29

Új rész :D csak én imádom ennyire ezt a gifet ??? xD szerintem igen...komizni érrrrrr

- Megijedt? - kérdezem bizonytalanul és tekintetemet le sem veszem Harryről. Ez nekem hihetetlen. A hatalmas Liam Payne megijedt valamitől. Ez mégis, hogy történhetett meg? Hisz Ő arról volt híres, hogy soha semmitől nem fél és senki nem tudja elszomorítani. Ráadásul Ő soha nem veszít - lásd a foci meccseket, ahol nagyon kevés és lényegtelen meccseket veszített a csapata. És ez is részben az Ő érdeme ugyanis fantasztikus csapat kapitány. A magabiztossága és a lelkesedése miatt imádja Őt mindenki és még a tanárok is. Kevés diák van aki ennyire lelkes valamilyen sport miatt. És velem most Harry azt akarja bevetetni, hogy ez a srác aki sok diák példaképe, most megijedt valamitől? Hát ez vicces és én nem veszem be. - Mégis mitől? - faggatom tovább a göndörkét aki ezt hallatán rögtön elengedi a vállam majd fejcsóválva eltávolodik tőlem.
Harry nagyon is tudja, hogy mi játszódik most a barátjában. És nekem is tudnom kell róla. Mi van akkor ha Liamnek valami súlyos baja van? Hisz a családjáról is olyan nyersen és fájdalmasan beszél, mintha valami szörnyű dolgok történnének minden alkalommal mikor együtt vannak. Tudom én vagyok a hülye amiért nem kérdezek a családjáról, de úgy tartom, hogy elmondja ha akarja. Sajnos nem úgy néz ki mint aki nagyon el akarja mondani, hogy mi a helyzet a családjával. Nem értem, hogy miért? Pedig bennem megbízhat sőt még segítenék is neki ha engedné. De Ő nem engedi. Inkább eltereli a témát csak, hogy ne kelljen a családjáról beszélnie.
- Megijed az irántad táplált érzéseitől - mondja ki végül szemforgatva és összekulcsolja a kezeit a mellkasa előtt.
Azonban mikor ez a mondat elhagyja a száját hirtelen forogni kezd velem a világ és a szívem ezerszer gyorsabban kezd el dobogni. Nem tudom, hogy mi történt velem, de fülig érő mosoly került az arcomra és legszívesebben Harry nyakába vetettem volna magam, aki eléggé undok módon állt mellettem. Lehet, hogy szerinte lényegtelen amit mondott, de számomra nem. Hisz pontosan azt mondta, hogy Liamnek érzései vannak irántam. És milyen érzései lehetnek egy srácnak amitől ennyire megijed? Igen, Liam a szerelemtől ijedt meg. És az irántam érzett szerelme miatt. Értitek? Mert én értem és végre valóra fog válni az álmom ugyanis végre nem csak én érzek így iránta, hanem végre fordítva is igaz.
- Ez most komoly? - kérdezem ragyogó szemekkel, izgatottan, Harry pedig inkább távolabb áll tőlem ugyanis szerintem észre vette, hogy bármelyik pillanatban a nyakába vethetem magam örömömbe. Fejét az ég felé emeli és lassan csóválni kezdi aminek következtében a göndör tincsei elkezdenek rugózni. Aranyos. Irigylem a fürtjeit. - Tényleg ezért kerül mert fél beismerni az érzéseit előttem?
- Részben - bólint egyhangúan. Azért egy kicsit több életet is vihetne már a beszédjébe. Hisz örülnie kéne amiért az egyik legjobb barátja végre igazán szerelmes, ráadásul belém. Mindig is mondtam, hogy Liam számára én vagyok a tökéletes lány. Nem csoda, hogy már a gimi első félévében elterveztem a közös jövőnket. - De mint ahogy említettem megijedt, ráadásul bemesélte magának azt, hogy állandóan bajba kever. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy az lesz a legjobb ha távol tartja magát Tőled, mivel akkor nem fog téged bántani. - magyarázza Harry úgy mint egy betanult szöveget. Ha engem kérdeztek én még soha nem hallottam Őt ennyire precízen beszélni. Sőt számára az is nagy feladatnak bizonyul sokszor, hogy el tudjon mondani egy egész mondatot " ő", "izé" "öhm" szavacskák nélkül. Igen meglátszik a beszéd stílusán, hogy nem olvas sokat hanem inkább a csajokat hajtsa.
Azonban számomra ez most lényegtelen. Helyette inkább Liam felfogása rémisztett meg. Miért kever engem állandóan bajba? Ha azt hiszi, hogy az apám titkon agyon ver akkor téved. Jó a viszonyom a szüleimmel, csak történetesen nehezen tudnak bele törődni, hogy kezdek felnőni. Szóval gőzöm sincs, hogy miért gondol ilyen hülyeségekre. Meg amúgy is, szerintem én saját magamat keverem állandóan bajba. Hisz Ő inkább állandóan segített. Az apámmal is képes volt beszélni a Mandyvel való verekedésem után, és magára vállalta az egész balhét.
Na várjunk csak. Szombat reggel mikor haza akartam menni és bele futottunk a szüleinkbe, apa szokás szerint hozta a formáját és megint elő állt azzal a dumával, hogy megváltoztam meg ilyenek. Liam ez követően szomorodott el, majd amilyen gyorsan csak tudott elhagyta a házunkat. Ráadásul a verekedés napján elsírtam magam az apám miatt mivel azt vágta a fejemhez, hogy csalódott bennem, én hülye pedig pont Liamnek sírtam el magam. Szóval akkor ezért gondolja azt, hogy bajba kever állandóan mivel azt hiszi, hogy Ő miatta romlott meg a kapcsolatom a szüleimmel. Ami oltári nagy hülyeség.
- De ez hülyeség - csattanok fel mérgesen, Harry pedig hanyagul vállat von.
- Én nem vagyok szerelem guru, szóval légyszíves ha most pletykálni akarsz velem, vagy tanácsot kérni, akkor most szólok, hogy rossz helyen jársz. Nem vagyok csaj. - mondja unottan, mire én felkuncogok.
- Tudom Harry, hogy nem vagy csaj. - mondom mosolyogva.
- Csodás. Tartsd ehhez magad - mondja komoran, majd ismét bele túr a göndör fürtjeibe és el akar menni, de én még utoljára utána szólok. - Mellesleg örülnék neki ha csinálnál valamit ugyanis ha így folytassa az összes meccset el fogjuk veszíteni ugyanis nem tud a focira sem koncentrálni. Tök béna a pályán. - húzza el a száját.
- Köszönöm, hogy ezt most elmondtad. Pedig azt hittem, hogy Te élvezed azt ha más szenved - mondom, mire Ő megtorpan és újra vissza fordul felém. Zöld szemeivel mérget és az alsó ajkába harap. Szinte már hallom ahogy az agytekervényei dolgoznak, hogy mit mondjon. Lényegében most megkapta Tőlem az igazat. Ugyanis eddig én azt hittem, hogy neki nincs szíve. Hisz mindig élvezettel figyeli ha valakit szenvedni lát, vagy megalázhat. Viszont most segített rajta. Ha annyira köcsög lenne mint ahogy eddig mutatta magát akkor nem mondta volna el, hogy Liamnek mi baja van.
- Liam a haverom ami azt jelenti, hogy szívesen segítek rajta - vonja meg a vállát, de hiába akar macsónak tűnni én át látok rajta. Nagyon is a szívén viseli az emberek sorsát. - Viszont örülnék ha ez a kis beszélgetésünk kettőnk között maradna. Nem akarom, hogy Liam esetleg megtudja, hogy bekavartam vagy valami. - teszi hozzá csendesen.
- Bízhatsz bennem Haz - mondom mosolyogva, az arcán pedig megkönnyebbülést vélek felfedezni és úgy hagy magamra.
Azt hiszem, hogy tényleg félre ismertem a focistákat. Liamnek igaza volt, hogy a barátai tök jó fejek. Bár Niallt, Louist és Zaynt is megismerhetném közelebbről.
Gondolkodásomból a csengő zaja zökkent ki, ami azt jelenti, hogy ideje órára menni. Ahol azonban nem figyelek. Helyette alig várom, hogy végre legyen ebédszünet ugyanis elhatároztam, hogy akkor végre elbeszélgetek Liammel.
És miért pont az ebédszünet? Nos köztudott tény, hogy olyankor ha Liamnek van ideje mindig a tornateremben van és edz. Mivel most nem akar a közelembe jönni, így az ebédszünetekben is nagyban kikerüli az ebédlőt, úgy gondolom, hogy akkor most egész szünet alatt a torna teremben van egyedül. Ami nekem jó ugyanis akkor kettesben lehetek vele és nem kell attól tartanom, hogy esetleg valaki bezavar, vagy valami.

Magabiztosan lépkedtem a tornaterem ajtaja felől, ahol ismerte labda zaj fogadott. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy ki lehet az aki ilyen elszántan rugdossa a focilabdát. Egy mosoly kúszott az arcomra, mikor az ajtón lévő kis ablakon bekukucskáltam és rögtön megpillantottam Liamet, miközben a kapu előtt állt és próbálta berúgni a labdát. Ám a szám tátva maradt ugyanis ennyit bénázni még életemben nem láttam. Liam ha kapura rúgott akkor az mindig be is ment. Soha nem rúgott félre, vagy valami. Viszont most ötödik próbálkozásra is csak a falat találta el a kapu helyett. Vagy épp még a labdába sem tudott bele rúgni ugyanis eltévesztette az irányt.
Annyira elesettnek és szomorúnak tűnt, hogy még életemben nem láttam így. Látszott rajta, hogy totál kikészült a bénázása miatt, viszont nem adta fel. Igaz káromkodva rugdosta a szerencsétlen labdát és szerintem örült neki, hogy a teremben csak maga van ugyanis ha valamelyik tanár meghallotta volna, hogy miket kiabál a labdának menten mentőt kellett volna hívni.

Hangtalanul nyitottam ki a tornaterem ajtaját és örültem neki, hogy nem tűnt fel Liamnek, hogy vendége akadt. Nesztelen léptekkel indultam meg felé, majd mikor kellő közelségbe értem egy ügyes pillanatban hátulról átölelte a derekát, miközben államat a várra tettem. Liam megremegett az érintésemtől, de nem húzódott el. Helyette rám vezette a mogyoróbarna kiskutya szemeit amikbe én szokás szerint elvesztem. De most nem magam miatt vagyok itt, hanem miatta.
- Helló Focista - morogtam lágyan a fülébe, mire Ő meghökkent, de mást nem nagyon csinált. Hú, de merész lettem hirtelen. De ha Ő nem meri kinyögni az érzéseit akkor rám hárul a feladat, hogy jelezzek neki, hogy nekem sem közömbös.
- Parker? - kérdezi végül bizonytalanul majd azt veszem észre, hogy kibújik az ölelésemből és pár lépést hátrál miközben felém fordul. - Mit csinálsz itt?
- Ennyire nem örülsz nekem? - kérdezem csalódottan és remélem, hogy nem fog elküldeni. Én már pedig akkor is beszélni fogok vele ha most innen kidob. Ha kell minden percben a nyakára fogok járni, csak azért, hogy tudjam neki elmagyarázni azt, hogy Ő már pedig soha nem kever bajba. - Hisz Te mondtad, hogy ha egyszer úgy lesz kedvem nyugodtan eljöhetek megnézni mikor focizol. - emlékeztetem a mondatára amit nekem intézett mikor az apám irodája előtt beszélgettünk és randizni hívott.
- Örülök neki, hogy itt vagy. El sem tudod képzelni, hogy mennyire csak...- itt hirtelen elharapja a mondatot majd megsemmisülten a hajába túr és még utoljára bele rúg a labdába ami természetesen megint nem megy be a kapuba. Kifújja a levegőt és a lelátókat veszi célpontba ahol végül leül én pedig rögtön mellé ülök. Először nem szól semmit csak maga elé bámul, majd végül erőt vesz magán és felém fordul. - Nagyon haragszanak rád a szüleid a hétvégi incidens miatt? - kérdezi csendesen. - Legközelebb ha beállítok hozzád részegen, küldj el a francba nyugodtan.
- Pedig én szívesen ápolgattalak akkor éjjel - kuncogok fel, Liam pedig meglepetten pislog párat.
- Tényleg? - kérdezi bizonytalanul mire én mosolyogva bólintok.
- Szerintem aranyos volt az esetlenséged - mondom vigyorogva és végre Ő is felnevet. Nekem tényleg bejött még részegen is. Ez van ha az ember fülig szerelmes valakibe. - Mellesleg a szüleim nem haragszanak senkire. Inkább csak az életre amiért az ilyen gyorsan elszaladt. Az apámnak nehéz feldogoznia azt, hogy kezdek felnőni és inkább foglalkozok, teszem azt veled, mint vele. Ő azt akarná, hogy örökké a kislánya maradjak. Tipikus apás gondolkodás. Viszont az anyám meg az ellenkezője. Azt sem bánná ha beköpném azt, hogy menyasszony vagyok - mesélem röviden és érthetően és remélem felfogja, hogy mit is akarok ebből kihozni. Azt biztos, hogy figyelmesen figyel ami jó jel. - Szóval könyörgöm verd ki a fejedből azt a hülyeséget, hogy állandóan bajba keversz ugyanis ez hazugság. És ezzel, hogy most kerülsz nem oldasz meg semmin. Így még nagyobb tudnám keverni magam mint úgy, hogy ha Te mellettem vagy. - Liam mikor ezeket a mondataim meghallja elfehéredik és először szóhoz sem tud jutni. Valami rosszat mondtam?
- Ezt. Meg. Te. Honnan. Tudod? - kérdezi akadozva én pedig agyban fejbe lövöm magam. Hupsz erről nekem nem szabadna tudnom. Hisz Harry megkért, hogy ne mondja semmit. Hogy az a lepcses szám!
- Öhm...
- Harry mondta igaz? - kérdezi végül, mire én félve bólintok egyet. - Tudhattam volna, hogy nem szabad neki elmondanom.
- Csak segíteni akart, ugyanis nem bírta elviselni, hogy ilyen szomorúnak lát - mondom gyorsan, nehogy véletlenül még neki támadjon Harrynek. Nem akarom, hogy miattam veszekedjenek. Hisz olyan jó barátok.
- Mit mondott még? - kérdezi Liam gyanakodva.
Igen az lenne a legjobb ha most azt mondanám, hogy mindent tudok. Vagyis tudom azt, hogy titkon nagyon is érez irántam valamit. De ezt nem fogom neki megmondani. Azt akarom, hogy Ő saját maga vallja be.
- Csak ezt - mondom végül egyszerűen, azonban Liam még mindig feltűnő mentesen méreget. Ha ki akarja venni az arcomból, hogy hazudok e, akkor elég sokáig kell bámulnia, ugyanis belőlem nem szed ki semmit.
- Sajnálom amiért hülyén viselkedtem az elmúlt pár napban - húzza el a száját végül szomorúan és a cipőjét kezdi el bántani. Barátságosan megsimogatom a kezét, mire Ő hálásan rám mosolyog. - Csak egyszerűen féltem attól, hogy esetleg a szüleiddel miattam romlik meg a kapcsolatotok.
- Spongyát rá - vonok vállat. - De légyszíves többet ne viselkedj velem így. Nem bírom elviselni mikor levegőnek nézel vagy kerülsz.
- Nem akartalak megbántani - süti le a szemeit. - Azt meg pláne nem akartam, hogy miattam légy szomorú.
- Felejtsük el - terelem el a témát majd izgatottan elkezdek fészkelődni és eszembe jut egy remek ötlet. - Harry mesélt Zayn bulijáról. És tudom, hülyeség, hogy én szólok, de nincs kedved elmenni velem? - Liam pupillái kitágulnak és felkuncog. Modern világban élünk szóval szerintem nem ciki ha egy csaj hívja randizni a srácot.
- Te most randizni hívsz engem? - kérdezi kacagva.
- Inkább pót randinak nevezném. - helyesbítek ugyanis Ő volt az aki először randizni hívott.
- Egyébként benne vagyok. Szívesen elmegyek veled randizni - mondja jókedvűen én pedig ismét a mennyekbe érzem magam. Ennél már csak az a jobb mikor váratlanul magához húz és szorosan megölel. Újra minden a régi kettőnk között...