Mandy függő - húzza el a száját, de én még mindig csak mosolygok. - Azon sem lepődnék meg ha a szülei lefizették volna az igazgatót. - teszi hozzá mérgesen. Mondjuk ezt én is kinézem Mandyből. Ez a lány mindenre képes csak azért, hogy megőrizze a jó hírét.
- Nem érdekel az apám és az, hogy mit gondol. A maga baja ha nem hisz nekem - vonom meg a vállam egyszerűen.
- Ez így nem jó. Mandynek kéne szívnia és nem neked! - mondja keményen.
- Hú, de Mandy ellenes lettél hirtelen. - kuncogok fel jóízűen, mire Liam csak megforgassa a szemeit. Régebben a suliban senkinek nem lehetett egy rossz szava sem Mandyre. Most meg a suli legnépszerűbb sráca hangosan kimondja, hogy nem kedveli a volt barátnőjét.
- Talán azért mert utálom? - vonja fel a szemöldökét bosszúsan.
- Tegnap még a barátnőd volt - válaszolom érzések nélkül.
- Soha nem szerettem. Csak azért voltam vele, mert azt hittem, hogy ettől még menőbbnek fogok tűnni - meséli szűkszavúan. Mondjuk engem még több dolog is érdekelne, de nem fogok kérdezősködni. Majd elmondja ha akarja. A lényeg az, hogy szakítottak. Na meg az, hogy soha nem szerette. - De aztán jöttél Te és rájöttem arra, hogy az életeben nem az a lényeg, hogy ki a menő. - mondja mosolyogva és végig simít a karomon, de most nem húzom el a kezem mint pár nappal ezelőtt. Most már nem bűn ha hozzám ér, hisz nincs barátnője.
- Egyébként köszönöm, hogy próbáltál segíteni - mondom végül, mire ő csak hanyagul nagyon menően vállat von. Jól áll neki a menőség.
- Tényleg miattam történt a verekedés szóval úgy gondoltam, hogy kötelességem segíteni rajtad - magyarázza mosolyogva aztán hirtelen felcsillannak a szemei. - Ma lesz egy meccsem. Nincs kedved megnézni? - kérdezi izgatottan. Egy meccs ahol nyugodtan bámulhatom ugyanis Ő hívott meg? Király. De mégsem.
- Mégis mit csinálja én ott? - kérdezem értetlenül. Nem nagyon rajongok a fociért.
- Például nézz engem úgy ahogy mindig is szoktál - mondja kuncogva mire én tetőtől talpig elvörösödök. Mégis honnan tudja, hogy Őt szoktam bámulni a meccsek alatt? Akkor ezek szerint tényleg ennyire feltűnően bámultam. Francba.
- Te ezt honnan tudod? - kérdezem zavartan és inkább lesütöm a szemeimet. Hát ez most halál ciki. Liam hangosan felnevet majd a derekamra teszi a kezét. Még csak nem is zavartatja magát.
- Éreztem a pillantásod a testemen. - kacsint felém és egy puszit nyom az arcomra amitől én megint majdnem elolvadok. - Ó és este pedig lesz egy buli Niall haveromnál és örülnék neki ha eljönnél velem. - mi történik itt? Meg vagyok hívva egy menő buliba egy menő sráccal? Ennek randi szaga van. De Liam miért akarna pont velem randizni? Hisz én egy senki vagyok és voltam.
- Te most randira hívsz? - kérdezem kikerekedett szemekkel.
- Miért ne? - kérdezi ravaszul és elengedi a derekam majd jókedvűen elsétál előttem én pedig vigyorogva követem őt.
Ez életem legjobb napja...

21

Itt is a kövi rész. És még mindig nem döntöttem el, hogy naponta e jöjjenek a részek :/ Szóval szerintem maradunk ennél a feltöltésnél még pár napig :) Komizniiii érrrrrr

Az ütő is megáll bennem, mikor Mandy hátra fordítsa a fejét és egy gúnyos mosoly terült szét az arcán, miközben felhúzza az orrát és újra vissza fordul az apám felé. Mit keres ez itt? Mármint miért pont most van az igazgató irodában? Nem sejtek jót. Olyan önelégült arca van, mintha kitervelt volna valamit.
Te jó ég, mi van akkor ha beköpött az apámnak? Vagyis értitek. Lehet, hogy rám fogta az egész verekedést. Sőt az is lehet, hogy tele beszélte az apám fejét hülyeségekkel. De ha ezt meg merte csinálni, én esküszöm, hogy itt az apám szeme láttára fogom megint megtépni. Amúgy is neki most nem a suli gyengélkedőjén kellene lennie? Hisz Harry, Niall és Zayn oda vitt, hogy kapjon egy kis nyugtatót, ugyanis ha nem fogták volna le szerintem nagyobb kárt is csinált volna bennem. Lehet, hogy tényleg el törte volna az orromat. Szerencsére a fiúk idejében közbe léptek és szétválasztottak minket. Azonban ezek szerint mégsem a nővérhez mentek. Viszont azt is megengedem, hogy Mandy elszabadult a fiúktól és egyenesen az igazgatóhoz jött panaszkodni, jobban mondva hazudni. Kíváncsi lennék, hogy milyen mesét adott be az apámnak. Aki látszatra el is hitte.
Ilyen csúnyán még soha nem nézett rám. Talán akkor mikor, fiúk szoktak legyeskedni körülöttem. Igen azt határozottan utálja, ugyanis azt szeretné ha én örök életben az Ő kicsi lány lennék. Szóval a házban, vagyis előtte tabu téma a fiúkról vagy a szerelemről beszélni. Egy fiút tűr meg mellettem az pedig a kisöcsém Matty. Még Dylanre is ferde szemmel néz. Sőt akár hányszor nálunk van és a szobámban vagyunk, apa feltűnően sokszor járkál fel alá az emeleti folyosón a szobám előtt. És mikor anya megkérdezi, hogy mit csinál, mindig azt mondja, hogy az iskolán gondolkozik. Pedig az igazság az, hogy nem akar minket egyedül hagyni a szobámba. Ezért szegény Dylan vagy akkor jár át mikor apa nincs otthon, vagy pedig át sem jön, hanem helyette a városban találkozunk és ott vagyunk együtt.
Anya ez végett nagyon is mérges apára, ugyanis úgy gondolja, hogy már pont itt az ideje, hogy végre udvarlót vigyek a házhoz akit végre kiszolgálhat és a tenyerén hordozhat, na meg akinek beszélhet a kiskori hülyeségeimről meg mutogathassa a képeimet. Igen, anya attól fél, hogy macskákkal fogok megöregedni és pont ezért akarja, hogy végre nőjek fel és hagyjam abba a gyerekes viselkedést. Ő nem nagyon rajong érte, hogy különc vagyok, míg az apám büszke rá ugyanis állítása szerint a könyvek soha nem törik össze a szívem, míg a fiúk és a valóság igen. Szerinte az lenne a legjobb ha örök életemben ilyen fura maradnék aki soha nem akar felnőni. És ilyenkor kialakul egy kisebb vita a szüleim között. És ilyenkor irigylem az ikreket ugyanis nekik nincs ilyen gondjaik. Matty űrhajós akar lenni, míg Becky Paris Hilton hasonmása. Helyesbítek minden nap mások akarnak lenni. És egyikőjüket sem érdeklik a könyvek. Szóval nem hasonlítanak rám ami azt jelenti, hogy határozottan normálisan viselkedő gyerekek. Nem úgy mint én.

Nagyot nyelek és Mandy mellett lévő szabad székkel szemezgetek, ami pontosan apámmal szembe van. Mondjuk ez tök természetes, hisz ez az igazgatói iroda ahol mindenki az igazgatóval szembe ül. De én akkor sem tudok az apára úgy tekinteni mint az igazgatóra. Na, de várjunk, Mandy lehet azt sem tudja, hogy én vagyok a diri lánya. Te jó ég akkor ezek szerint Liam mégsem mondta el senkinek sem. Hogy egyem a pici szívét, én meg azt hittem, hogy majd mindenkinek el fogja pletykálni.
- Ülj le Mandy mellé - szól rám az apám, de mikor letenném a seggem a kényelmesen párnázott székre még tovább folytassa. - feltéve ha tudtok egymás mellett ülni és nem ugrotok megint egymásnak. - szóval tudja, hogy reggel össze verekedtünk. De mégis kitől? Mandyre pillantok akiknek a feje még mindig fel van szegezve és eszében sincs rám nézni. Legalább lenyugodott és nem kell attól félnem, hogy kikaparja a szemeimet a mű körmeivel.
Akaratom ellenére is, de az ujjaira nézek és magamba jót mosolygok mikor észre veszem, hogy a jobb kezén lévő mutatóujján hiányzik a mű körme. Az én érdemem ugyanis én voltam az aki sikeresen letörtem neki. De sajna után, Mandy gyógyszerei még tovább gurultak szóval utána jelentős hajkoronámtól fosztott meg. Na meg majdnem az orromtól. Gőzöm sincs, hogy mit hord a táskájában amiért olyan erőset tudott vele ütni, természetesen véletlenül. Tényleg nem akart arcon találni a táskájával. Csak miközben egymás haját téptük nem figyelt oda rá, az pedig arcon talált és majdnem eltörte a cuki orrom. Vagyis Liam szerint cuki az orrom. Én mindig is piszének tartottam. Kinek, hogy.
- Nem is tudtam, hogy ilyen hamar tejednek itt a hírek. - vonom meg a vállam és csak azért is leülök a székre, de én sem nézek Mandy felé.  Apa erre rossz állóan megcsóválja a fejét, majd előrébb csúszik a széken a fejét pedig a kezén támassza meg.
- Az igazgató helyettes úr látta az incidens végét és mikor megtudta, hogy Mandynek el kell mennie a gyengélkedőre rögtön szólt nekem a történtekről, hogy verekedés történt a folyosón. - magyarázza apa komolyan, én pedig a hátamat a széknek döntöm és össze kulcsolom a kezeimet a mellem alatt. Gondolhattam volna, hogy Mr.Blue keze van a dologban. Kis szemét spicli.
- Nekem kellett volna oda mennem, ugyanis egyesek úgy pofon vágtak a méretes kilós táskájukkal, hogy majdnem eltört az orrom - vágom rá bunkón és Mandyre nézek rosszállóan, aki erre rögtön kiegyenesedik. Apa pedig csak nagy szemeket merszet felém ugyanis soha nem hallott még ennyire szabad szájúnak.
- Te pedig letörted a körmöm - emeli fel a hangját és az apám felé mutatja a letört mutatóujján lévő körmöt. Apa pislog párat, de nem szól rá semmit. Mégis mit tudna erre szólni? Az csak egy köröm. - Bár tört volna el az orrod. Megérdemelted volna! - teszi hozzá fogcsikorgatva, összeszorított öklökkel.
- Azt hittem, hogy Harryék egyenesen a dili házba visznek, ahova eredetileg való lennél! - emelem fel én is a hangom, apa pedig csak kapkodja a fejét. De mikor észre veszi, hogy én és Mandy is felállunk a székünkről és megint egymásnak akarunk ugrani, Ő is feláll mire mi rögtön felé fordulunk. Azért Mandy sem olyan hülye, hogy össze verekszik a diri előtt.
- LÁNYOK! - kiáltsa el magát apa, mi pedig össze rezzenünk és rögtön vissza ülünk a helyünkre. Végül Ő is, de azért még mindig furán néz ránk. - Ugye tudjátok, hogy megszegtétek a rendtartást? A legfőbb szabály az, hogy tilos az iskolán belüli bántalmazás - apa hangja élesen cseng én pedig szégyenembe lesütöm a szemeimet. Tényleg rögtön az az első pont. Hülye szabályok. - Mi volt az oka amiért egymásnak ugrottatok? És az igazat akarom hallani! - de mielőtt meg tudnék szólalni, Mandy beelőz.
- Azért mert ez a kis csitri elvette az én katicabogaramat! - mondja idegesen Mandy, apa pedig kikerekedett szemekkel bámulja rá, ugyanis nem érti, hogy mit is takar pontosan a ' katicabogár ' megnevezés. Nekem van egy sejtésem. - Tudom, hogy még mindig szeret...
- Most egy fiúról beszélsz? - kérdezi apa gyanakodva. Jaj, csak ezt ne. Ha megtudja, hogy egy fiú miatt verekedtem össze valakivel, nekem végem van.
- Természetesen - bólint rá keményen Mandy. - Ugyanis Parker McClinton miatt szakított velem az én Liam macim! - apa elfehéredik és villámló tekintettel mered rám.
Oké valaki hívja fel a temetkezési vállalatot. Ezt nem úszom meg épp bőrrel és még csak ki sem fogom tudni magyarázni. Egy fiú miatt verekedni, apa szemében ez megbocsájthatatlan bűn.
- Azt akarod nekem mondani, hogy Parker elvette a fiúdat? És Te pedig megtépted?
- Nehogy elhidd már neki! Nem fiú miatt verekedtünk össze, hanem azért mert Mandy egy idióta - csattanok fel és kicsit sem érdekel, a lány jelenléte. Farkasszemet nézek a saját apámmal. Szemeiben csalódottságot vélek felfedezni amit rettentően sajnálok is.
- Akkor is miattad szakított velem - mondja Mandy hevesen és hátra dobja a hosszú haját.
- Mandy megtennéd, hogy magunkra hagysz minket? - kérdezi csendesen apa, a lány pedig rögtön feláll a székről és küld felém egy gúnyos pillantást és olyan ' most megszívtad ' nézést, majd boldogan kimegy az igazgatói irodából amiért ilyen könnyen megúszta a dolgot. Ráadásul még Liammel is találkozhat ugyanis szerintem a srác még mindig az ajtó előtt vár rám. Kudarc. Az ajtó becsukódik én pedig sajnálkozva pislogok a tulajdon apám felé. - Csalódtam benned.
- Most komolyan elhiszed ezt a sok hülyeséget amit ez itt össze hordott? - kérdezem szomorúan és fáj amiért, Mandynek hisz és nem nekem. A lánya vagyok aki soha, de soha nem hazudtam neki.
- Egy fiú miatt verekedni? Parker mégis, hogy gondoltad ezt? Ráadásul még miattad szakítottak is? És csodálod, hogy neked ugrott? - von kérdőre, bennem pedig ismét feléled a gyűlölet. És most már az apámra is haragszom amiért hazugnak tart.
- Nem miattam szakítottak. Semmi közöm a kapcsolatukhoz! Mandy reggel csak úgy nekem ugrott én pedig nem hagytam magam - mondom fagyosan és mérgesen, de apa még mindig olyan csalódottan néz rám mint egészen idáig. - Vagy talán hagynom kellett volna, hogy az összes hajamat kitépje?
- Ellógtál a kémia óráról! - erőszakoskodik tovább, én pedig ismét elszégyenlem magam, de nem a lógás miatt hanem Liam miatt. Még mindig nem bánom. - Ráadásul különös oknál fogva Liammel töltötted azt az órát a lány mosdóban. - és ismét Mr.Blue köpött be. Imádtam ezt a férfit.
- Csak azért mert Ő segített elállítani az orrom vérzését. - mondom egyszerűen.
- Miért nem mentél az iskola nővérhez, vagy pedig miért nem szóltál nekem? - vonja fel a szemöldökét kérdően én pedig csak vállat vonok ugyanis nem tudok rá mit válaszolni. Minek jöttem volna ide, mikor Liammel lehettem? Van eszem. - Ha nem a lányom lennél megtehetném, hogy kirúgjalak az iskolából amiért egy nap kétszer is megszegted a szabályzatot. - köszörüli meg a torkát az én szemöldökeim pedig az egekbe szökkennek.
Szóval ha nem a lány lennék akkor ki lennék innen csapva. Hm, nem lenne rossz ugyanis mindig is utáltam ide járni. De most, hogy Liammel ilyen közeli viszonyba kerültem, szomorú lennék ha itt kellene hagynom ezt az intézményt. Szóval inkább most már maradnék.
- De nem csapsz ki mivel a lányod vagyok. - mondom egy kissé flegmán, de Ő még mindig komor arccal bámul felém.
- Nem lesz ez így jó kislányom. Elhiszem, hogy minden áron változni akarsz, de ne egy fiú miatt tedd meg aki lehet, hogy nem is szeret viszont és csak játszik veled - magyarázza bölcsen. Méghogy én Liam miatt változok meg. Könyörgöm ugyan az vagyok aki mindig is voltam.
- Neked kéne végre megváltoznod, ugyanis Te még mindig az őskorban élsz. Apa tizenhét éves vagyok, az a dolgok rendje, hogy elkezdek érdeklődni a másik nem iránt. Neked ezt tudnod kéne ugyanis tanár vagy akinek kötelessége foglalkozni a diákjaival. - hú , így még soha nem beszéltem Vele. Lehet, hogy pont ezért is fáj neki ennyire. De ha egyszer felidegesít ezzel a féltéseivel.
- Én csak nem akarlak ilyen fiatalon szenvedni látni! - mondja komoran, de ismét csak megvonom a vállam. - Nem tudom, hogy hova tűnt a bájos kislányom, de az biztos, hogy most Mandynek hiszek ugyanis ahogy mostanában viselkedsz kinézem belőled, hogy elvetted a fiúját. - úr isten, hova csöppentem? Mandynek hisz a saját apám.Durva és egyben undorító is.
- Ez most komoly? Elhiszed neki, hogy én kezdeményeztem a verekedést? - kérdezem megsemmisülten, mivel nem szeretek rosszban lenni az apámmal. Hisz mindig olyan jól kijöttünk egymással. - De hisz tudod, hogy én nem vagyok ilyen agresszív! Még az ikrekkel sem szokok verekedni.
- Sajnálom kicsim, de most nem hiszek neked - válaszolja nyersen, majd a halom papírja fölé emelkedik ami azt jelenti, hogy nincs több mondandója nekem.
A sírás kerülget mikor felállok a székről és az ajtó felé sétálok. Az apám egy hazugnak tart és csalódott bennem. Ez jobban fáj mintha megbüntettett volna. És Ő ezt nagyon jól tudja és pont azért mondott ilyeneket, hogy gondolkozzak el magamon. Lehet tényleg igaza van és kezdek megváltozni csak azért, hogy feleljek meg Liamnek? Gőzöm sincs. Ugyanis az utóbbi időben az életem csakis Liam körül forog. Még szép, hogy róla forog, hisz most végre talán van nála valami esélyem és végre nem úgy tekint rám mint egy különc nyomira. Apa majd úgyis megbékél velem. Most csak azért ilyen, mert most történt meg először, hogy kihágáson kaptak.
Becsukom magam után az ajtót majd egyenesen Liambe ütközök aki még mindig az ajtó előtt áll pontosan úgy mint ahogy elváltunk. Szóval tényleg megvárt.
- Minden okés? - kérdezi egy apró mosoly kíséretében, én pedig nem tudok mit mondani...