23

Ésss itt is a kövi rész :D azért remélem ehhez is kapok pár megjegyzést :) szóval hajráááá

Szerintem engem a nap további részében mindenki egy idiótának titulált, ugyanis nem tudtam abba hagyni a mosolygást. És gondolhatjátok, hogy milyen idiótán festhettem matek doga közben miközben a terembe mindenki keményen koncentrált a feladatokra és szinte márt vért izzadtak a számolás végett, én pedig csak vigyorogtam mintha annyira könnyű lett volna a doga. Pedig kicsit sem volt az, sőt inkább borzalmas volt, de nem nagyon zavart. Vagy ha zavart is volna, akkor csak előre kellett néznem ahol három paddal előrébb Liam foglalt helyet, aki csak nyugodtan terpeszkedett a székén, vagy pedig aludt a dolgozata felett, de mikor a tanár nő rászólt akkor próbált a dolgozatára figyelni. Már amennyire sikerült neki, valahogy a tolla végének rágása is jobban izgatta mint a dolgozat. Sőt mikor azt is megunta, úgy döntött, hogy elkezdi bökdösni a mellette ülő Louis kezét aki a  végén felcsesződött rá és egy adott pillanatban fejbe csapta a srácot. Viccesen festettek ahogy az óra kellős közepén elkezdték egymást csapkodni, majd végül a tanárnő szétültette őket. Így Liam, Zayn mellé került akivel viszont meg elkezdtek beszélgetni. Vicces volt, ahogy Zayn állandóan a megoldásokat kérdezgette a haverjától, aki viszont szint úgy nem tudta. Végül Liam hangosan elkezdett morfondírozni a feladatokon, majd mikor így sem sikerült rájönnie a megoldásra mérgesen dobta vissza a lapot az asztalra és úgy döntött, hogy inkább tovább alszik. Zayn nem adta fel ilyen könnyen, ugyanis elkezdett forgolódni és pisszegve kérdezgette a megoldásokat aminek az lett a vége, hogy a tanárnő bepipult és elvette a dolgozatát egy elégtelen kíséretében. De Zaynt nem zavarta, sőt megjegyezte, hogy ezt előbb is megcsinálhatta volna ugyanis így akkor nem kellett volna gondolkodnia, hogy kitől kérjen segítséget.
Hogy őszinte legyek az én dolgozatom se lesz valami fényes, ugyanis szinte az egész órán, Liam hátát néztem. Neki még a háta is tökéletes. Sőt legszívesebben felálltam volna a helyemről és csak úgy bele túrtam volna a hajába. Ezt az ötletemet aztán hamar elvetetettem ugyanis nem akartam, hogy esetleg valami félreértés történjen, vagy vissza mondja az esti meghívást.
Hisz nem kis dolgok vannak készülőben. A nagy Liam Payne, a suli legnépszerűbb sráca randizni hívott engem egy menő buliba. Jól hallottátok bulizni megyek én. Én akit eddig még soha senki nem hívott el sehova. Ráadásul ma végre bulizni megyek azzal a sráccal akibe a gimi első napjától kezdve szerelmes vagyok. És még meg merik tőlem kérdezni, hogy miért vigyorgok egész nap. Hát ezért!

A délutáni órák végeztével boldogan hagytam el a suli épületét, de előtte még össze futottam Liammel aki egyszerűen elkérte a telefonszámomat, hogy tudjon felhívni, hogy mikor jön értem az este. Ráadásul nekem még csak el sem kellett kérnem az övét ugyanis önként oda adta. Igen, meglett a telefonszáma amit több mint tízszer mentettem el a telefonba különböző nevekkel. Gőzöm sincs, hogy mióta akartam már megszerezni a számát. És ma végre ezt is megkaptam. És fel fog hívni, hogy mikor jön értem. Értitek, értem fog jönni és együtt megyünk bulizni.
- Hé! - hallok meg egy ismerős hangot a hátam mögött, majd rögtön lassítok a lépéseimen és pár másodpercen belül szembe találom magam Dylannel. Érdeklődve húzom fel a szemöldökeimet ugyanis napok óta átment egy bunkó srác stílusába. Igazán túltehetné már magát ezen a Liames dolgon. Nincs kikötve az, hogy csak Ő és Paig lehetnek a barátaim.
- Dylan. - mondom ki a nevét unottan és hátra dobom a hajam, ami még mindig kócos. Igen, tudom ideje lenne megfésülködnöm, de a legkisebb dolgom is nagyobb mint a hajam. Nem vagyok én egy plázacica aki mindig a külsejével foglalkozni. - Mit akarsz?
- Úgy döntöttem, hogy újra emberi lényként fogok rád tekinteni és nem úgy mint egy ufóra. Pedig megérdemelnéd, hogy soha többé ne álljak veled szóba, ugyanis össze barátkoztál a gonosszal, pedig tudod nagyon jól, hogy mi az ellenségeik vagyunk. Nyomik kontra focisták - hogy mennyire kezd idegesíteni engem ez az illedelmes beszéd. Komolyan már beteges, hogy mekkora kocka. Azt hiszi, hogy az élet is olyan mint a hülye videó játékia ahol a gonosszal kell harcolni. Méghogy én ufó. Szerintem Ő az ufó amiért állandóan a telefonját nyomkodja, meg hülye Star Warsas mondatokban beszél. Lehet, hogy pont ezért nem is zavart az, hogy kerülte a társaságomat. Liam ezerszer normálisabb és legalább az Ő beszólásain még nevetni is tudok. De Dylan megjegyzései erőltettek és csakis azért nevetek rajtuk, hogy ne bántsam meg.
- Akkor ezt a harcot magad kell tovább vívnod ugyanis én kiszálltam. - mondom fagyosan és megigazítom a kabátomat, majd megfordulok, hogy tudjak lelépni, de Dylan megfogja a karom és vissza ránt. - Dylan hagyj engem békén a hülyeségeiddel. Te lehet utálod a focistákat, de én nem. Jó fejek és nem is annyira beképzeltek mint amilyennek mi hittük őket - emelem fel a hangom mérgesen, Ő pedig meghökken majd szánalmasan lehajtsa a fejét. Nekem van igazam. Úgy alkottunk véleményt Liamről, hogy még csak nem is ismertük a valós énjét.
- Ha nagyon muszáj elviselem, hogy Te megbocsájtottál nekik. De csak azért mert látom, hogy mennyire fontos neked az a kis geci focista...- forgassa meg a szemeit gúnyosan. Nem úgy hangzott mint aki nagyon elfogadta ezt az egész dolgot.
- Ez nem úgy hangzott mintha elfogadtad volna Liamet. - fonom karba a kezeimet a melleim alatt és várom a folytatást.
- Megpróbálok vele normális lenni ha nagyon muszáj.
- Még csak nem is mersz megszólalni a jelenlétében. Akár hányszor meglátod szinte össze csinálod magad. - az arca elvörösödik és az ég felé emeli a pillantását szégyenében. Tényleg nem mer beszélni akkor mikor meglássa a focistákat. Sőt legszívesebben kifutna a világból mikor meglássa őket.
- Téma váltás most! - parancsolja keményén, felhúzott orrol én pedig csak villantok felé egy diadalittas mosolyt. - Nem Edward Cullenről akarok beszélgetni hanem rólunk. - teszi hozzá zavartan és várja, hogy nevessek Liam új becenevén, de valahogy nem tudok. Liam mint vámpír? Mondjuk a szexisége megvan, de Ő soha senkit nem lenne képes megölni. Erről ennyit.
- Tőlem. - vonom meg a vállam egyszerűen.
- Arra gondoltam, hogy ma este átjöhetnél hozzám és megnézhetnék a hold fogyatkozást. Te, én és Paig. És akkor hivatalosan újra barátok lennénk. - mondja izgatottan, mire én lesápadok és megsemmisülten a hajamba túrok.
Ebből megint balhé lesz. Méghozzá hatalmas balhé, amiért Liamet választom és nem Dylant. Még szép, hogy a menő csapat kapitányt választom, mint a kocka barátomat. Hisz Dylannem még egy csomót fogok tudni hold fogyatkozást nézni, de Liamet ha most kikosarazom szerintem soha többet nem fog elhívni sehova. Így bele gondolva azért eléggé gáz, mivel Dylan a legjobb barátom és Ő mindig mellettem állt. De Liam meg álmaim pasija akivel mindig is járni akartam.
- Ez nem fog összejönni - simítok végig a homlokomon, mire az Ő lelkesedése rögtön tova száll. Kezdődik.
- Mert? - kérdezi értetlenül és egyben szomorúan.
Az lesz a legjobb ha nem hazudok neki és elmondom, hogy miért is nem. Tudom megbántom, de nem szeretek az embereknek hazudni.
- Liam ma elhívott magával egy buliba - mondom egy boldog mosoly kíséretében, miközben a szívem hevesen ver ha csak rágondolok a srácra. Nekem tényleg sokat jelent ez az egész. Azonban Dylan arca elsötétül és legszívesebben felrobbannak mérgében. - Dylan én rettentően sajnálom, de az van, hogy randizni akar velem és ez nekem a legnagyobb álmom...
- Az a legnagyobb álmod, hogy Te is a játékszerévé válj? - szól közbe komoran a kezei pedig ökölbe szorulnak. Soha nem láttam még ennyire kifordulni önmagából. Annyira mérges, hogy még a telefonját is elteszi a zsebébe, csak azért, hogy tudjon teljes mértékben rám koncentrálni. - Parker Te komolyan azt hiszed, hogy valamit jelentesz Paynek?
- Igen, ugyanis barátok lettünk és megváltozott. Igazából egy aranyos srác, aki ma mellém állt mikor az apám nem hitt nekem. - erőszakoskodok, de erre Dylan csak felröhög. Legszívesebben képen törölném a stílusa miatt.
- Nem lehetsz ilyen idióta - túr bele a hajába. Most leidiótázott? Ezt mégis, hogy merte? Hisz a legjobb barátja vagyok, vagy mi a szösz. Már ha az vagyok vagy valaha voltam. - Megfektet aztán szakít veled, pont úgy mint a többi barátnőjével.
- Ez nem igaz! Te nem is ismered Őt.
- Miért Te talán ismered? - vonja fel a szemöldökét kérdően mire én megszeppenek, de nem tudok válaszolni. Vajon tényleg ismerem Liamet? - Csak azért viselkedik így mert megváltoztál és jó csaj lettél. És köztudott tény, hogy Ő minden szexi csajjal kavarni akar. Aztán megunja őket és kicsit sem kedves módon elküldi Őket a francba. Pont mint Mandyt, pedig mennyire szerelmesek voltak egymásba. - nem érdekel Dylan hazudozása. Hevesen elkezdem a fejemet csóválni, miközben hátra felé lépkedek.
Utálom Dylant. Ő nem ismeri Liamet. Nem tudja, hogy milyen kedves és aranyos. Liam soha nem lenne képes engem megbántani. Soha, de soha. Dylan csak irigykedik amiért teljesül az álmom.
- Csak az irigység beszél belőled. Liam soha nem tudna megbántani engem! - szinte már kiabálok, Dylan pedig csak küld felém egy megsemmisítő pillantást.
- Szóval Őt választod helyettem? A legjobb barátod helyett azt a fiút választod aki egészen mostanáig gúnyolt és lenézett és átgázolt a szíveden? - kérdi pár pillanat múlva csendesen. Nem foglalkozok vele. Liam már nem ilyen és kész. Amikor ilyen volt akkor még nem ismertük egymást rendesen.
- Megváltozott. - ismétlem meg az állításomat még egyszer.
- Oké Parker én elfogadom a döntésedet, de vésd jól az eszedbe amiket mondtam ugyanis én előre szóltam, hogy mit fog veled csinálni. És ha ez megtörténik hozzám ne gyere sírni mert én inkább Paig társaságát választom helyetted - néz a szemem közé komoran, tőlem pedig ismét egy váll rándítást kap ugyanis még mindig nem érdekel.
- Össze illetek Paiggel - mondom bunkón, de nem foglalkozik velem. Csak újra elő veszi a telefonját majd elmegy mellettem, de úgy, hogy még csak rám se néz.
És tudjátok, hogy mi a legszörnyűbb? Az, hogy kicsit sem érdekel az, hogy összevesztünk. Az én életem Liam. És ha ezt Dylan nem fogja fel és nem segít akkor nincs közünk egymáshoz. Mivel a barátok dolga az, hogy segítsenek a másiknak.

Kissé mérgesen megyek haza, és mikor leveszem a cipőmet meg a kabátomat, rögtön ledobom a táskámat a konyha padlójára, majd leülök az asztalra ahol a szüleim épp ebédeznek. Apa nem néz rám, anya viszont mosolyog és elkezd arról faggatni, hogy milyen napom volt. Apa erre horkant egyet, erre anya csúnyán rá néz. Viszont engem kicsit sem érdekel az, hogy apa elmondta az anyámnak a verekedést. A buli jobban érdekel amit meg kell még beszélnem a szüleimmel, hogy engedjenek el. Tuti, hogy elfognak ugyanis ez az első eset, hogy szórakozni akarok menni. Anya örülhet ugyanis a kicsi lánya végre pont úgy viselkedik mint a többi tini akik bulizni járnak hétvégente.
- Képzeljétek el ma este meghívtak egy buliba - újságolom jókedvűen erre mind a ketten rám néznek. Apa leteszi az újságját, anya arcára pedig ráfagy a mosoly. Nem úgy néznek ki mint akik örülnek a bejelentésemnek. - Elmehetek?
- Kivel és hova? Egyáltalán milyen buli? - von kérdőre anya komoran. Pont mint a filmekben ahol a szülők mindent tudni akarnak.
- Niall Horan bulijába. És Liammel. - anya arca a Liam név hallatán megenyhül, de mikor észre veszi apa csúnya nézését az Ő arca is újból elkomorul. Na ne már, hogy össze esküdtek ellenem.
- Nem hangzik valami jól - húzza el a száját anya.
- Micsoda? De hisz ismered Liam szüleit...
- Összeverekedtél a suliban, ellógtad a kémia órát és most meg mered kérdezni azt, hogy el-e mehetsz bulizni? - szólal fel apa nyersen én pedig csúnyán rá nézek.
- Miért ne merném megkérdezni? - tárom szét a kezeimet értetlenül.
- Majd ha újra normális leszel és nem úgy fogsz viselkedni mint egy agyatlan tyúk, akkor beszélgethetünk a bulikról. De addig itthon maradsz és nem vitatkozok - mondja csípősen apa, bennem pedig egy világ dől össze.
Eddig soha semmit nem tiltott meg. Sőt mindig mindent megengedett. Akkor most miért nem?
- De...
- Semmi de. Menj fel a szobádba és ki se mozdulj onnan - bök az emelete én pedig kis híján elbőgöm magam, de tartom magam.
Felrohanok a szobámba majd bevágom magam után az ajtót és bele dőlök az ágyamba. Nem mehetek el. Mégis mi a csodát fogok Liamnek mondani? Ezt Ő úgysem fogja megérteni. Oda az álmom...