Epilógus

És itt is az epilógus ami szerintem szomorú lett :c de ez van...mellesleg holnap átalakítom a blogot az új törim végett és teszek fel valami bevezető félét is és pénteken pedig jön az első fejezet :) remélem a kövi törimnél is velem tartotok :D

Liam James Payne

Még most sem értem, hogy a srácoknak hogyan sikerült elhúzniuk a szalagavató bálra. Pedig itt vagyok miközben a tornaterem egyik legeldugottabb asztalánál ülök és komoran nézem a boldogan szórakozó társaimat. Mindegyikőjük arca fülig vigyor ahogy szerelmükkel, kiszemeltjükkel táncolnak és örülnek annak, hogy sikeresen be tudták fejezni a középiskolát. Egyikőjüket sem zavarja az, hogy alig egy hete elvesztettek egy társukat. Sőt szerintem sokan még most sem tudják, hogy ki volt az a Parker McClinton.
De én tudom és örökre tudni is fogom, ugyanis Ő volt az én szerelmem aki igazán ismerte a valódi énemet. Számára én voltam a tökéletes fiú, pedig annyi ocsmány dolgot elkövettem ellene, de ő mindezek ellen szeretett. Sőt még akkor is szeretett mikor a Temze felett lévő híd szélén állt és végső elkeseredettségében az öngyilkosság mellett döntött, mert én összetörtem a szívét. Miattam halt meg, de ezt senki nem akarja elhinni. Az orvosok szerint lelkileg össze volt törve és nem bírta feldolgozni a sok megaláztatást amit az iskolában és a szüleitől kapott. Az iskolában is miattam kapott bántódást ugyanis én vettem fel azt a videót. Ha nem vettem volna fel, akkor nem tekintették volna kurvának és nem tudta volna meg, hogy csak egy fogadás miatt jöttem össze vele.
Az a kibaszott fogadás. Már az elején éreztem, hogy csúnya vége lesz ha belé megyek. De elvakított a győzni akarás. Meg akartam mutatni Louisnak, hogy én igen jobb vagyok nála. És be is bizonyítottam, de egyben el is véreztem. Hisz megöltem egy embert. Egy embert akit szerettem! Ezt soha nem fogom tudni magamnak megbocsájtani. És soha nem is akarok többé boldog lenni. Parkeren kívül én más lányt soha nem fogok tudni igazán szeretni.
Egy hét telt el a szörnyű délután óta, de én még mindig úgy érzem mintha tegnap tartottam volna a karjaim között Parker élettelen testét. Akár mikor rá gondolok és arra, hogy miattam lett öngyilkos, minden vágyam nekem is utána ugrani. Akkor nem kellene szenvednem az érzéseim miatt. Hiányzik P. Hiányzik a mosolya, a hangja, a teste ...egy szóval mindene. Nélküle az életem üres és senki nem tudja pótolni a hiányát.

Hirtelen a DJ változat a lemezen és egy ismerős dallam szólal fel a hangszórókból mire a táncparkett legtöbb tagja morogva megy le, ugyanis már pedig ők nem fognak Justin Bieberre táncolni. Azonban az én arcomra egy halvány mosoly kúszik és megjelenik előttem Parker miközben épp hozzájuk tartottunk az apám kocsijában és a rádióban pontosan ugyan ez a dal csendült fel. Parker pedig nagy meglepetésemre elkezdett énekelni majd idétlenül mozogni. Imádtam nézni ahogy teljesen hülyét csinált magából, de őt nem érdekelte. Ugyanis Ő szerette azt, hogy más és fura. Pont ez tette Őt egyedivé. Ő senkinek nem akart megfelelni, csak egyszerűen boldog akart lenni. És én elvettem tőle a boldogságot mivel az élete része lettem. Ha nem mentem volna bele a fogadásba akkor még mindig élne.
- Khm - hirtelen összerezzenek majd farkasszemet nézek az igazgatóval vagyis Parker apjával. Egy kicsit meglepődök ugyanis a temetés óta nem volt suliban. Amit én meg is értek, hisz a lánya halálában állítólag ő is benne van, mivel soha nem tudta elfoglalni Parket döntéseit. Van benne valami. - Ezt a lányom szobájában találtuk ma reggel. - nyújt felém egy dobozt amiben rögtön ráismerek a Batmans filmjeimre amit még én adtam kölcsön Parkernek. - És mivel a Te neved szerepel rajta, gondoltuk egyszer még lehet szükséged lesz rá - teszi hozzá alig hallható hangon. Soha nem láttam még így összetörve egy férfit. De én nem csodálom, hisz most vesztette el a lányát. Elveszem a dobozt és ismét elmosolyodok. Parker az én felsőmbe halt meg, vagyis azt viselte a tragédiakor. Ettől még szarabbul érzem magam.
- Pedig a Superman a jobb - mondom Mr.McClintonnak aki elég furán néz rám. Nem érti, hogy mire akartam ezzel célozni, de én igen. Mióta Parker meghalt minden nap Supermant nézek és tudjátok tényleg igaz volt mikor azt mondta, hogy sokkal jobb film mint Batman. Sajnálom, hogy nem tudtuk együtt megnézni.
- Most már tudom, hogy Te tényleg szeretted Őt - hangja a sírástól el van torzulva, és ismét görcsbe rándul a gyomrom. Igen tényleg szerettem őt, de most már ezt nem tudom neki elmondani. Maximum csak a sírjának.
- Örökké szeretni fogom. - javítom ki, de a férfi nem bírja tovább. Megfordul és amilyen gyorsan csak tud sarkon fordul, de még hallom ahogy halkan felzokog.
Tekintetemet a dobozra vezetem. Ismét Parker írásával találom szembe magam. A vezeték nevem elé oda írta a keresztnevét. Vagyis a dobozon most már a Liam + Parker Payne virít. Azt veszem észre, hogy az arcomról patakokban folynak le a könnyek és nem érdekel, hogy a suli diákjai kitágult szemekkel bámulnak.
Ők nem tudják, hogy milyen elveszíteni egy olyan személyt aki igazán szeretett téged az összes hibáddal együtt. De én tudom milyen érzés a karjaid között tartani azt a személyt akit Te juttattad a halálba és akinek soha nem fogod tudni elmondani, hogy mennyire sajnálod ezt az egészet, és hogy igazából mennyire szereted...